Főoldal / Vádemelés a teherautósofőr ellen

Vádemelés a teherautósofőr ellen

Szeged – A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a szegedi férfival szemben, aki 2018 októberében a vele szemben szabályosan közlekedő motoros halálát okozta.

A vádirat szerint a vádlott 2018. október 17-én, 9 óra 40 perc körül vezette a munkáltatója billenőplatós tehergépkocsiját Szeged lakott területén kívül az ún. sándorfalvi úton. A vádlott az út mellett épülő kerékpárút alapjához szükséges töltési anyagként a tehergépkocsival homokot szállított.

A vádlott a tehergépkocsival a munkaterülethez vezető átjáróhoz kívánt balra behajtani, amikor figyelmetlensége miatt nem vette észre és nem biztosított elsőbbséget a vele szemből érkező, Szeged felől Sándorfalva felé motorkerékpárral közlekedő sértettnek. A tehergépkocsit észlelve a sértett vészfékezni próbált, illetőleg a késői észlelés ellenére a vádlott is így cselekedett, azonban az ütközést már nem tudták elkerülni. A baleset következtében a sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy két nap múlva a többszöri orvosi beavatkozások ellenére életét vesztette. A sértett halálát vérzéses sokk okozta.

Vezetése során a vádlott megszegte azt a közlekedési szabályt, mely szerint a balra bekanyarodó járművel elsőbbséget kell adni az úttesten szemből érkező és egyenesen továbbhaladó jármű részére és ezzel összefüggésben gondatlanságából a sértett halálát okozta.

A járási ügyészség a vádlottat halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja. A vádlott bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

Sign Up For Daily Newsletter

Stay updated with our weekly newsletter. Subscribe now to never miss an update!

MR3.hu

  • Miért elengedhetetlen a panellakások elektromos hálózatának felújítása?

    A magyarországi panellakások jelentős része ma is 30–50 éves elektromos hálózattal működik. Ezeket a rendszereket egy teljesen más korszak igényeire tervezték: akkoriban nem volt klíma, indukciós főzőlap, szárítógép, több számítógép és folyamatosan töltött okoseszközök. A mai terheléshez képest a régi panelek elektromos hálózata sok esetben egyszerűen nem alkalmas a biztonságos működésre. Lakásfelújításkor az elektromos rendszer A Miért elengedhetetlen a panellakások elektromos hálózatának felújítása? bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Kisgyereket akart szexuális cselekményre kényszeríteni – fotóval – a Pest Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye

    A Pest Vármegyei Főügyészség minősített szexuális erőszak bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki egy játszótéren lévő kisfiúval erőszakoskodott. A vádirat szerint a fiatal férfi – a bűnügy vádlottja – ismerősi viszonyban állt a bűnügy tizenkettedik életévét be nem töltött sértettjével. A kisfiú 2025 márciusában egy Vác melletti település sportpályáján játszott több kisgyerekkel, A Kisgyereket akart szexuális cselekményre kényszeríteni – fotóval – a Pest Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Grönland története

    Grönland története kívülről gyakran tűnik egzotikusnak és távolinak, valójában azonban nagyon is ismerős mintázatot követ: nagyhatalmi érdekek, „jó szándékú” döntések és egy őslakos közösség, amelyet soha nem kérdeztek meg a saját sorsáról. A hatalmas szigetet az inuit – kalaallik – nép lakta évszázadokon át, saját nyelvvel, társadalmi renddel és túlélési tudással, amikor a skandináv világ A Grönland története bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Nyugdíjrendszer Magyarországon: mit örököltünk, mit alakítottunk át, és mi maradt megoldatlan?

    A nyugdíjrendszer kérdése ritkán kerül a napi politikai viták középpontjába, pedig kevés olyan terület van, amely ennyire hosszú távon határozza meg egy ország gazdasági és társadalmi stabilitását. A magyar nyugdíjrendszer az elmúlt másfél évtizedben jelentős átalakuláson ment keresztül, miközben számos alapvető probléma változatlanul velünk maradt. A kérdés nem az, hogy voltak-e döntések, hanem az, hogy A Nyugdíjrendszer Magyarországon: mit örököltünk, mit alakítottunk át, és mi maradt megoldatlan? bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • 16 év mérlege: mit hozott a Fidesz gazdaságpolitikája – és mi lett az ára?

    A magyar gazdaság 2010 óta egyetlen, hosszú kormányzati korszak alatt alakult. Ez önmagában ritka helyzet Európában: kevés példa van arra, hogy ugyanaz a politikai erő ennyi ideig, ilyen mélységben tudja formálni az adórendszert, az állam szerepét, a jegybank működését és a beruházási irányokat. A kérdés ezért nem az, hogy „jó volt-e vagy rossz”, hanem az, A 16 év mérlege: mit hozott a Fidesz gazdaságpolitikája – és mi lett az ára? bejegyzés először MR3-én jelent meg.