Hamarosan elkészül a tenisz székház Békésen
A Békési Tenisz Klub új kiszolgáló épülettel bővül, a munka várhatóan május végére fog befejeződni. A mintegy 12,5 millió forintbólElolvasom
28 millió forint bírság eBrókerház ZRT-nek
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 28 millió forint bírságot szabott ki az eBrókerház Befektetési Szolgáltató Zrt.-re a leendő szerződő felekElolvasom
Nem örülnek a kormány döntésének
Arold Péter Méhkerék a kétezer fős körüli Békés megyei falu jórészt román lakják. Polgármesterük a napokban vészjelzést adott le sajátElolvasom
Fejenként 200 ezerért adták el a két sértettet
A két férfi és egy nő vádlott közül az egyik férfi azzal az ígérettel csalta az ország keleti részéről Győrbe aElolvasom
Janicsák dalban mondják el
Arold Péter Gálvölgyi, Hernádi, Havas, Benedek, Rózsa és még jó néhány ismert magyar előadóművész összeállt, hogy otthonmaradásra buzdítsanak. Janicsák sajátElolvasom
Ősszel már autók is használhatják
A Hídépítő, illetve a Mészáros és Mészáros generálkivitelezésével, valamint a Hódút alvállalkozásával is épülő Duna-híd két végpontja december elején értElolvasom
Bordány közterületein megkezdődött a fertőtlenítés
Bordány Nagyközség Önkormányzata saját költségvetési forrás felhasználásával megkezdte a közterületek fertőtlenítését. A munkálatok célja, hogy Bordány közterületei a vírus járványElolvasom
Kijárási tilalom Kecskeméten. Éjszaka
Kecskemét polgármestere nem bízta a véletlenre a város biztonságát. Gyakorlatilag a hétvégére éjszakai kijárási tilalmat rendelt el és a kutyasétáltatástElolvasom
Megverték, majd a kocsma mögé húzták
A Csongrád Megyei Főügyészség vádat emelt három személy ellen emberölés kísérletének bűntette miatt egy Csongrád megyei faluban. Az eset 2018 januárjábanElolvasom
Padlásról lopott milliókat
A Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség lopás bűntette miatt vádat emelt egy többszörös, különös visszaeső férfival szemben, aki mialatt felújítási munkákat végzett egy családi házon, a padláson tartott svájci frankot isElolvasom
Újabb emberölés gyanúja a túronyi férfival szemben
A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség perújítási indítványt terjesztett elő annak az elítéltnek a terhére, akit a Pécsi Törvényszék 2018-ban életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltElolvasom
Hirdetés – Műfű a kertbe az internetről
Kisebb vagy nagyobb kerti környezethez Ideális műfű lerakáshoz fontos megvizsgálnunk azt, hogy milyen környezetről beszélünk. Bemutatunk egy olyan műfű típust,Elolvasom
21 egy autót törtek fel
Egy 39 éves férfit és egy 40 éves nőt fogott el a Pápai Rendőrkapitányság, a Győr-Moson-Sopron Rendőr-főkapitányság és a TerrorelhárításiElolvasom
Már 2015-ben tudtak a vírusról az olaszok?
Az internet csuda egy dolog. Ha rendesen figyelsz és keresgélsz olyan videó anyagokra bukkanhatsz, amire nem is gondolnál. Az alábbiElolvasom
Holnaptól változások Kaposvár vonatközlekedésében
Április 15-től 28-ig a Dombóvár–Gyékényes vonal Dombóvár és Kaposvár szakaszán, továbbá a Kaposvár–Siófok vonal Kaposvár és Mernye közötti szakaszán is pótlóbuszokkal kell utazni. A vonatpótlás miatt a Budapest–Pusztaszabolcs–Pécs, aElolvasom
Sorompónak ütközött Pápán
A Pápai Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy 35 éves férfival szemben folytatott. Egy 35 éves helyiElolvasom
Lakástűz Eger
Hétfő délután kigyulladt egy lakóház az egri Borsitz János utcában, ahol a helyszínen lévők robbanásról is beszámoltak. A tűzben egyElolvasom
Meghosszabbította a vasúttársaság a nemzetközi jegyek díjmentes visszatérítését
A jelenlegi járványügyi helyzetre való tekintettel, a külföldi vasúttársaságok által meghozott vagy kilátásba helyezett intézkedések miatt a MÁV-START kezelési költségElolvasom
Kétmilliárdnyi közterhet csalt el egy bűnbanda Fejér megyében
Közvetített munkavállalók után fizetendő közterheket csalt el, közel kétmilliárd forint kárt okozott a költségvetésnek egy Fejér megyéből irányított bűnbanda, amelynekElolvasom
Hat hektár égett Budaörsön
Eloltották az erdőtüzet Budaörsön – tájékoztatta a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szombat reggel az MTI-t. Csámpai Attila azt mondta,Elolvasom
Egy idős asszony holttestét találták meg Galgagután
Egy idős asszony holttestét találták meg Galgagután. A gyanú szerint bűncselekmény áldozata lett – tájékoztatta a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjeElolvasom
Rálőtt ismerősére egy szegedi férfi
Rálőtt ismerősére szombat délután egy szegedi férfi. Senki nem sérült meg, a gyanúsítottat előállították – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságElolvasom