Főoldal / Egy forradalmian új gasztro-turisztikai attrakció van kialakulóban Tokaj-Hegyalján

Egy forradalmian új gasztro-turisztikai attrakció van kialakulóban Tokaj-Hegyalján

Szponzorált tartalom

Egyedülálló módon, a kulisszák mögül követhető végig a bor készítésének teljes folyamata. Bárki örökbe fogadhat egy szőlőtőkét, és egy év után, fáradozások nélkül, akár a saját nevével ellátott borát is kézhez veheti.

A Brancson debütáló MyWine olyan borkedvelő fogyasztóknak szól, akik, habár személyesen a szőlő nevelésében, szüretelésében nem tudnak részt venni, de örökbefogadóként a munkafolyamatokról szóló rendszeres tájékoztatások által és a dűlőtúrán való részvétellel olyan borhoz juthatnak, amelyben mind a termelőnek, mind a fogyasztónak a lelkesedése benne van.

A MyWine hitvallása szerint a világon sok kiváló bor létezik, de a legkülönlegesebb az, amelyikhez személyesen is kötődünk.

A program lényege, hogy örökbe lehet fogadni egy szőlőtőkét, amire névvel ellátott bilétát helyezünk, illetve jár mellé egy oklevél is elektronikus formában. Lehetőség van arra is, hogy a palackon a saját név szerepeljen. A dűlőtúrán keresztül megismerhető a tokaj-hegyaljai borvidék, a borászat és betekintés nyerhető a kulisszák mögé. Így fáradozások nélkül, mégis az aktuális munkafolyamatokról rendszeresen tájékozódva lehet bort „készíteni”. Kétféle bor közül lehet választani, egy édes és egy száraz tokaji klasszikus borfajta szerepel a csomagajánlatokban. A borbank szolgáltatás lehetővé teszi, hogy a bor a palackozástól számított további 1 évig megfelelő körülmények között legyen tárolva és igény szerinti időpontban kerülhessen kiszállításra.

Ezáltal a Magyarországon még kevésbé ismert, de számos országban már jól működő CSA (Community Supported Agriculture) vagyis Közösség által támogatott Mezőgazdasági program is megvalósul, melynek lényege, hogy a fogyasztó ismeri az élelmiszer eredetét, készítőjét, ezáltal kialakul a fogyasztó és a termelő közötti bizalom. 

A MyWine alapítói nem kisebb célt tűztek ki, mint azt, hogy országszerte követői legyenek a kezdeményezésnek, szeretnének bevonni az ország más borvidékeiről fiatal törekvő, eredményekkel rendelkező borászatokat, hogy azok önállóan működve, de együtt egységesen hozhassák létre a MyWine Hungaryt, egy országos borászati és turisztikai attrakciót.

MR3.hu

  • Mi okozta az omiši tűzvészt? Több mint száz embert hallgattak meg, a gyújtogatást is vizsgálják

    Több mint három hét telt el az Omiš térségében pusztító hatalmas erdőtűz óta, de a horvát hatóságok továbbra sem tudják biztosan megmondani, mi indította el a lángokat. A nyomozás azonban jelentősen előrehaladt: a tűz keletkezési helyét már behatárolták, több mint száz embert meghallgattak, és több tucat térfigyelő kamera felvételeit elemzik. A Spliti Megyei Államügyészség hivatalos A Mi okozta az omiši tűzvészt? Több mint száz embert hallgattak meg, a gyújtogatást is vizsgálják bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Donald Tusk – Lengyelország folyamatos kapcsolatban áll a CIA vezetésével

    Donald Tusk augusztus 28-án, a Ratcliffe-látogatásról kérdezve nyilvánosan közölte, hogy Lengyelország folyamatos kapcsolatban áll a CIA vezetésével, ezért Varsót nem érte meglepetésként John Ratcliffe moszkvai missziója. Tusk ennél tovább ment: azt mondta, a rendelkezésükre álló jelek alapján Oroszország „nagyon komolyan készül” a feszültség eszkalálására, nemcsak Ukrajnában, hanem az egész térségben, és az előttünk álló ősz A Donald Tusk – Lengyelország folyamatos kapcsolatban áll a CIA vezetésével bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Hét év után kiszáll az ATV Mészáros Lőrinc reklámértékesítőjének portfóliójából

    Mészáros Lőrinc cége, az Atmedia 7 éven át volt az ATV fontos partnere, de most az RTL-re cseréli a Hit Gyülekezete vezető lelkészének csatornája. Hét év után komoly változás történik az ATV üzleti hátterében: 2027-től már nem az Atmedia értékesíti a csatorna televíziós reklámfelületeit. Az ATV és az ATV Extra hirdetései az RTL Magyarország kereskedőházához, A Hét év után kiszáll az ATV Mészáros Lőrinc reklámértékesítőjének portfóliójából bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Hogy is van ez? – 2026. szeptember 1-jétől önkéntes alapon igényelhetik az egyetemes szolgáltatásban ellátott lakossági és nem lakossági ügyfelek a dinamikus tarifát

    2026. szeptember 1-jétől önkéntes alapon igényelhetik az egyetemes szolgáltatásban ellátott lakossági és nem lakossági ügyfelek a dinamikus tarifát – olvasható az MVM közleményében. A lényeg: a kedvezményes sávhatárig marad a fix, rezsicsökkentett A1 ár, a felett viszont a mai, 70 forint körüli lakossági piaci ár helyett a tőzsdei árakat követő, változó egységár jön. A lényeg A Hogy is van ez? – 2026. szeptember 1-jétől önkéntes alapon igényelhetik az egyetemes szolgáltatásban ellátott lakossági és nem lakossági ügyfelek a dinamikus tarifát bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • A lángok után Omišban – a pusztítás nyomai megmaradtak, de az élet nem állt meg

    Komoly nyomokat hagyott maga után az Omiš térségében pusztító bozóttűz. A lángokat már megfékezték, a veszély elmúlt, a hegyoldal azonban még sokáig őrizni fogja annak nyomait, milyen erővel vonult végig rajta a tűz. Újságírónk a lángok elvonulása után kiment az érintett területre, hogy személyesen nézze meg, mi maradt a tűz után. A cikkhez készült fényképek A A lángok után Omišban – a pusztítás nyomai megmaradtak, de az élet nem állt meg bejegyzés először MR3-én jelent meg.