Főoldal / Megverték, majd a kocsma mögé húzták

Megverték, majd a kocsma mögé húzták

 Csongrád Megyei Főügyészség vádat emelt három személy ellen emberölés kísérletének bűntette miatt egy Csongrád megyei faluban. Az eset 2018 januárjában történt.

A vádirat szerint a nő pultosként dolgozott a vendéglőben, ahová 11 órakor tért be a sértett, mivel a vendéglő udvarán tűzifát kellett aprítania, illetőleg a mellékhelyiséget takarítania. A sértett a vendéglőben fröccsözött, óránként 2-3 dl bort ivott meg. Délután 4 óra körül ért a kocsmába egy helybeli férfi, aki szintén italozni kezdett. A pultos nő szóvá tette, hogy a sértett nem vágta fel a tűzifát, nem takarított fel, a vendégek beszélgetésébe is beleszólt és felszólította őt, hogy menjen haza.

Ezután a sértett a helybeli férfival kiment dohányozni a vendéglő elé, majd vissza akart menni a kocsmába, mire a férfi felszólította, hogy induljon haza. A sértett ennek ellenére visszament a kocsmába, ahol a férfi őt pofon ütötte, fellökte, majd a földön fekvő sértettet több alkalommal, nagy erővel combon és csípőn rúgta. A bántalmazások következtében a sértett bal combcsontján darabos combnyaktörést, további töréseket, illetőleg combizomszakadást szenvedett el. A sérülések miatt mozgásképtelen állapotba került, csak a pult előtt feküdt hosszú ideig. Ekkor érkezett a vendéglőbe a sértettet bántalmazó férfi rokona, de sem ő, sem a pultos nem hívott mentőt a sértettnek – aki ezt kérlelte -, hanem a pultos felszólítására a két férfi kihúzta sértettet a vendéglő udvarára. Ott leültették egy padra és visszamentek italozni. Mivel a sértettnek erős fájdalmai voltak és ülni sem tudott, lefeküdt a földre, ahol fagypont közeli volt a hőmérséklet.

Közel egy óra múlva a két férfi észlelte ezt, megnézték a pultossal, aki mondta, hogy vigyék ki a sértettet az udvaron kívüli részre, ne zavarja az udvaron levő mellékhelyiséget használó vendégeket. A két férfi a kérésnek eleget téve kihúzta a sértettet a vendéglő zárt kerítésén túli nádas melletti füves területre, majd ott magára hagyták, visszamentek a vendéglőbe és néhány kör elfogyasztása után hazamentek. A vendéglő ezen kerítésen kívül lévő részét esetenként árurakodás céljára használják, teljesen elhagyatott, senki által nem látogatott terület.

A sértett teljesen mozgásképtelen volt, felülésre és kúszómozdulat megtételére sem volt képes. A sértett élete és testi épsége közvetlen veszélybe került, mivel megfosztva volt attól, hogy más személynek jelezze ottlétét, segítséget kérjen. A vékony ruházatot viselő sértett halála kihűlés miatt a vádlottaktól független, kívülálló okból, a puszta véletlen folytán maradt el, mivel mintegy két és fél óra múlva az egyik vendég a nádas melletti füves területre ment vizelni, ahol észlelte a sértettet. Ezt követően a sértettet mentő sürgősségi műtét céljából Szegedre szállítottaA sértett sérülései 8 napon túl, mintegy 8 hét alatt gyógyultak, maradandó fogyatékossággal.

A főügyészség a két férfit emberölés bűntettének kísérletével vádolja, míg a pultos nőt segítségnyújtás elmulasztásának vétségével, mivel neki arról nem volt tudomása, hogy kérésének megfelelően a sértettet egy olyan helyre húzzák ki, ahol magatehetetlensége okán kihűlhet.

A vádlottak bűnösségének kérdésében a Szegedi Törvényszék fog dönteni.

MR3.hu

  • Mi okozta az omiši tűzvészt? Több mint száz embert hallgattak meg, a gyújtogatást is vizsgálják

    Több mint három hét telt el az Omiš térségében pusztító hatalmas erdőtűz óta, de a horvát hatóságok továbbra sem tudják biztosan megmondani, mi indította el a lángokat. A nyomozás azonban jelentősen előrehaladt: a tűz keletkezési helyét már behatárolták, több mint száz embert meghallgattak, és több tucat térfigyelő kamera felvételeit elemzik. A Spliti Megyei Államügyészség hivatalos A Mi okozta az omiši tűzvészt? Több mint száz embert hallgattak meg, a gyújtogatást is vizsgálják bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Donald Tusk – Lengyelország folyamatos kapcsolatban áll a CIA vezetésével

    Donald Tusk augusztus 28-án, a Ratcliffe-látogatásról kérdezve nyilvánosan közölte, hogy Lengyelország folyamatos kapcsolatban áll a CIA vezetésével, ezért Varsót nem érte meglepetésként John Ratcliffe moszkvai missziója. Tusk ennél tovább ment: azt mondta, a rendelkezésükre álló jelek alapján Oroszország „nagyon komolyan készül” a feszültség eszkalálására, nemcsak Ukrajnában, hanem az egész térségben, és az előttünk álló ősz A Donald Tusk – Lengyelország folyamatos kapcsolatban áll a CIA vezetésével bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Hét év után kiszáll az ATV Mészáros Lőrinc reklámértékesítőjének portfóliójából

    Mészáros Lőrinc cége, az Atmedia 7 éven át volt az ATV fontos partnere, de most az RTL-re cseréli a Hit Gyülekezete vezető lelkészének csatornája. Hét év után komoly változás történik az ATV üzleti hátterében: 2027-től már nem az Atmedia értékesíti a csatorna televíziós reklámfelületeit. Az ATV és az ATV Extra hirdetései az RTL Magyarország kereskedőházához, A Hét év után kiszáll az ATV Mészáros Lőrinc reklámértékesítőjének portfóliójából bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Hogy is van ez? – 2026. szeptember 1-jétől önkéntes alapon igényelhetik az egyetemes szolgáltatásban ellátott lakossági és nem lakossági ügyfelek a dinamikus tarifát

    2026. szeptember 1-jétől önkéntes alapon igényelhetik az egyetemes szolgáltatásban ellátott lakossági és nem lakossági ügyfelek a dinamikus tarifát – olvasható az MVM közleményében. A lényeg: a kedvezményes sávhatárig marad a fix, rezsicsökkentett A1 ár, a felett viszont a mai, 70 forint körüli lakossági piaci ár helyett a tőzsdei árakat követő, változó egységár jön. A lényeg A Hogy is van ez? – 2026. szeptember 1-jétől önkéntes alapon igényelhetik az egyetemes szolgáltatásban ellátott lakossági és nem lakossági ügyfelek a dinamikus tarifát bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • A lángok után Omišban – a pusztítás nyomai megmaradtak, de az élet nem állt meg

    Komoly nyomokat hagyott maga után az Omiš térségében pusztító bozóttűz. A lángokat már megfékezték, a veszély elmúlt, a hegyoldal azonban még sokáig őrizni fogja annak nyomait, milyen erővel vonult végig rajta a tűz. Újságírónk a lángok elvonulása után kiment az érintett területre, hogy személyesen nézze meg, mi maradt a tűz után. A cikkhez készült fényképek A A lángok után Omišban – a pusztítás nyomai megmaradtak, de az élet nem állt meg bejegyzés először MR3-én jelent meg.