Egészségügy, Kaposvár, Koronavírus, Somogy megye

Egészségügyieknek ingyenes az utazás

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Olvasási idő: 1 perc

Kaposvár városa is ingyenessé teszi az egészségügyi dolgozóknak a helyi tömegközlekedést – erről döntött ma polgármesteri határozatban Szita Károly.

Az egészségügyi dolgozók a veszélyhelyzet idejére a távolsági buszokon és vonatokon is ingyen utazhatnak a kormány döntése alapján. Az ingyenességhez a személyazonosító igazolványokon kívül vagy az évi 12 alkalmas “utazási utalványt”, vagy az egészségügyi szolgáltató illetve a fenntartó által kiállított igazolást, vagy az egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító hatósági igazolványt kell felmutatni.

Ugyanakkor arra kéri az önkormányzat az egészségügyi dolgozókat – és minden kaposvárit, aki busszal közlekedik –, hogy indulás előtt tájékozódjanak a Kaposvári Tömegközlekedési Zrt. a menetrendről és a változásokról.

Kaposváron március 21-től a nyári, hétvégi menetrend szerint közlekednek a buszok, de a közösségi közlekedést üzemeltető cég folyamatosan figyeli az utasforgalmat. Azokat a járatokat, ahol senki sem utazott az elmúlt napokban, törölni fogják, amíg újra igény nem jelentkezik a használatukra. A munkásjáratok esetében, amiken sokan utaznak, ott a város csuklós buszokat küld a zsúfoltság elkerülése érdekében.

1 csatolt webcím http://koronavirus.kaposvar.hu

Ezt is olvassa el!
Milyen az ágyneműhuzat kínálat Somogy megyében?
ágynemű Kaposvár

Szponzorált tartalom A főváros környékén könnyebb az otthoni kiegészítőket megvásárolni. Rengeteg szakbolt áll rendelkezésre, nagy választékkal. Ha az ország központjától Elolvasom

Átadták a kaposvári új busztelephelyet

Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délelőtt a Németh István Program keretében 5,627 milliárd forintból elkészült új busztelephelyet Kaposvár cseri Elolvasom

Margit! Nooormális?!

Arold Péter Rendőrségi hírek Magyarország Nem bírt az erejével egy fiatalember Siófokon, ezért úgy döntött letöri a vasúti átjáró sorompóját. Elolvasom

Így újult meg a közel 110 éves színház műemléképülete

A létesítmény kivitelezését a ZÁÉV Zrt. és Magyar Építő Zrt., lebonyolítását és műszaki ellenőrzését pedig a Főber Zrt. és az Elolvasom

Olajos rongyokat tömködött a tetőgerenda és a cserepek közé

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki tavaly nyáron rágyújtotta egy családra a házát egy somogyi kistelepülésen, mert azt hitte, meglopták Elolvasom

Gyorsított eljárásban ítélték el a három fiatalkorú elkövetőt

Kaposvár - Aljas indokból, folytatólagosan elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt gyorsított eljárásban állította bíróság elé Elolvasom

SPURI MaratonFüred

A hagyományokhoz híven Siófokról rajtol el csütörtökön a 13. SPURI Balaton Szupermaraton, melynek mezőnye négy nap alatt kerüli meg az Elolvasom

Siófok elkeseredett kérése

Arold Péter A Balatonon nyaralóval rendelkező magyarok útnak indultak és úgy döntöttek a járvány idejét a telken töltik el. Ettől Elolvasom

Érdekel minket az ön véleménye