Főoldal / Vádat emeltek a késelő diák ellen Győrben

Vádat emeltek a késelő diák ellen Győrben

Előre kitervelten, közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt vádat emelt a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség az ellen a 17 éves diák ellen, aki tavaly decemberben tanórán megkéselte osztályfőnökét egy győri szakközépiskolában – tájékoztatta a megyei főügyész kedden az MTI-t.

Takács Péter közleménye szerint a Győri Szakképzési Centrum Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumának tanulója december 5-én a második tanórán hármas érdemjegyet kapott korábbi matematika dolgozatára, amely annyira felzaklatta, hogy azt mondta osztálytársainak, le fogja szúrni a tanárnőt.
A fiú kijelentését a társai nem vették komolyan, mert korábban is mondott már hasonlókat, emellett a tíz centiméter pengehosszúságú kését is mutogatta már nekik.
A következő dupla angolóra végén, miközben osztálytársai a tanár engedélyével az ötödik órában írandó fizika dolgozatra készültek, zenét hallgatott és azt mondta, hogy „nem tanul, mert nem lesz óra és dolgozat sem”, az óra végén pedig elajándékozta fülhallgatóját, azzal a kijelentéssel, hogy „neki arra már nem lesz szüksége”.
Az ötödik, fizikaóra elején a fiú azt mondta a padtársának, hogy „megvan a terv”, majd azt színlelve, hogy a füzetében szeretne mutatni valamit a tanárnőnek, kiment hozzá és odaadta a füzetét. Abban a pillanatban osztályfőnöke mögé lépett és bal oldalán, lapockatájékon hátba szúrta.
A tanárnő a földre rogyott, a diák pedig mellé guggolt és a feje fölé emelt késsel még kétszer lesújtott a nő nyaka és mellkasa felé.
A fiút az egyik osztálytársa fékezte meg, aki elvette tőle a kést. Miután a vádlottól megkérdezte, hogy miért csinálta, azt felelte, hogy „majd ebből tanul, elegem van a tanárnőből”.
Az 51 éves tanárnő életveszélyes állapotba került, légmell és vérmell alakult ki nála, bal tüdeje összeesett, több végtagja is sérült és nem zárható ki maradandó fogyatékosság kialakulása.
A vádirat szerint a jelenleg bűnügyi felügyelet hatálya alatt álló fiatalkorú fiú átlagot meghaladó értelmi képességgel rendelkezik.
Bűncselekményéért tizenöt év szabadságvesztés is kiszabható.

 

MR3.hu

  • Wurst lovag és SEO lovag egyesítette tudását

    Történelmi jelentőségű szakmai találkozót tartottam Tóth Tiborral, a SeoAds alapítójával. Tibort az esemény idejére SEO lovaggá neveztem ki, mert Wurstburgban komoly tárgyalásokat mégsem folytatunk mindenféle rang nélküli civilekkel. A napirenden a Google, a keresőoptimalizálás, az online marketing és a mesterséges intelligencia szerepelt. SEO lovag megpróbálta elmagyarázni nekem, hogyan lehet valakit a Google első oldalára juttatni. A Wurst lovag és SEO lovag egyesítette tudását bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Túrós csusza – ahogy én készítem

    Nincs túlbonyolítva, mert a túrós csuszának nincs is szüksége rá. A tésztát sós, lobogó vízben 11 percig főzöm. Közben a szalonnát apró kockákra vágom, és lassan kisütöm. A pörcöt félreteszem, de a kisült zsírt véletlenül sem öntöm ki – annak még fontos feladata lesz. Előkészítem a rögös túrót, és amikor a tészta elkészült, leszűröm. Jöhet A Túrós csusza – ahogy én készítem bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Az AI már megint átveszi a hatalmat. Csak még nem szóltak neki

    A mesterséges intelligencia fejlődése valóban felvet komoly biztonsági kérdéseket. Ezekről beszélni kell. De 2026-ban még mindig nem ott tartunk, hogy a gépek félúton járnak a világuralom felé. A félelmet nem érdemes összekeverni a tényekkel. A 444-en ma megjelent egy hosszú írás az AI fejlődésének veszélyeiről. Már a cím sem aprózza el: „Túl a félúton az A Az AI már megint átveszi a hatalmat. Csak még nem szóltak neki bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Elkészült Mayer Bernadett díjnyertes filmje, a Mommy Blue előzetese és plakátja

    A hétvégén a 22. Miskolci CineFesten nagy sikerrel lezajlott Mayer Bernadett Mommy Blue című filmjének első hazai vetítése. A szakma és a közönség egyaránt hatalmas szeretettel és elismeréssel fogadta a Pekingi Nemzetközi Filmfesztiválon három díjat nyert alkotást. Az NFI Inkubátor programja támogatásával készült, személyes ihletettségű alkotásfőszereplőiFür Anikó és Vilmányi Benett, de láthatjuk a vásznon Hámori A Elkészült Mayer Bernadett díjnyertes filmje, a Mommy Blue előzetese és plakátja bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Alice Weidel – amikor a politikus megtalálja a hullámot

    Van valami egészen furcsa Alice Weidel történetében. A német nacionalista jobboldal egyik legismertebb vezetője úgy beszél Németországról, bevándorlásról, családról és nemzeti értékekről, hogy a saját élete több ponton sem fér bele abba a képbe, amelyet az általa vezetett AfD politikailag kínál a választóknak. Kezdjük azzal, hogy Weidel családja Svájcban él. Ő maga korábban úgy fogalmazott, A Alice Weidel – amikor a politikus megtalálja a hullámot bejegyzés először MR3-én jelent meg.