Főoldal / Kigyulladt egy szeméttelep Szegednél

Kigyulladt egy szeméttelep Szegednél

Mintegy ezer négyzetméteren égett a hulladék egy szeméttelepen Szegeden külterületén, a Sándorfalvi úton, a tűzoltóknak sikerült körülhatárolniuk a lángokat – tájékoztatta a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője szombaton este az MTI-t.

Varga Kitti elmondta, a tűzhöz a szegedi és a hódmezővásárhelyi hivatásos, valamint a sándorfalvi önkéntes tűzoltókat riasztották, akik a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett hat vízsugárral oltották a lángokat, munkájukat erőgép is segíti. Az egységeknek sikerült körülhatárolniuk a tüzet.
A levegőben nem mutattak ki veszélyes anyagot, a lángok sem ingatlant, sem emberéletet nem veszélyeztettek – tudatta a főhadnagy.

 

MR3.hu

  • Újabb fájdalmas veszteség érte Székesfehérvár kulturális életét: elhunyt Jászai György, a Vörösmarty Színház elhivatott színpadmestere

    Jászai György 2012 óta, közel másfél évtizeden át volt a székesfehérvári társulat kulcsfontosságú és mélyen megbecsült tagja. Munkája a háttérben a tervezéstől és a kivitelezéstől kezdve az előadások mindennapi, zökkenőmentes működéséig terjedt. Józan, megfontolt döntéseivel és műszaki precizitásával estéről estére azon dolgozott, hogy a színpadon minden a pontos helyére kerüljön. A színház hivatalos közleménye szerint A Újabb fájdalmas veszteség érte Székesfehérvár kulturális életét: elhunyt Jászai György, a Vörösmarty Színház elhivatott színpadmestere bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Elhunyt Bonnie Tyler – Családi közleményben tudatták a rocklegenda halálhírét

    Életének 75. évében elhunyt Bonnie Tyler, a pop-rock történelem egyik legkarakteresebb hangú énekesnője. A Total Eclipse of the Heart, a Holding Out for a Hero és az It’s a Heartache című világslágerek walesi sztárjának halálhírét a hivatalos weboldalán megjelent közleményben tudatta a családja. „Bonnie családja és csapata összetört szívvel jelenti be, hogy Bonnie múlt éjjel A Elhunyt Bonnie Tyler – Családi közleményben tudatták a rocklegenda halálhírét bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Nem kapott támogatást a Mi Hazánk közmédia-jelöltje: Horváth P. András lett az átmeneti vezető

    Az Országgyűlés Művelődési Bizottsága döntött a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. és az MTVA átmeneti vezetéséről. Bár a Mi Hazánk Mozgalom a több évtizedes rádiós és szakmai tapasztalattal rendelkező Virághalmy Saroltát javasolta a posztra, a testület többsége végül elutasította a jelölést, és a Tisza Párt által állított Horváth P. Andrásnak szavazott bizalmat. Leszavazták a Mi Hazánk A Nem kapott támogatást a Mi Hazánk közmédia-jelöltje: Horváth P. András lett az átmeneti vezető bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Nem jött össze: érdektelenségbe fulladt az MTVA elé szervezett tiltakozás

    Nem lett tömegjelenet az MTVA Kunigunda úti székháza előtt meghirdetett tiltakozásból. A közmédia hírszolgáltatásának leállítása után ugyan próbáltak demonstrációt szervezni az épület elé, de a helyszíni képek és beszámolók alapján a megmozdulás látványosan gyenge részvétel mellett zajlott. A helyszínen nem tömeg gyűlt össze, hanem mindössze néhány ember álldogált az épület előtt. A tüntetésnek inkább volt A Nem jött össze: érdektelenségbe fulladt az MTVA elé szervezett tiltakozás bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Közel százezer kiló veszélyes hulladékot rejtettek el Gyömrőn

    1300 liter erősen tűz és robbanásveszélyes dimetil-amin, 12.000 liter akrilamid- polimer, 6000 liter azonosítatlan folyadék, 200 liter kénsav – csak néhány tétel abból a több százból, amely egy elhagyott raktárépületben található a Pest vármegyei Gyömrőn. A nagy mennyiségű veszélyes hulladék több mint egy évtizede van eldugva egy az állam tulajdonában álló épületben. A veszélyes hulladék A Közel százezer kiló veszélyes hulladékot rejtettek el Gyömrőn bejegyzés először MR3-én jelent meg.