Home / E-taxik forgalomba állításával folytatódik a Protheus projekt Pakson

E-taxik forgalomba állításával folytatódik a Protheus projekt Pakson

Paks – Elektromos taxik forgalomba állításával folytatódnak Paks e-mobilitást célzó fejlesztései, az összesen mintegy tízmilliárd forintos Protheus projekt keretében hamarosan lezárul az elektromos autóbuszok beszerzésére kiírt pályázat – közölte a projektet lebonyolító Protheus Zrt. vezérigazgatója az MTI-vel.

Kiss Péter elmondta: a napokban mintegy 30 millió forintért – egyenként másfél millió forint állami támogatás igénybe vételével – három gépjárművet szerzett be az önkormányzat, amelyeket egy-egy taxitársaság üzemeltet majd. A taxis cégekkel kötendő szerződés szerint a járművek bérleti díja a hagyományos meghajtású gépkocsik üzemanyagköltségének megfelelő összeg lesz – tette hozzá.
Ismertetése szerint a 2014-ben indított projekt célja, hogy Pakson a közösségi közlekedés mindegyik fajtája elektromos meghajtású járművekkel működjön, és ehhez a villamos energiát önellátó módon a város állítsa elő. A projektbe több környékbeli önkormányzat – Szekszárd, Tolna, Dunaföldvár – is bekapcsolódott. A térségben 50-100 elektromos jármű forgalomba állítását tervezik a következő két évben.
A cégvezető az eddig megvalósult fejlesztések között megemlítette, hogy két, kétszer 22 kilowattos elektromos töltőpontot hoztak létre Pakson, az e-járművek kiszolgálásához a továbbiakban több mint húsz töltőállomásra lesz szükség.
Beszámolt arról, hogy néhány héten belül lezárul a paksi önkormányzat 8 plusz 2 elektromos autóbusz beszerzésére vonatkozó pályázata, a város az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program forrásaiból elnyert, 1,7 milliárd forintból vásárolja meg. Ezzel a településen teljesen kiváltják majd a dízel meghajtású autóbuszokat – jegyezte meg.
A projekt része egy 3 megawatt teljesítményű napelempark és egy 11 megawatt kapacitású energiatároló, amelyek tervezési szakaszban vannak.
A vezérigazgató arra is kitért, hogy a paksi önkormányzat elsőként állapodott meg az áramszolgáltatóval egy okos hálózat létrehozásáról. Ez azt jelenti, hogy az épületek tetejére telepített napelemek és önkormányzati naperőműparkok által termelt áramot az E.on hálózatán keresztül továbbítani lehet az önkormányzati ingatlanokhoz, így a térségi települések kölcsönösen el tudják látni egymást elektromos árammal.
A Protheus projekt 2020-ban lezáruló tervezését az Európai Fejlesztési Bank (EIB) kétmillió euróval támogatta, egyes projektelemekhez az EIB is tud támogatást nyújtani – közölte a cég vezetője.

Sign Up For Daily Newsletter

Stay updated with our weekly newsletter. Subscribe now to never miss an update!

MR3.hu

  • Mi történt valójában?

    A Trump Orbán találkozó eseményei európai és az amerikai lapok kertetezésében. Egyáltalán hivatalos volt az a látogatás? Válasz: A válasz röviden: nem volt hivatalos állami találkozó, hanem politikai jellegű, de magas szintű megbeszélés.Nézzük pontosan, mit tudunk a forrásokból: 1. Nem állami látogatás volt Az amerikai kormányzati kommunikáció (White House Press Office, State Department) nem jegyzi A Mi történt valójában? bejegyzés először MR3.hu-én jelent meg.

  • Kína nem találta fel, de meghódította a technológiát

    Kína ma a világ egyik vezető technológiai hatalma. Mesterséges intelligenciában, 5G-fejlesztésekben, elektromos autókban és robotikában már nem a Nyugatot követi, hanem sok esetben megelőzi. Kína ma a világ egyik vezető technológiai hatalma. Mesterséges intelligenciában, 5G-fejlesztésekben, elektromos autókban és robotikában már nem a Nyugatot követi, hanem sok esetben megelőzi.De a történet nem most kezdődött. Kína a A Kína nem találta fel, de meghódította a technológiát bejegyzés először MR3.hu-én jelent meg.

  • Egyedi otthonhoz egyedi pergola illik – ismerd meg a SOLARE 400 bioklimatikus megoldást!

    Egy különleges otthonhoz különleges megoldás dukál. Ha a házad, teraszod vagy kerted stílusa egyedi, miért érnéd be egy átlagos árnyékolóval? A SOLARE 400 bioklimatikus pergola pontosan arra született, hogy a te ízlésedhez és környezetedhez igazodjon – formában, méretben és színvilágban egyaránt. Ez a pergola nem csupán védelmet ad az eső, a napfény és a szél A Egyedi otthonhoz egyedi pergola illik – ismerd meg a SOLARE 400 bioklimatikus megoldást! bejegyzés először MR3.hu-én jelent meg.

  • Kína távolról is leállíthatja a cégük által gyártott Yutong trolikat

    Nemrégiben Movia, Dánia legnagyobb tömegközlekedési vállalata – amely több mint 260-darabos kínai-gyártású elektromos busz-flottát üzemeltet. Az ország annak kapcsán kezdett intézkedéseket, hogy egyes járművek gyártója, a Yutong kínai cég az internetkapcsolatos vezérlőrendszereken keresztül elméletileg távolról deaktiválhatja a buszokat. The Guardian+2AP News+2 Ennél nemcsak arról van szó, hogy buszok életveszélyes vagy személyes adatokat tartalmazó rendszereket futtatnak A Kína távolról is leállíthatja a cégük által gyártott Yutong trolikat bejegyzés először MR3.hu-én jelent meg.

  • Szepes Mária-ritkaság és Márai Sándor klasszikusa karácsonyi díszkiadásban

    Márai Sándor örökérvényű gondolatait összegző Füves könyvet, valamint Szepes Mária évtizedek óta kiadatlan varázslatos ifjúsági regényét, a Gyerekcsillagot jelenteti meg díszkiadásban az idei karácsonyra a Libri. A könyvkereskedő 10 éve kínál különleges, ünnepi köteteket – az idei díszkiadások a felnőttek számára a mindennapokban és ünnepek idején is irányt mutató bölcsességeket, a kiskamaszoknak pedig kalandos történetet, valamint a szeretet, a barátság A Szepes Mária-ritkaság és Márai Sándor klasszikusa karácsonyi díszkiadásban bejegyzés először MR3.hu-én jelent meg.