Főoldal / 2021-ben már száraz lábbal kelhetünk át Paks és Kalocsa között

2021-ben már száraz lábbal kelhetünk át Paks és Kalocsa között

Mintegy másfél éve nyerte el a Paks és Kalocsa közé tervezett híd tervpályázatát a CÉH Tervező, Beruházó és Fejlesztő Zrt., a Pont-TERV Mérnöki Tervező és Tanácsadó Zrt. és az UTIBER Közúti Beruházó Kft. konzorciuma.

A napokban újabb hírek érkeztek a régen várt Duna-híd projektjéről: a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. átvette az átkelő és a kapcsolódó létesítmények építési engedélyét – számol be Bács-Kiskun megye hivatalos honlapja.

1133 méter hosszú híd köti majd össze a két várost
A tervezők közlése szerint 1133 méter hosszú híd (az eredeti kiírás szerint 1080 méter lett volna) egy 2×1 sávos, 90 km/h-s sebességű kapcsolatot fog létesíteni Paks és Kalocsa között. A kétoldali ártéri hídrészek acél keresztmetszettel készülnek el, a mederhíd pedig hibrid (beton és acél) szerkezetű lesz, így gyorsabban épülhet majd meg a műtárgy.

Az átkelő 12 támaszon fog állni, kialakításánál pedig ügyelnek arra, hogy a Dunán zajló kereskedelmi forgalmat ne gátolják. A legkisebb hajózási szélességet 180 méteresre tervezik.

Paks és az M6-os is direkt kapcsolatot kap az átkelőhöz
A beruházásban az új híd az 512-es utat (Kalocsa nyugati elkerülőjét) köti össze a Duna túlpartján futó M6-os autópályával, melynek során 11 kilométernyi 2×1 sávos új útszakaszt is átadnak a Duna nyugati oldalán. Emellet még Paks és Gerjen között is fejlesztik a helyi infrastruktúrét: 9,6 kilométernyi új útszakaszt építenek fel.

26 hónap alatt készül majd el
A NIF közlése szerint az építkezés megkezdését még két lépés előzi meg: a projekt építésére szánt forrásokat el kell különíteni a költségvetésből, illetve le kell folytatni a tényleges kivitelezői közbeszerzési eljárást is. Ezt követően a híd építését elvállaló cégnek, vagy konzorciumnak 26 hónapja lesz felépíteni a több mint 1 kilométer hosszú átkelőt.

Font Sándor térségbeli országgyűlési képviselő szintén a napokban nyilatkozva elmondta: miután kiemelt állami beruházássá nyilvánították a hidat, a munkálatok első részei már 2020 őszén elkezdődhetnek.

MR3.hu

  • Bach-virágcseppek és lelki egyensúly – életmód-tanácsadás nyitott gondolkodásúaknak

    Vannak időszakok, amikor az ember nem betegnek érzi magát, hanem elakadtnak. Haragot cipel, sérelmeket forgat magában, nem tud elengedni, fél a döntésektől, szégyent érez, irigységgel küzd, vagy egyszerűen csak azt érzi: nincs ereje változtatni. Ilyenkor sokan keresnek olyan kiegészítő módszert, amely segít megállni, ránézni az érzésekre, és újra megtalálni a belső irányt. A Bach-virágcseppeket sokan A Bach-virágcseppek és lelki egyensúly – életmód-tanácsadás nyitott gondolkodásúaknak bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Újabb fájdalmas veszteség érte Székesfehérvár kulturális életét: elhunyt Jászai György, a Vörösmarty Színház elhivatott színpadmestere

    Jászai György 2012 óta, közel másfél évtizeden át volt a székesfehérvári társulat kulcsfontosságú és mélyen megbecsült tagja. Munkája a háttérben a tervezéstől és a kivitelezéstől kezdve az előadások mindennapi, zökkenőmentes működéséig terjedt. Józan, megfontolt döntéseivel és műszaki precizitásával estéről estére azon dolgozott, hogy a színpadon minden a pontos helyére kerüljön. A színház hivatalos közleménye szerint A Újabb fájdalmas veszteség érte Székesfehérvár kulturális életét: elhunyt Jászai György, a Vörösmarty Színház elhivatott színpadmestere bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Elhunyt Bonnie Tyler – Családi közleményben tudatták a rocklegenda halálhírét

    Életének 75. évében elhunyt Bonnie Tyler, a pop-rock történelem egyik legkarakteresebb hangú énekesnője. A Total Eclipse of the Heart, a Holding Out for a Hero és az It’s a Heartache című világslágerek walesi sztárjának halálhírét a hivatalos weboldalán megjelent közleményben tudatta a családja. „Bonnie családja és csapata összetört szívvel jelenti be, hogy Bonnie múlt éjjel A Elhunyt Bonnie Tyler – Családi közleményben tudatták a rocklegenda halálhírét bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Nem kapott támogatást a Mi Hazánk közmédia-jelöltje: Horváth P. András lett az átmeneti vezető

    Az Országgyűlés Művelődési Bizottsága döntött a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. és az MTVA átmeneti vezetéséről. Bár a Mi Hazánk Mozgalom a több évtizedes rádiós és szakmai tapasztalattal rendelkező Virághalmy Saroltát javasolta a posztra, a testület többsége végül elutasította a jelölést, és a Tisza Párt által állított Horváth P. Andrásnak szavazott bizalmat. Leszavazták a Mi Hazánk A Nem kapott támogatást a Mi Hazánk közmédia-jelöltje: Horváth P. András lett az átmeneti vezető bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Nem jött össze: érdektelenségbe fulladt az MTVA elé szervezett tiltakozás

    Nem lett tömegjelenet az MTVA Kunigunda úti székháza előtt meghirdetett tiltakozásból. A közmédia hírszolgáltatásának leállítása után ugyan próbáltak demonstrációt szervezni az épület elé, de a helyszíni képek és beszámolók alapján a megmozdulás látványosan gyenge részvétel mellett zajlott. A helyszínen nem tömeg gyűlt össze, hanem mindössze néhány ember álldogált az épület előtt. A tüntetésnek inkább volt A Nem jött össze: érdektelenségbe fulladt az MTVA elé szervezett tiltakozás bejegyzés először MR3-én jelent meg.