40 milliárdos fejlesztés a Pick Szeged ZRT.-nél

Megosztom

A Pick Szeged Zrt. Magyarország és Közép-Európa egyik legnagyobb élelmiszeripari vállalata, termékeit 35 országban több mint 200 üzletlánc értékesíti.

A csaknem 40 milliárd forintos, napelem-telepítéssel is járó üzemfejlesztéshez az állam 10,6 milliárd forint támogatást nyújt, ami hozzájárul 1900 munkahely megőrzéséhez.

A tervek szerint a projekt nyomán 2030-ig mintegy 25 százalékkal fog növekedni a penészes szalámi értékesítési volumene.
  
     Magyarországon több mint 143 ezer embernek munkát adó iparágnak 42 százalékos az exportaránya.
    Takács István, a Pick Szeged Zrt. vezérigazgatója kijelentette, hogy a beruházás a cég több mint 150 éves történetében is egyedülállónak és mérföldkőnek mondható.


    A „szalámik szakértőjének”, a legismertebb magyar élelmiszerbrandnek számító vállalat nettó árbevétele tavaly 72 milliárd forint volt, és termékei iránt folyamatosan nő a kereslet külföldön is, amit jól mutat, hogy mára az export adja az árbevétel 30 százalékát.


    A Pick Szeged Zrt. Magyarország és Közép-Európa egyik legnagyobb élelmiszeripari vállalata, termékeit 35 országban több mint 200 üzletlánc értékesíti.


    Az új üzem Szegeden, a már meglévő, Szabadkai úti érlelőtorony mellett épül fel. Kivitelezése több fázisban történik, és a tervek szerint 2024 második felében kerülnek majd ki az első szalámirudak az üzemből.

A tervek szerint a projekt nyomán 2030-ig mintegy 25 százalékkal fog növekedni a nemespenészes szalámi értékesítési volumene.


    A Pick Szeged Zrt. – amely a Bonafarm Csoport tagja és egyben Magyarország meghatározó húskészítmény gyártója – jelenleg évi 10 ezer tonna téliszalámi előállítására képes. Ezzel a mennyiséggel maximálisan kihasználja szalámigyártó-kapacitását, amit a most bejelentett beruházással 25 százalékkal bővít.


     A cég szakemberei közel 3 év alatt fejlesztették ki azt az egyedi technológiát, amellyel modern körülmények között valósítható meg a hagyományos, bükkfán történő füstölés úgy, hogy utána a nélkülözhetetlen természetes penészesedési folyamat is be tud indulni a szalámirudak felületén.

Az eseményen részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki ismertette: Magyarországon az előző negyedévben 18 százalékos volt a gazdasági növekedés. Mint mondta, ehhez nagymértékben hozzájárult az élelmiszeripar is, amely idén eddig 12 százalékkal növekedett, így termelési értéke 2021 első nyolc hónapjában elérte a csúcsteljesítménynek számító 2700 milliárd forintot.


    Megosztom

    Hozzászolások