Nagykanizsa, Zala megye

Nem segített sofőr társán, ezért a kollégája meghalt

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Nagykanizsa – Segítségnyújtás elmulasztása miatt emeltek vádat egy ukrán kamionsofőr ellen, mert tavaly ősszel a földön hagyta az éjszaka a kamionból kizuhant társát, aki reggelre meghalt.

Jánky Judit felidézte, hogy a 38 éves ukrán sofőr tavaly október 10-én érkezett Nagykanizsára, hogy lámpatesteket szállítson Oroszországba, de aznap a járművét nem tudták megpakolni, ezért megkezdte a négynapos pihenőjét. Másnap érkezett ugyanide az általa jól ismert, szintén ukrán kollégája, aki ugyancsak várakozni kényszerült.
A két férfi az elsőként érkezett sofőr járművének vezetőfülkéjében megvacsorázott, majd egészen éjfélig együtt italoztak, míg lerészegedve el nem aludtak. Hajnali kettő óra körül az egyébként súlyos szívbeteg sértett rosszul lett, az ajtót kinyitva megpróbált lemászni a fülkéből, de közben elvesztette az eszméletét.
Az ajtónyitásra a másik férfi is felriadt, de hiába szólongatta a mellette összegörnyedve ülő társát, az nem ébredt fel. A kamionból kiszállva kinyitotta neki az ajtót, hogy friss levegőt engedjen be, az eszméletlen férfi azonban kizuhant a magas fülkéből és arccal az aszfaltnak csapódott.
A mozdulatlanul fekvő sértett a közvetetten életveszélyes sérülései ellenére ekkor még életben volt, társa azonban magára hagyta és visszaült a kamionba aludni. Rövid időn belül azonban többször mégis kiszállt, odalépett a láthatóan sérült, mozdulatlan társához, de sem az ott parkoló többi kollégájától, sem a telephely biztonsági őrétől nem kért segítséget, a mentőket sem hívta.
A sérült férfi reggelre meghalt, holttestét a kamion mellett a telep biztonsági őre fedezte fel.
A történtek óta magyarországi bűnügyi felügyelet alatt álló férfival szemben a Nagykanizsai Járási Ügyészség segítségnyújtás elmulasztása miatt emelt vádat, fogházbüntetés kiszabását indítványozva.

 

Ezt is olvassa el!
Elhunyt Takács András zalaegerszegi kórházlelkész

Székely János szombathelyi megyéspüspök a gyászoló család nevében is megrendülve tudatja, hogy Takács András kórházlelkész élete 36., papsága 4. évében Elolvasom

Idősek kifosztóit ítélték börtönre Zalaegerszegen – Gyöngyösön is járt

Részben súlyosabb, letöltendő börtönbüntetést kapott jogerősen az a négy vádlott, aki Szegedtől Zalaegerszegig több városban idős embereket fosztott ki - Elolvasom

Közel 90 milliós csempész cigaretta fogás Zalában

Szerző Több mint 84 millió forint értékű csempészcigarettát szállított az a román kisteherautó, amelyet a Nemzeti Elolvasom

Iron Curtain Cycling (ICC) projekt

A kerékpározás, az európai és nemzeti kerékpáros hálózatok és a fenntartható turizmus volt a téma csütörtökön a magyar–szlovén Iron Curtain Elolvasom

Hasonmások címmel tart ősbemutatót pénteken a zalaegerszegi Kvártélyház

Hasonmások címmel tart ősbemutatót pénteken a zalaegerszegi Kvártélyház Szabadtéri Színház a mások mellett Komár Lászlónak, Máté Péternek vagy Cserháti Zsuzsának dalokat Elolvasom

Új fogadóépületet avattak a budafapusztai arborétumban

A Mura nemzeti fejlesztési program keretében, 147 millió forintból épített új fogadóépület a Zala megyei Kiscsehi határában lévő budafapusztai arborétumban a Elolvasom

Vádat emeltek a zalaegerszegi külső forgalmista ellen

A vasúti közlekedés gondatlan veszélyeztetése miatt emeltek vádat Zalaegerszegen egy vasutas ellen, aki tavaly decemberben figyelmetlenségből egy érkező vonattal szemben Elolvasom

Füstmérgezés okozhatta a halálukat

A rendőrök három holttestet találtak kedd délután egy nagykanizsai lakásban, a helyszíni szemle még tart, a haláleset körülményeit vizsgálják – írja Elolvasom

Érdekel minket az ön véleménye