Főoldal / Olaszország koronavírus

Olaszország koronavírus

Hatszáznyolcvanhárommal emelkedett Olaszországban az új típusú koronavírus-járványban elhunytak száma az elmúlt 24 órában, és így 7503-ra emelkedett a Covid-19 betegség eddigi áldozatainak a száma – közölte szerda esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság.

A diagnosztizált fertőzöttek száma 3491-gyel emelkedett, ami a legalacsonyabb az utóbbi öt napban.

Az „új” halottak száma kedden 743, hétfőn 602 volt, vasárnap 650, szombaton 793 volt.   Az újonnan diagnosztizált betegek száma továbbra is enyhén, de fokozatosan csökken: szombaton 4821, vasárnap 3957, hétfőn 3780, kedden 3612 volt a számuk.
A gyógyultak száma az eddigi legtöbbel, egy nap alatt több mint ezerrel 9362-re emelkedett.
A gyógyultakat és a halottakat is számolva a fertőzöttek elérték a 74 386-t. A jelenlegi több mint 57 ezer betegből majdnem 27 ezren vannak kórházban, 3489-en intenzív osztályon.  A tájékoztatót egy hónapja először nem a polgári védelmet vezető Angelo Borrelli tartotta meg, mivel az ő esetében is a fertőzésre utaló tünetek jelentkeztek.
Kórházba szállították a polgári védelem volt vezetőjét Guido Bertolasót, aki a milánói vásártéren épülő járványkórház megvalósítását irányította.
A járvány kezdete óta 31 olasz orvos veszítette életét, többségük házi orvos, de szerepel köztük fogorvos is. Olaszországba újabb, immáron a harmadik kínai orvoscsoport is megérkezett, nyolc tonna orvosi felszereléssel, több mint 300 ezer szájmaszkkal és 30 lélegeztetőgéppel. Az északolasz kórházakban már több mint ötven kubai és száznegyven fős orosz orvoscsapat is segítséget nyújt. Az orosz katonai orvosok jelenlétével szemben fenntartásait fejezte ki a +Europa (Több Európát) kisebb baloldali párt. Szergej Razov olaszországi orosz nagykövet úgy reagált, Moszkva minden „hátsó szándék nélkül” segíts az olaszoknak.
A gócpont Lombardiában az utóbbi egy napban 296-an haltak meg, a keddi 402-höz és a hétfői 320-hoz képest.  Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma 1643 volt, a keddi 1942-höz és a hétfői  1555-höz képest.
Ranieri Guerra az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgató-helyettese nyilatkozata szerint a járvány jövő hét elejéig tetőzhet Olaszországban. Az ezt követő csökkenés gyorsaságát még hetekre becsülte.
Másképpen látja a Milánó körüli 81 önkormányzat polgármestere, akik a lombardiai házi orvosok adatai szerint „stratégiaváltást” sürgettek arra hivatkozva, hogy a járvány sokkal jobban elterjedt mint azt a számok mutatják. Hangoztatták: a helyzet „ellenőrizhetetlenné” vált, számtalan beteg van saját otthonában enyhe vagy erősebb tünetekkel, akik nem mentek orvoshoz és nem is tesztelték őket.
A belügyi tárca adatai szerint a kijárási korlátozások március 11-i országos bevezetése óta több mint 2,4 millió ellenőrzést végeztek az utcákon, országutakon és sztrádákon, és több mint 110 ezer személy ellen tettek feljelentést.
A római kormánynak április 3-ig kell bejelentenie, meddig hosszabbítja tovább az oktatási szünetet, a kereskedelem, vendéglátás, nem létfontosságú termelés korábbi leállítását.   Giuseppe Conte miniszterelnök szerda esti felszólalásában a római képviselőházban bejelentette, hogy a márciusban elindított 25 milliárd euró gazdaságélénkítő csomag után, áprilisban hasonló mértékű intézkedéseket vezetnek be. Conte „minőségi ugrást” sürgetett az Európai Unió pénzügyi-gazdasági lépéseiben hangoztatva, hogy egész Európát recesszió fenyegeti. A kormányfő beszéde elején köszönetet mondott az olasz egészségügyi dolgozóknak, akiket a jelen levő képviselők állva megtapsoltak. Giuseppe Conte csütörtökön a szenátusban szólal fel. A római parlament tagjainak többsége interneten követte a beszédet.      A kormány felhívására a fémipari szakszervezetek nem tartották meg szerdára meghirdetett sztrájkjukat. Szakszervezeteik továbbra is úgy látják, hogy még mindig túl sok gyár és vállalat tart nyitva a dolgozók egészségét veszélyeztetve.

 

Sign Up For Daily Newsletter

Stay updated with our weekly newsletter. Subscribe now to never miss an update!

MR3.hu

  • Eltűnt Pesty László – a rendőrség a lakosság segítségét kéri

    Eltűntként keresi a rendőrség Pesty Lászlót, az ismert dokumentumfilmes rendezőt és közéleti szereplőt. Tartózkodási helye napok óta ismeretlen, a hatóságok körözést adtak ki, és arra kérik a lakosságot, hogy aki bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen. Pesty László neve a magyar médiában évtizedek óta ismert. Dokumentumfilmesként és producerként több, nagy visszhangot kiváltó projektben vett részt, korábban meghatározó A Eltűnt Pesty László – a rendőrség a lakosság segítségét kéri bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Otthon Start program? Kiknek?

    Az Otthon Start programot a kormány azzal az ígérettel indította el, hogy megkönnyíti az első lakáshoz jutást, különösen azok számára, akik a piaci kamatok mellett esélytelenek lennének saját ingatlan vásárlására. A fix, alacsony kamatozású állami hitel első ránézésre valóban „mentőövnek” tűnt. A gyakorlat azonban gyorsan megmutatta: a rendszer logikája nem a rászorulók, hanem a tőkeerősebbek A Otthon Start program? Kiknek? bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • A 380 000 eurós csapda: Így próbáltak behálózni a „híres ügyvéd” nevében

    Az újságírói munka egyik legérdekesebb része, amikor az ember nem a híreket keresi, hanem a hír találja meg őt. Néhány napja egy olyan folyamat vette kezdetét a postaládámban, amely tankönyvbe illő példája annak, hogyan próbálják a nemzetközi kiberbűnözők gátlástalanul kihasználni a jóhiszeműséget és a szakmai kíváncsiságot. Az első felvonás: A legenda árnyékaMinden egy váratlan megkereséssel A A 380 000 eurós csapda: Így próbáltak behálózni a „híres ügyvéd” nevében bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Esélylatolgatás a Geminivel

    Mivel 2026 februárjában járunk, az ország már az áprilisi országgyűlési választások közvetlen előszobájában van. A közvélemény-kutatók adatai alapján a politikai paletta jelentősen átrendeződött a korábbi évekhez képest, és egy hárompólusúvá váló erőtér rajzolódik ki. Az általános befutó és az esélyek A mérések (pl. Medián, 21 Kutatóközpont, Publicus) alapján a verseny rendkívül szoros. A Tisza Párt A Esélylatolgatás a Geminivel bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Modern otthon, hagyományos precizitással: Így varázsolja újjá lakását a nagykanizsai Józsa Lakásfelújítás

    A lakásfelújítás sokak számára egyet jelent a stresszel, a bizonytalansággal és a végeláthatatlan takarítással. Azonban létezik egy út, ahol a szakértelem és a tisztaság kéz a kézben jár. Nagykanizsán és környékén egyre többen ismerik meg Józsa Dániel nevét, aki fiatalos lendülettel, de az édesapjától – egy elismert festő-mázoló mestertől – örökölt alapossággal végzi munkáját. A A Modern otthon, hagyományos precizitással: Így varázsolja újjá lakását a nagykanizsai Józsa Lakásfelújítás bejegyzés először MR3-én jelent meg.