Csaknem négyszáz programmal várják az érdeklődőket Szegeden
Csaknem négyszáz, a különböző tudományterületek érdekességeit bemutató programmal várja az érdeklődőket pénteken, a Kutatók éjszakáján a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) –Elolvasom
Szeged hírei
Csaknem négyszáz, a különböző tudományterületek érdekességeit bemutató programmal várja az érdeklődőket pénteken, a Kutatók éjszakáján a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) –Elolvasom
Holttestet találtak vasárnap Szegeden a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság járőrei, bűncselekmény történt. A rendőrség a honlapján azt írta: a halálesettel kapcsolatbanElolvasom
Több mint 60 kilogrammnyi kábítószert foglaltak le Szegeden egy eredményes rajtaütés folyamán. – írja a police.hu Tico segítségével, egy szegediElolvasom
Csongrádiak figyelem! Szeged ismét szoríthat, hiszen a Miss Hungary Nemzeti Szépségverseny döntőjében Sümeghy Laura méretteti magát a Tini korosztályban aElolvasom
Hol a lé! Hites felesége előtt titkolta a férj azt a lottónyereményt, amit nem szándékozott a tudomására hozni. A SzegediElolvasom
Felújítja a szegedi önkormányzat uniós támogatással, több mint 1,6 milliárd forintból a Kálvária sugárúton működő emelt szintű és hagyományos elhelyezéstElolvasom
Botka László a település első embere, Facebook bejegyzésében tájékoztatta a követőit, hogy újabb önkormányzati lakásokat újított fel az önkormányzat. ÚjabbElolvasom
A szegedi Virág cukrászda mestercukrásza, Gyuris László által készített Csanád vezér csemegéje lett idén Csongrád-Csanád megye tortája – jelentették beElolvasom
Pihenéshez, egyéni és családi kikapcsolódáshoz, sportoláshoz teremtettek még több lehetőséget a szegedi Vértó környékén a közterületek megújításával, amely uniós támogatással,Elolvasom
A Fidesz és a KDNP szerint szabálytalanul választották meg a szegedi Szent-Györgyi Albert Agóra új igazgatóját, ezért pénteken rendkívüli közgyűlésenElolvasom
A Pick Szeged Zrt. Magyarország és Közép-Európa egyik legnagyobb élelmiszeripari vállalata, termékeit 35 országban több mint 200 üzletlánc értékesíti. AElolvasom
Vádemelési javaslattal befejezte a rendőrség a nyomozást azzal a férfivel szemben, aki tavaly novemberben több késszúrással meggyilkolta várandós feleségét Szeged-Kiskundorozsmán. SzabóElolvasom
Szponzorált tartalom Szeged híres kulináris ízeiről, hiszen a szegedi halászlé fogalmát minden magyar ismeri, sőt a külföldiek is gyakran látogatnakElolvasom
A daganatos elváltozások hatékony diagnosztikáját segítő laboratóriumot alakítottak ki uniós támogatással a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) pathológiai intézetében. A Molekuláris TumordiagnosztikaiElolvasom
A tram-train beruházáshoz kapcsolódóan hamarosan befejeződik a nagyvasúti pálya felújítása Szeged és Hódmezővásárhely között, ezért február 22-től ismét vonatokElolvasom
Több éves fejlesztés és tapasztalatgyűjtés után saját fejlesztésű LED növénynevelő lámpákkal jelentkezett a LED világítás területén 15 év tapasztalattal rendelkezőElolvasom
Mintegy ezer négyzetméteren égett a hulladék egy szeméttelepen Szegeden külterületén, a Sándorfalvi úton, a tűzoltóknak sikerült körülhatárolniuk a lángokat –Elolvasom
A Szegedi Járási Ügyészség indítványt tett a nyomozási bíró felé, hogy rendelje el annak a férfinak a letartóztatását, aki aElolvasom
Több mint másfél hónap után pénteken újra kinyit a Szegedi Tudományegyetem füvészkertje, ahol a különleges növények tavaszi pompájával várják aElolvasom
Rálőtt ismerősére szombat délután egy szegedi férfi. Senki nem sérült meg, a gyanúsítottat előállították – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságElolvasom
Megkoszorúzták a Jászai-díjas színművész sírját a Belvárosi temetőben. A Szegedi Nemzeti Színház egykori kiváló színészét sokan a Szomszédok című teleregényElolvasom
Szeged – Márciusban rendezi meg regionális kamaraszínházi fesztiválját Rekamié címmel a Szegedi Nemzeti Színház, a közönség hat nap alatt hatElolvasom
Szeged – A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a szegedi férfival szemben, aki 2018 októberében a vele szemben szabályosanElolvasom
A Megyeinfo 19 az APEV Média – MR3.hu tagja
Duguláselhárítás Budapest. Hívjon MOST! 06 20/972-8007 – 08:00-22:00 óráig
Adatvédelem Designed using Unos. Powered by WordPress.