Home / Francia segítséggel hozhatják haza a Vuhanban rekedt magyarokat

Francia segítséggel hozhatják haza a Vuhanban rekedt magyarokat

Francia segítséggel hozhatják haza a Vuhanban rekedt magyarokat, az őket szállító repülőgép péntek hajnalban indulhat a kínai városba – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Menczer Tamás kiemelte: jelenleg nyolc magyar állampolgár tartózkodik a lezárt Hupej tartományban, hatan Vuhanban, ketten más városokban. Ők mind jól vannak, nem betegedtek meg, és közülük heten szeretnék elhagyni Kínát – közölte.
Kifejtette: a több lehetőség közül most azt tűnik a legvalószínűbbnek, hogy a magyar állampolgárokat az a francia repülőgép hozhatja el, amely péntek hajnalban indul Kínába. A magyarok szombaton érkezhetnek meg Marseille közelébe, ahonnan Magyarországra hozzák és a budapesti Szent László Kórházban két hétig megfigyelés alatt tartják őket – mondta.
Az államtitkár arra is kitért, hogy az első francia gép már a levegőben van, megkapta a szükséges engedélyeket, de azzal csak francia állampolgárokat hoznak el. A második gépnek – amely péntek hajnalban indulhat -, még nincsenek meg az engedélyei, de jó eséllyel megkapja azokat. Folyamatos az egyeztetés az ügyben, Franciaország a kezdettől jelezte, hogy elhozza a hét érintett magyart, és ezt azóta többször is megerősítette – tette hozzá.
Megjegyezte: a gépen koordinátorként utazik egy magyar konzul Párizsból.
Azt is mondta, hogy a hét magyar állampolgár el tud jutni a megadott helyszínre a szükséges időben.
Arról is beszélt, hogy a tárca megkezdte a magyarok hazaszállításának előkészítését Franciaországból, repülőgépet küldenének értük szombaton.
Menczer Tamás a további lehetőségekről közölte: volt egy portugál terv is, de annak kicsi volt a realitása. Volt egy brit lehetőség is, és sokáig nagy volt a bizonytalanság, mert a gép nem kapta meg a szükséges engedélyeket a kínai hatóságoktól. Most kapták a hírt, hogy van egy gép, amely spanyol-brit kooperációban Vuhanból szállna fel a tervek szerint pár óra múlva, de annyira rövid a határidő, hogy a magyarok nem tudnának kiérni a repülőtérre, ráadásul nem biztos, hogy a gépnek van felszállási engedélye, így ezzel a lehetőséggel nem élnek – mondta.
Megjegyezte: volt egy német terv is, pénteken tervezték, hogy gépet indítanak Vuhanba, de itt sincs még meg az engedély a kínai hatóságoktól, és nem volt egyértelmű jelzés, hogy a magyarokat is elhoznák-e.
Az államtitkár megerősítette: nem tudnak olyan magyarról, aki megbetegedett volna külföldön vagy itthon, és nem tudnak olyan külföldi állampolgárról sem, aki megfertőződött volna korábban és most Magyarországon tartózkodna.
Közölte: a kínai Hupej tartományba senkinek nem ajánlják a beutazást.

 

Sign Up For Daily Newsletter

Stay updated with our weekly newsletter. Subscribe now to never miss an update!

MR3.hu

  • Sókamra – természetes gyógyír a városi élet mellékhatásaira

    A mindennapi stressz, a légszennyezés és az ülő életmód egyre több embernél okoz légúti és immunrendszeri problémákat. Nem véletlen, hogy egyre többen fedezik fel újra a sókamra jótékony hatásait. Ez az egyszerű, mégis hatékony természetes módszer nemcsak a légutak tisztítását segíti, hanem nyugtatja az idegrendszert, és erősíti a szervezet ellenálló képességét is. A sókamra működése A Sókamra – természetes gyógyír a városi élet mellékhatásaira bejegyzés először MR3.hu-én jelent meg.

  • Terézváros Airbnb – Január elsejétől élesben megy

    „A Kúria ma kimondta: Terézváros Airbnb-rendelete nem törvényellenes. A bíróság a Kormányhivatal indítványát elutasította, vagyis a rövid távú lakáskiadás tilalma jogszerű, a rendelet 2026. január 1-jén hatályba léphet” – jelentette be a Facebookon a terézvárosi polgármester. Győztünk a Kúrián. A Kúria ma kimondta: Terézváros Airbnb-rendelete nem törvényellenes. A bíróság a Kormányhivatal indítványát elutasította, vagyis a rövid távú A Terézváros Airbnb – Január elsejétől élesben megy bejegyzés először MR3.hu-én jelent meg.

  • Ez vár rád Szilveszter éjszakáján

    Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlésének 27/2025. (XI. 7.) önkormányzati rendelete a szórakoztató célra szánt pirotechnikai eszközök fővárosi felhasználásáról. Nézd meg a térképen is. [1] Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlése, felismerve a jövő nemzedék érdekeit, a környezet védelmére irányuló intézményvédelmi kötelezettségét, valamint az egészséges környezethez és pihenéshez való jogból következő felelősségét, szabályozza a szórakoztató célra szánt pirotechnikai eszközök A Ez vár rád Szilveszter éjszakáján bejegyzés először MR3.hu-én jelent meg.

  • Mi történt valójában?

    A Trump Orbán találkozó eseményei európai és az amerikai lapok kertetezésében. Egyáltalán hivatalos volt az a látogatás? Válasz: A válasz röviden: nem volt hivatalos állami találkozó, hanem politikai jellegű, de magas szintű megbeszélés.Nézzük pontosan, mit tudunk a forrásokból: 1. Nem állami látogatás volt Az amerikai kormányzati kommunikáció (White House Press Office, State Department) nem jegyzi A Mi történt valójában? bejegyzés először MR3.hu-én jelent meg.

  • Kína nem találta fel, de meghódította a technológiát

    Kína ma a világ egyik vezető technológiai hatalma. Mesterséges intelligenciában, 5G-fejlesztésekben, elektromos autókban és robotikában már nem a Nyugatot követi, hanem sok esetben megelőzi. Kína ma a világ egyik vezető technológiai hatalma. Mesterséges intelligenciában, 5G-fejlesztésekben, elektromos autókban és robotikában már nem a Nyugatot követi, hanem sok esetben megelőzi.De a történet nem most kezdődött. Kína a A Kína nem találta fel, de meghódította a technológiát bejegyzés először MR3.hu-én jelent meg.