Mint arról mi is beszámoltunk, Mirkóczi Ádám Eger polgármestere kitiltaná a Tóth és Tóth borászat borait minden rendezvényről Egerben, mert úgy véli a borászatnak köszönhető a Tarna kiszáradása.
Oroján Sándor Eger önkormányzati képviselője elhamarkodottnak ítéli a lépést és úgy gondolja, hogy az csak ártana az egri borvidéknek. Erről Facebook oldalán is beszámolt.
A Fidesz-frakció természetesen elítél minden olyan cselekményt, amely a törvénnyel, a jogszabályokkal ellentétes. Amennyiben bebizonyosodik, hogy Tóth és Tóth hibát követett el, netán büncselekményt, meg fogják kapni méltó büntetésüket, mert Magyarországon a hatóságok teszik a dolgukat.
Az előre ítélkezés nem a politikusok, nem az Egri Közgyűlés, és nem a is a polgármester feladata. Vizsgálat zajlik, semmi sem bizonyított egyelőre, ilyen esetben “aljasnak” és “gátlástalannak” nevezni egy 30 éve működő vállalkozást, óriási felelőtlenség. Ráadásul egy aldebrői borászatról beszélünk, a Tarna pedig Egertől 20km-re van.
Nem egri vízfolyás, nem egri borászat. A polgármester vélhetően összekeverte az aldebrői Tóth és Tóth Pincészetet az egri Tóth Ferenc Pincészettel. Az a baj a tévedésével, hogy az egri borvidéknek árt.
A polgármester jobban tenné, ha Eger ügyeivel foglalkozna, ahelyett, hogy a szomszédba megy olcsó politikai kommunikációért. A várost felveti a szemét, nincs ki levágja a gazt, egy körforgalomban a füvet két hónapig nem nyírják, egy áprilisi lakossági bejelentésre megrendelt fametszést júliusig sem sikerült megcsinálni.
A polgármester pedig cselekvés helyett a médiában pózol, és politikai botrányt kavar. Meggyőződésünk, hogy az efféle hangulatkeltés többet árt az Egri borvidéknek, mint amennyi népszerűséget termel a polgármesternek.
Egyébiránt sem a polgármesternek, sem a közgyűlésnek nincs joga a városból vagy akárcsak a rendezvényekről bármely borászat termékeit kitiltani, még ha akarná sem – ezt 3 év polgármesteri gyakorlattal Mirkóczki Ádám is igazán tudhatná…
- Tudományos-fantasztikus gyereknap a Margitszigeten
- Pótlóbuszok járnak Balatonkenese és Balatonfüred között jövő keddtől péntekig
- Idén csupán három napos lesz a Gyerek Sziget
- Nincs tovább „Na de fiúk!”
- Eladó pompaautó