Olajos rongyokat tömködött a tetőgerenda és a cserepek közé
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki tavaly nyáron rágyújtotta egy családra a házát egy somogyi kistelepülésen, mert azt hitte, megloptákElolvasom
A pergolák tökéletes védelmet nyújtanak az árnyékolni kívánt erkélyek, teraszok, tetőterek számára.
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki tavaly nyáron rágyújtotta egy családra a házát egy somogyi kistelepülésen, mert azt hitte, megloptákElolvasom
Megállapodott a 2020-as bérfejlesztésről a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ), a vállalat a garantált bérminimum,Elolvasom
A rendőrök három holttestet találtak kedd délután egy nagykanizsai lakásban, a helyszíni szemle még tart, a haláleset körülményeit vizsgálják – írjaElolvasom
Az Air France francia légitársaság egyik Boeing 777-es típusú repülőgépe az elefántcsontparti Abidjanból érkezett a francia fővárosba. A repülőgép keddElolvasom
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete miatt vádat emelt egy harmincnyolc éves kiskunhalasi férfi ellen, aki 2016 júniusában bosszúbólElolvasom
A rendőrségre érkezett bejelentés 2020. január 7-én a reggeli órákban, hogy egy autós Gárdonyban, egy járdaszigetre felhajtott és ott kétElolvasom
Három elhunyt személyt találtak 2020. január 7-én 15 óra előtt nem sokkal egy nagykanizsai családi házban. Az esettel összefüggésben aElolvasom
A Kecskeméti Járási Ügyészség kényszermunka bűntette miatt vádat emelt egy ötvenhárom éves kerekegyházi férfivel szemben, aki fenyegető, bántalmazó fellépésével szociálisanElolvasom
Testvére gyilkolta meg azt a mórahalmi férfit, akinek holttestét egy leégett családi házban találták meg szombaton a homokháti kisvárosban –Elolvasom
A Soros-hálózat már Gyöngyöspatára is beköltözött mondja Horvát László a térség fideszes képviselője. A Soros-hálózat pénzszerző akciójának nevezte szombati sajtótájékoztatójánElolvasom
Holttestet találtak egy szombaton reggel leégett mórahalmi házban, a rendőrség nyomozást indított – közölte az MTI érdeklődésére a Csongrád MegyeiElolvasom
Dénes Attila blogger különleges békéscsabai épületekről szóló írásait, régi tervrajzokat és képeslapokat mutatja be a Csabai házak almanachja című könyv,Elolvasom
Novák Katalin három hete még arról beszélt, hogy január 1-től ingyenesek lesznek a meddőségi kezelések. Január 3-án már egészen biztosan állíthatjuk,Elolvasom
Az ország nagy részére figyelmeztetést adott ki a tartós, sűrű köd veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az MTI-hez eljuttatottElolvasom
Ahogy a legutóbbi Kormányinfón elhangzott: jelentős, közel 80 milliárd forintos kormányzati támogatást kapnak a kórházak. A kormány célja az egészségügyiElolvasom
Január 1-től a minimálbér emelkedésével 225.288 forintra nő a gyermekgondozási díj maximális összege. A diplomás GYED összege is emelkedik, ésElolvasom
Informatikai probléma miatt nem nyitottak ki a Decathlon Magyarország áruházai csütörtökön délelőtt; a cég arra számít, hogy legkésőbb kora délutánigElolvasom
Egészen bizarr ötlettel rukkoltak elő egy mexikói börtönben, ahol úgy gondolták, jó ötlet lesz az egymással háborúban álló Del GolfoElolvasom
Kigyulladt egy száz négyzetméteres lakóház tetőszerkezete és terasza, illetve egy melléképület csütörtök délelőtt Pécelen, a Maglódi úton A fővárosi hivatásosElolvasom
Több mint ötven tüzet okoztak a szilveszteri tűzijátékok – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője szerda délelőtt az MTI-vel.Elolvasom
Holttestet találtak a tűzoltók egy családi ház oltása közben Pellérden szerdán – tájékoztatta a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivő-helyettese azElolvasom
Arold Péter Távollétében két év börtönbüntetésre ítélték Hernádi Zsolt MOL vezért. Mint ismeretes a horvát kormány évek óta szeretné rácsokElolvasom
Mintegy másfél éve nyerte el a Paks és Kalocsa közé tervezett híd tervpályázatát a CÉH Tervező, Beruházó és Fejlesztő Zrt.,Elolvasom
A Megyeinfo 19 az APEV Média – MR3.hu tagja
Duguláselhárítás Budapest. Hívjon MOST! 06 20/972-8007 – 08:00-22:00 óráig
Adatvédelem Designed using Unos. Powered by WordPress.