Főoldal / Holttest a futóműben

Holttest a futóműben

Az Air France francia légitársaság egyik Boeing 777-es típusú repülőgépe az elefántcsontparti Abidjanból érkezett a francia fővárosba.

A repülőgép kedd este indult el az afrikai országból, és szerda reggel 6 óra után érkezett Párizsba. A lengén öltözött gyerek holttestét egy órával később találták meg a futóműben.

A légitársaság szóvivője megerősítette „egy illegális bevándorló” halálát, amelyet „emberi tragédiának minősített”. Az Air France nem közölt életkort, de több forrás szerint egy tíz év körüli gyerek holttestét találták meg. Az illetékes Bobigny település ügyészsége utasította a légi közlekedési csendőrséget a gyerek halála okának megállapítására. A holttestet a nap folyamán vizsgálja meg a rendőrség.

Nem ez az első eset az utóbbi években, hogy afrikai illegális bevándorlók, többségében fiatalkorúak holttestére bukkannak Európába érkező repülőgépek futóműveiben. Franciaországban 2013-ban volt legutóbb erre példa, akkor egy Kamerunból érkező járat futóművében találtak egy kiskorú holttestére, szintén a Roissy repülőtéren. Rendőrségi források szerint a szerda reggel talált fiú feltehetően megfulladt vagy pedig a hidegtől vesztette életét a futóműben, ahol mínusz 50 Celsius-fokra süllyed a hőmérséklet a 9 és 10 ezer méteres repülési magasság között. A fűtőművek házát nem fűtik és nem is tartják nyomás alatt.

Egy elefántcsontparti biztonsági forrás szerint „az emberi tragédián túl az eset az abidjani repülőtér jelentős biztonsági hibáira is rávilágít”. Az illetékes az AFP hírügynökségnek elmondta: nem tudja hogyan tudott bejutni egy kisgyerek a futóműbe, illetve kérdés, hogy segítette-e őt valaki.

A francia hírügynökség kommentárja szerint jóllehet a folyamatos dzsihadista támadásoknak kitett Elefántcsontpart az egyik legdinamikusabban fejlődő afrikai ország, és 2012 óta évente átlagosan nyolcszázalékos a gazdasági növekedése, az onnan Európába irányuló illegális bevándorlás az elmúlt években példátlan méreteket öltött. Egy olasz civil szervezet adatai szerint 2017-ben 8753 elefántcsontparti fiatal (14 és 24 év közötti) érkezett illegális úton az olasz partokra, köztük 1263 nő és 1474 kísérő nélküli kiskorú.

MR3.hu

  • Wurst lovag és SEO lovag egyesítette tudását

    Történelmi jelentőségű szakmai találkozót tartottam Tóth Tiborral, a SeoAds alapítójával. Tibort az esemény idejére SEO lovaggá neveztem ki, mert Wurstburgban komoly tárgyalásokat mégsem folytatunk mindenféle rang nélküli civilekkel. A napirenden a Google, a keresőoptimalizálás, az online marketing és a mesterséges intelligencia szerepelt. SEO lovag megpróbálta elmagyarázni nekem, hogyan lehet valakit a Google első oldalára juttatni. A Wurst lovag és SEO lovag egyesítette tudását bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Túrós csusza – ahogy én készítem

    Nincs túlbonyolítva, mert a túrós csuszának nincs is szüksége rá. A tésztát sós, lobogó vízben 11 percig főzöm. Közben a szalonnát apró kockákra vágom, és lassan kisütöm. A pörcöt félreteszem, de a kisült zsírt véletlenül sem öntöm ki – annak még fontos feladata lesz. Előkészítem a rögös túrót, és amikor a tészta elkészült, leszűröm. Jöhet A Túrós csusza – ahogy én készítem bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Az AI már megint átveszi a hatalmat. Csak még nem szóltak neki

    A mesterséges intelligencia fejlődése valóban felvet komoly biztonsági kérdéseket. Ezekről beszélni kell. De 2026-ban még mindig nem ott tartunk, hogy a gépek félúton járnak a világuralom felé. A félelmet nem érdemes összekeverni a tényekkel. A 444-en ma megjelent egy hosszú írás az AI fejlődésének veszélyeiről. Már a cím sem aprózza el: „Túl a félúton az A Az AI már megint átveszi a hatalmat. Csak még nem szóltak neki bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Elkészült Mayer Bernadett díjnyertes filmje, a Mommy Blue előzetese és plakátja

    A hétvégén a 22. Miskolci CineFesten nagy sikerrel lezajlott Mayer Bernadett Mommy Blue című filmjének első hazai vetítése. A szakma és a közönség egyaránt hatalmas szeretettel és elismeréssel fogadta a Pekingi Nemzetközi Filmfesztiválon három díjat nyert alkotást. Az NFI Inkubátor programja támogatásával készült, személyes ihletettségű alkotásfőszereplőiFür Anikó és Vilmányi Benett, de láthatjuk a vásznon Hámori A Elkészült Mayer Bernadett díjnyertes filmje, a Mommy Blue előzetese és plakátja bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Alice Weidel – amikor a politikus megtalálja a hullámot

    Van valami egészen furcsa Alice Weidel történetében. A német nacionalista jobboldal egyik legismertebb vezetője úgy beszél Németországról, bevándorlásról, családról és nemzeti értékekről, hogy a saját élete több ponton sem fér bele abba a képbe, amelyet az általa vezetett AfD politikailag kínál a választóknak. Kezdjük azzal, hogy Weidel családja Svájcban él. Ő maga korábban úgy fogalmazott, A Alice Weidel – amikor a politikus megtalálja a hullámot bejegyzés először MR3-én jelent meg.