Fejér megye, Gazdaság

Kétmilliárdnyi közterhet csalt el egy bűnbanda Fejér megyében

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Közvetített munkavállalók után fizetendő közterheket csalt el, közel kétmilliárd forint kárt okozott a költségvetésnek egy Fejér megyéből irányított bűnbanda, amelynek két tagja letartóztatásban van, ellenük bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt folyik nyomozás.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a cégháló nagyvállalatoknak, autóipari beszállító multiknak közvetített munkaerőt. A több száz munkavállaló után azonban nem fizették az adókat és járulékokat, noha megrendelőiktől megkapták a közvetített munkaerő teljes bérköltségét, illetve a közvetítői díjat is.
A csalásban részt vevő társaságok első körben hamis adóbevallásokat nyújtottak be, majd miután utólag bevallották a fizetendő közterheket, hátrahagyták a vagyontalan, tetemes adótartozással rendelkező cégeket.
A NAV nyomozói IT-szakemberek és járőrök bevonásával összesen huszonnyolc helyszínen tartottak házkutatást, tanúkat és gyanúsítottakat hallgattak ki, valamint a megrendelő cégeknél is vizsgálódtak, ahol a közvetített dolgozókat hallgatták meg.
A bűnbanda fejét a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egysége fogta el Fejér megyei otthonában, a férfival szemben szexuális bűncselekmény gyanúja is felmerült.
A bűnszervezet vezetői luxusszínvonalon éltek: egzotikus utazásokra, drága autókra költötték az elcsalt pénzeket, de különleges műkincseket, nagy értékű könyvritkaságokat, illetve érme- és bélyeggyűjteményeket is vásároltak. A NAV csaknem egymilliárd forint értékben tudott bankszámlákat, ingatlanokat és követeléseket zárolni, továbbá több százmillió forint készpénzt, valamint luxusautókat is lefoglalt a kár megtérítésére.

Ezt is olvassa el!
Agrárminisztérium: évtizedes birtokpolitikai adósságokat törleszt a törvényjavaslat

A magyar agrár-birtokpolitika elmúlt 30 évének legjelentősebb változásait, illetve a magyar gazdák felé fennálló évtizedes birtokpolitikai adósságokat törlesztő, nagy jelentőségű Elolvasom

Rákkeltő anyagot találtak a kútban Borsodban

Rákkeltő anyagot találtak a kútban, ahonnan a Borsodi Víz márkájú ásványvizet nyerik, ezért be kellett zárni az üzemet – írja a Blikk. Elolvasom

Cáfol a Grand Tokaj Zrt.

A Grand Tokaj Zrt. dolgozóiként megdöbbenéssel olvastuk az alfahir.hu portálon az elmúlt napokban megjelent álhíreket társaságunkról. A cikkekben és összevágott Elolvasom

Jogsértő reklám miatt 21 millió forintra bírságolta a versenyhivatal a Béres Gyógyszergyárat

A Béres Gyógyszergyár Zrt. jogsértő módon, közvetlenül szólított meg a gyermeket az Actival Kid Gumivitamin egyes reklámjaiban, a jogsértő reklám Elolvasom

Hétmilliárd a debreceni vállalkozóknak

Csaknem hétmilliárd forint támogatás elérésében segítette a debreceni vállalkozási platform a helyi vállalkozásokat a koronavírus-járvány miatti nehézségeik megoldásában - közölte Elolvasom

Kétezer háztartás energiaellátását fedezi Komárom-Esztergom új napelemparkja

A nyolc hektáron létrehozott létesítmény évente 6400 megawattóra áramot fog termelni. A magyar tulajdonú Eurotrade Zrt. a Komárom-Esztergom megyei Környe Elolvasom

Falusi CSOK Pest megye

Az államilag támogatott lakáshoz jutás újabb lehetősége 2019. július elsejétől a falusi CSOK, amely 2022. június 30-ig vehető igénybe a Elolvasom

Különleges gazdasági övezet Győr-Mosonban

Különleges gazdasági övezet kialakítását támogatja a Győr-Moson-Sopron megyei önkormányzat Mosonmagyaróváron, az erről szóló határozatot a pénteken tartott rendkívüli közgyűlésen fogadták el Elolvasom

Érdekel minket az ön véleménye