Mi folyik Gyöngyöspatán?

A Soros-hálózat már Gyöngyöspatára is beköltözött mondja Horvát László a térség fideszes képviselője.

A Soros-hálózat pénzszerző akciójának nevezte szombati sajtótájékoztatóján a térség fideszes országgyűlési képviselője a gyöngyöspatai iskola szegregációs ügyét, amelyben – a Kúria tavaly december 2-i, jogerős döntése értelmében – a helyi önkormányzatnak és a tankerületnek mintegy 100 millió forintot kell kifizetnie az érintett családoknak.

Horváth László hangsúlyozta: az önkormányzatnak, mint korábbi intézményfenntartónak több mint 80 millió, míg a jelenlegi fenntartónak, a tankerületnek közel 20 millió forintot kell előteremtenie. Ez az összeg a helyhatóság saját éves bevételeinek duplája, mely a települést drámai módon érinti – mutatott rá a kormánypárti politikus.
Úgy értékelt: “a bírósági ítélet jogszerűsége nem vitatható ugyan, ám sokak igazságérzetével ellentétes, túlzó és zöld utat adott a Soros-hálózat pénzszerző akciójának”. Ráadásul egy egész települést büntet, csődközeli helyzetbe hozva azt, így nem békét, megnyugvást hoz, hanem rombol: békétlenséget és feszültséget szül – mondta Horváth László.

Ha érdekli, olvassa el a 24.hu riportját Horváth Lászlóval ami még akkor készült, amikor Mészáros megvásárolta a mátrai Erőművet.

“Amit Mészáros Lőrinc tesz az erőműben, az az ott dolgozók és az ország számára is hasznos.”

Hozzászolások