Hírek

Pizzafutár állította meg az ámokfutó autóst Budapesten

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Arold Péter

Áthajtott a piros lámpán, zavartan viselkedett, majd el akarta ütni a járőröket.

Egy piroson áthajtó autót akart feltartóztatni a rendőrjárőr, de a Suzukis igen érdekesen reagálta le a történéseket. A próbálkozásoknak egy arra járó motoros pizzafutár vetett véget. Egyszerűen nem engedte az autós tovább hajtani.




Az index.hu kérdésére a következő tájékoztatást adta ki a rendőrség:

“ A rendőrség közlése szerint május 23-án 19 óra 25 perc körül a BRFK járőrei egy férfi ellen intézkedtek a Bajcsy-Zsilinszky út és az Andrássy út kereszteződésénél, mert a férfi korábban egy piros lámpánál láthatóan zavartan viselkedett, illetve becsmérlő kifejezéseket tett.

A sofőr az egyik intézkedő járőrt hátramenetben megpróbálta elütni, majd előremenetbe kapcsolt és menekülni próbált. A másik rendőr ekkor a jármű elé állva próbálta ezt megakadályozni, de a sofőr őt is megkísérelte elütni. A járőrök ezután a szolgálati autóval indultak utána, de a férfi hátramenetbe kapcsolt és a rendőrautónak nekitolatott, majd ismét menekülni akart. A sofőrt ebben végül egy motoros akadályozta meg úgy, hogy a motorral az autó elé állt.

A rendőrök a férfit a helyszínen elfogták. Az alkoholszonda pozitív értéket mutatott. Az intézkedés során az egyik járőr a jobb könyökén megsérült, őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték. A Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatalos személy elleni erőszak bűntett gyanúja miatt feljelentéssel él az illetékes ügyészség felé.”

Csatlakozz  a rendőrségi hírekkel foglalkozó csoportunkhoz

 

Nézze meg ezt is
Aquaticum strandkomplexumot Debrecenben

A strand 8,5 hektáros területén 15 medencét építettek, 8 csúszdát helyeztek el és 12 méter magasan napozóteraszokat alakítottak ki. Felavatták Elolvasom

Jelentősen emelkedik a csecsemőgondozási díj összege

“Családipótlékozók” figyelmébe: mellé jár a családi pótlék és a családi adókedvezmény is, így már az első gyerek születése után is Elolvasom

Nagyon kevés európai országban biztosít az állam tájékoztatás a kisebbség felé

Nagyon kevés európai országban biztosít az állam tájékoztatást a koronavírussal kapcsolatos intézkedésekről a kisebbségek nyelvén – derült ki abból a Elolvasom

USA – Az orvosok gyilkosságnak minősítették a halálesetet

Megkétszerezik a rendőrök számát is a George Floyd halála után kitört zavargások miatt. Közben új halottkémi jelentés készült a Minneapolisban Elolvasom

19 ezer rab került szabadlábra

A Dél-afrikai Köztársaság kormánya pénteken bejelentette, hogy mintegy 19 ezer, enyhébb bűncselekményért elítélt rabot enged feltételesen szabadon, megelőzendő a koronavírusjárvány-gócok Elolvasom

Az illegális fakitermelés és fakereskedelem visszaszorítása

Négy év tapasztalatait és eredményeit figyelembe véve folyamatosan fejlődnek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) eszközei a faanyagkereskedelmi lánc hatékony felügyeletében. Elolvasom

Saját kollégája lányát rontotta meg

A Mosonmagyaróvári Járási Ügyészség – a rendkívüli jogrend adta jogi lehetőségeket kihasználva –  telekommunikációs eszközök használatával, távmeghallgatással állítja bíróság elé Elolvasom

Újra nyit a Fűvészkert Szegeden

Több mint másfél hónap után pénteken újra kinyit a Szegedi Tudományegyetem füvészkertje, ahol a különleges növények tavaszi pompájával várják a Elolvasom

Érdekel minket az ön véleménye