Átadták Tokodon a megújult Szent Márton-templomot

Megosztom

Egy épület megszépülhet kívül és belül, de ahhoz, hogy értelme is legyen az ilyen munkának, az is szükséges, hogy lélekkel töltsük meg a templomot – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Tokodon, a felújított Szent Márton-templom átadásán.

    Soltész Miklós kiemelte, hogy a rekonstrukció kormányzati, önkormányzati, egyházi és lakossági összefogás eredményeképpen valósult meg.
    Az államtitkár a frissen bérmálkozókhoz fordulva kérte, hogy a fiatalok gyakran keressék fel a templomot, „ha azt szeretnénk, hogy az épület ötven, száz év múlva is benépesüljön”.
    Faragó Ferenc, a tokodi Szent Márton Egyházközség világi elnöke az MTI-nek elmondta, korábban a templom tornyát és tetejét újították fel, most pedig az épület teljesen új külső burkolatot kapott, víztelenítették a lábazatot, új bejáratokat és ereszcsatornákat alakítottak ki.
    Az idén 237 éves templom mostani felújítására mintegy 62 millió forintot fordítottak. A munkálatokra 25 millió forint kormányzati támogatás érkezett a Magyar falu program keretében, a főegyházmegye 28 millió forint támogatást nyújtott, a községi önkormányzat 5 millió forintot biztosított, 3 millió forint pedig lakossági adományként érkezett – ismertette a világi elnök.
    A templomot megáldotta és Szent Márton-napi hálaadó misét mutatott be Erdő Péter bíboros, prímás, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye érseke.
    Tokod első templomát a krónikák szerint Szent István építtette fából, ez a tatárjáráskor a faluval együtt elpusztult. A település új helyén az Esztergom-szentkirályi János-lovagok kőből emeltek templomot, ez a török időkben vált romossá, majd az 1780-as években lebontották.
    A mostani templomot 1786-ban a Szent István-papnevelde építette. A főoltáron Krisztus képe látható, a szentségház fölött Szent Márton püspök képe található, amelyet az 1846-os jegyzőkönyv szerint Rudnay Sándor érsek ajándékozott. A jobb oldali oltáron Szent Erzsébet, a bal oldali oltáron Szűz Mária képét helyezték el.
    Az időközben többször újjáépített templom barokk stílusával, festményeivel, oltárával a helyi közösség életének egyik fontos helyszíne, építészeti értékei miatt az Országos Kéktúra teljesítői is gyakran felkeresik.

MTI



Megosztom

Hozzászolások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .