Hírek

Pizzafutár állította meg az ámokfutó autóst Budapesten

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Arold Péter

Áthajtott a piros lámpán, zavartan viselkedett, majd el akarta ütni a járőröket.

Egy piroson áthajtó autót akart feltartóztatni a rendőrjárőr, de a Suzukis igen érdekesen reagálta le a történéseket. A próbálkozásoknak egy arra járó motoros pizzafutár vetett véget. Egyszerűen nem engedte az autós tovább hajtani.




Az index.hu kérdésére a következő tájékoztatást adta ki a rendőrség:

“ A rendőrség közlése szerint május 23-án 19 óra 25 perc körül a BRFK járőrei egy férfi ellen intézkedtek a Bajcsy-Zsilinszky út és az Andrássy út kereszteződésénél, mert a férfi korábban egy piros lámpánál láthatóan zavartan viselkedett, illetve becsmérlő kifejezéseket tett.

A sofőr az egyik intézkedő járőrt hátramenetben megpróbálta elütni, majd előremenetbe kapcsolt és menekülni próbált. A másik rendőr ekkor a jármű elé állva próbálta ezt megakadályozni, de a sofőr őt is megkísérelte elütni. A járőrök ezután a szolgálati autóval indultak utána, de a férfi hátramenetbe kapcsolt és a rendőrautónak nekitolatott, majd ismét menekülni akart. A sofőrt ebben végül egy motoros akadályozta meg úgy, hogy a motorral az autó elé állt.

A rendőrök a férfit a helyszínen elfogták. Az alkoholszonda pozitív értéket mutatott. Az intézkedés során az egyik járőr a jobb könyökén megsérült, őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték. A Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatalos személy elleni erőszak bűntett gyanúja miatt feljelentéssel él az illetékes ügyészség felé.”

Csatlakozz  a rendőrségi hírekkel foglalkozó csoportunkhoz

 

Nézze meg ezt is
Razzia az üdülővárosban

Közel száz rendőr bevonásával tartottak Siófokon razziát a Petőfi sétányon. Az idegenforgalmi szezonban a város lakossága a többszörösére duzzad, megnövekedett Elolvasom

Visszahívott szénsavmentes ásványvíz

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal élelmiszerlánc-felügyeleti hatósági jogkörében eljáró Járási Hivatala azonnali hatállyal megtiltotta a kerekágyházi Hírös-Vitál Zrt. által gyártott minden Elolvasom

Vádemeléssel zárult a Kozma utcai zendülés

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt három férfival szemben, akik 2018. januárban ellenszegültek a büntetés-végrehajtás rendjének. A vádirat szerint 2018. január Elolvasom

A nyomozók egy 21 éves mátraverebélyi lakost vettek őrizetbe

A férfi 2020. május 21-én az éjszakai órákban a mátraverebélyi általános iskola melléképületének ajtajáról a lakatot lefeszítette, majd az épület Elolvasom

Menetidő hosszabbodás

A Budapest–Hatvan–Miskolc vonalon 20-40 perccel is meghosszabbodik a vonatok menetideje.  Tura és Aszód között meghibásodott a biztosítóberendezés. Az egyik vágányon Elolvasom

Ideiglenes járványügyi menetrend

A közösségi közlekedési hálózaton a járványhelyzet jelentősen visszavetette az utasforgalmat, ezért 2020. június 6-tól több vasútvonalon ideiglenes járványügyi menetrend lép Elolvasom

Saját kollégája lányát rontotta meg

A Mosonmagyaróvári Járási Ügyészség – a rendkívüli jogrend adta jogi lehetőségeket kihasználva –  telekommunikációs eszközök használatával, távmeghallgatással állítja bíróság elé Elolvasom

Nagyon kevés európai országban biztosít az állam tájékoztatás a kisebbség felé

Nagyon kevés európai országban biztosít az állam tájékoztatást a koronavírussal kapcsolatos intézkedésekről a kisebbségek nyelvén – derült ki abból a Elolvasom

Érdekel minket az ön véleménye