Főoldal / Lázár János: a Szeged-Szabadka vasútvonal az összetartozás vasútvonala

Lázár János: a Szeged-Szabadka vasútvonal az összetartozás vasútvonala

Ma azt mondhatjuk, hogy mi, szerbek és magyarok összetartozunk, Szerbia és Magyarország összetartozik, ez az összetartozás vasútvonala és az összetartozás szimbóluma – hangsúlyozta Lázár János építési és közlekedési miniszter kedden Palicson annak alkalmából, hogy nyolc év után újraindult a vasúti személyközlekedés Szeged és Szabadka között.

    Lázár János az első, kora reggeli vonattal érkezett Szegedről Palicsra, ahol szerb hivatali kollégájával, valamint a Vajdasági Magyar Szövetség elnökével közösen tartott sajtótájékoztatót.
    Lázár János megköszönte Goran Vesic szerb közlekedési miniszternek és a szerb kormánynak és a szerb köztársasági elnöknek a vasútvonal helyreállításában nyújtott segítséget.

„De nem csak jelképes helyreállításról van szó, nem csak szimbolikus dologról, hanem arról is, hogy ez valóban működni fog, hiszen öt pár vonat közlekedik Szeged és Szabadka között”

– húzta alá.
    A politikus rámutatott, hogy a vasútvonal fejlesztése nem valósulhatott volna meg a Vajdasági Magyar Szövetség közelmúltban elhunyt elnöke, Pásztor István közbenjárása nélkül.
    Kiemelte: azon dolgoznak, hogy „a szerbek és a magyarok szorosabban tudjanak együttműködni, és a határátkelőket le tudjuk bontani, és ne csak úton, hanem vasúton is lehessen közlekedni, és ne csak egy helyen lehessen átjutni Magyarországra, hanem minél több helyen”. Hozzátette: folytatják a közös munkát, és megépítik a Szabadka és Baja közötti vasutat is, Kelebiánál, valamint Hercegszántónál pedig újabb határátlépési pontokat biztosítanak.


    „Magyarországnak az az ambiciózus célja, hogy ő legyen Szerbia nyugati kapuja, ebben pedig a legjobb szövetségesre talált a szerb közlekedési miniszterben, a szerb kormányban és a politikai barátainkban”

– hangsúlyozta tárcavezető. Egyben arra kérte a szerbiai választópolgárokat, hogy a december 17-i előrehozott választáson tegyék lehetővé, hogy az együttműködést folytatni tudják.
    Goran Vesic szerb közlekedési miniszter a Szeged-Szabadka járatot a barátság vonalának nevezte, és közölte, további olyan infrastrukturális projekteket terveznek, amelyek összekötik a két országot.
    A Vajdasági Magyar Szövetség megbízott elnöke, Pásztor Bálint a helyszínen arról beszélt, ez „az élet vasútvonala, hiszen azt teszi lehetővé, hogy normális, 21. századi életet lehessen élni”. Mint mondta, ennek a vasútvonalnak az újraindítása azt tesz lehetővé, „hogy Szabadkán, Palicson vagy Hajdújáráson lehessen élni, és Szegeden lehessen dolgozni, tanulni, ügyet intézni, és minden nap ezt az utat kényelmesen, biztonságosan, gyorsan meg lehessen tenni, és ugyanez mondható el azok szempontjából is, akik Magyarországon élnek”. Pásztor Bálint fontosnak nevezte az utasbarát menetrend kialakítását, mert így lehetővé válik, hogy ez a vasútvonal beváltsa a hozzá fűzött reményeket.
    A teherforgalom már tavaly elindult a Szeged és Szabadka közötti vonalon, most pedig a személyforgalom is megkezdődött. Naponta öt vonat indul Szegedről és öt vonat Szabadkáról, az első járatok a hajnali órákban, míg az utolsók a késő esti órákban indulnak. A menetidő a két város között (45 km.) nagyjából másfél óra a határrendészeti vizsgálatokkal együtt – tájékoztatott a MÁV.

MTI


Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

MR3.hu

  • Mi okozta az omiši tűzvészt? Több mint száz embert hallgattak meg, a gyújtogatást is vizsgálják

    Több mint három hét telt el az Omiš térségében pusztító hatalmas erdőtűz óta, de a horvát hatóságok továbbra sem tudják biztosan megmondani, mi indította el a lángokat. A nyomozás azonban jelentősen előrehaladt: a tűz keletkezési helyét már behatárolták, több mint száz embert meghallgattak, és több tucat térfigyelő kamera felvételeit elemzik. A Spliti Megyei Államügyészség hivatalos A Mi okozta az omiši tűzvészt? Több mint száz embert hallgattak meg, a gyújtogatást is vizsgálják bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Donald Tusk – Lengyelország folyamatos kapcsolatban áll a CIA vezetésével

    Donald Tusk augusztus 28-án, a Ratcliffe-látogatásról kérdezve nyilvánosan közölte, hogy Lengyelország folyamatos kapcsolatban áll a CIA vezetésével, ezért Varsót nem érte meglepetésként John Ratcliffe moszkvai missziója. Tusk ennél tovább ment: azt mondta, a rendelkezésükre álló jelek alapján Oroszország „nagyon komolyan készül” a feszültség eszkalálására, nemcsak Ukrajnában, hanem az egész térségben, és az előttünk álló ősz A Donald Tusk – Lengyelország folyamatos kapcsolatban áll a CIA vezetésével bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Hét év után kiszáll az ATV Mészáros Lőrinc reklámértékesítőjének portfóliójából

    Mészáros Lőrinc cége, az Atmedia 7 éven át volt az ATV fontos partnere, de most az RTL-re cseréli a Hit Gyülekezete vezető lelkészének csatornája. Hét év után komoly változás történik az ATV üzleti hátterében: 2027-től már nem az Atmedia értékesíti a csatorna televíziós reklámfelületeit. Az ATV és az ATV Extra hirdetései az RTL Magyarország kereskedőházához, A Hét év után kiszáll az ATV Mészáros Lőrinc reklámértékesítőjének portfóliójából bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Hogy is van ez? – 2026. szeptember 1-jétől önkéntes alapon igényelhetik az egyetemes szolgáltatásban ellátott lakossági és nem lakossági ügyfelek a dinamikus tarifát

    2026. szeptember 1-jétől önkéntes alapon igényelhetik az egyetemes szolgáltatásban ellátott lakossági és nem lakossági ügyfelek a dinamikus tarifát – olvasható az MVM közleményében. A lényeg: a kedvezményes sávhatárig marad a fix, rezsicsökkentett A1 ár, a felett viszont a mai, 70 forint körüli lakossági piaci ár helyett a tőzsdei árakat követő, változó egységár jön. A lényeg A Hogy is van ez? – 2026. szeptember 1-jétől önkéntes alapon igényelhetik az egyetemes szolgáltatásban ellátott lakossági és nem lakossági ügyfelek a dinamikus tarifát bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • A lángok után Omišban – a pusztítás nyomai megmaradtak, de az élet nem állt meg

    Komoly nyomokat hagyott maga után az Omiš térségében pusztító bozóttűz. A lángokat már megfékezték, a veszély elmúlt, a hegyoldal azonban még sokáig őrizni fogja annak nyomait, milyen erővel vonult végig rajta a tűz. Újságírónk a lángok elvonulása után kiment az érintett területre, hogy személyesen nézze meg, mi maradt a tűz után. A cikkhez készült fényképek A A lángok után Omišban – a pusztítás nyomai megmaradtak, de az élet nem állt meg bejegyzés először MR3-én jelent meg.