Főoldal / Irány Monte Carló!

Irány Monte Carló!

Egy verseny akkor igazán eredményes, ha a jövőbe mutat, és elindít egy fejlődési pályán. – jelentette ki a World Top Model hazai döntőjének a versenyigazgatója, Trejtnar Anita.

A World TOP Model Hungary döntőjén 6 lány gyarapíthatja tudását és folytathatja pályafutását az olasz modell akadémián, így később nagyobb eséllyel kaphat külföldi felkéréseket.

A dobogósok: Horváth Lilla (Dunaújváros), Sümeghy Laura (Szeged), és Horváth Boglárka (Győrújbarát), valamint az akadémia vezetője által 5-5000 euro külön díjjal jutalmazott Aweiti Rene (Bp), Molnár Amanda (Bp) és Gere Bernadett (Bükkábrány) ölébe hullott ez a szerencse múlt pénteken a több, mint 50 országban megrendezett  és 3 évtizedre visszatekintő World Top Model első hazai döntőjén az Aquaworld Resortban. A díjkiosztón a mezőny minden tagja kapott egy közel százezer forint értékű alapcsomagot, majd a Noór különdíját Farkas Johanna (Pápa), a Crystal Store exclusive fotózást Kriszt Natália (Vecsés), a rövidesen induló Crystal Fashion Channel-en Horváth Bogi és Farkas Johanna (Pápa) kapott munkalehetőséget, míg a Paloma  fürdőruha különdíját Vittmann Larina (Bp) vihette haza a versenyről.

Kiss Ágnes (Balmazújváros) a Zen Garden Resort pihenésével, míg Aweiti Rene a Nivea különdíjával, míg Molnár Amanda és Vajda Mercédesz (Kaposvár) a Loyd külön díjakkal térhetett haza a World TOP Model Hungary november 24-én Budapesten tartott döntőjéről.

Horváth Lilla kapta az első helyért járó szalagot, és február 25-én ezzel több, mint 50 ország győztesével állhat egy színpadon Monte Carlóban az ünnepélyes világdöntőn.

Már lehet is jelentkezni a jövő évi második WTM nemzeti versenyére, melynek elődöntője az ország legrégebbi és kitartóan a TOP10-ben jegyzett, egyben jövőre 50 éves Boglári Szüreti Fesztivál egyik színpadán lesz augusztusban 16-20. között a Platán strandon!

Fotó: APEV Média


Sign Up For Daily Newsletter

Stay updated with our weekly newsletter. Subscribe now to never miss an update!

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

MR3.hu

  • Miért drágulnak a lakásfelújítási munkák Magyarországon, és mire számíthatnak a tulajdonosok?

    Az elmúlt években egyre több lakástulajdonos szembesül azzal, hogy egy egyszerűbb felújítás is jóval többe kerül, mint korábban. Legyen szó villanyszerelésről, vízvezeték-cseréről vagy akár egy kisebb átalakításról, a költségek folyamatosan emelkednek. A jelenség mögött több, egymással összefüggő gazdasági és piaci ok áll. Munkaerőhiány és szakember-elvándorlás Az egyik legfontosabb tényező a szakemberhiány. Az építőiparban és a A Miért drágulnak a lakásfelújítási munkák Magyarországon, és mire számíthatnak a tulajdonosok? bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Dráma az űrben – orvosi evakuáció az ISS-ről

    A Nemzetközi Űrállomáson (ISS) ennél a küldetésnél nem egy műszaki hiba vagy üzemzavar történt, hanem egy emberi egészségügyi probléma alakult ki – és emiatt hozták előre a személyzet hazatérését. Ez az ISS történetében különleges lépés, hiszen a 25+ éves üzemeltetés során még soha nem volt példa arra, hogy orvosi okból idő előtt kelljen hazaküldeni egy A Dráma az űrben – orvosi evakuáció az ISS-ről bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Akor most hogy is állunk ezzel az útsózással?

    Magyarországon van konkrét szabályozás arra nézve, hol tilos és hol megengedett az útszóró só használata, és nemcsak „jó tanács” vagy helyi szokás, hanem jogi következményei is lehetnek bizonyos helyeken. Hol megengedett az útszóró só használata? Általánosságban az útszóró só használata közutakon megengedett és bevett gyakorlat a téli síkosságmentesítés során, amíg azt a közút kezelője (pl. A Akor most hogy is állunk ezzel az útsózással? bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Halált okozó testi sértés gyanúja: új szakaszba lépett a nyomozás Dudás Miklós halála ügyében

    Új fordulatot vett a nyomozás Dudás Miklós, világbajnok kajakozó halála ügyében. A sportolót január elején találták holtan budapesti otthonában, az eset körülményeit kezdetben közigazgatási eljárás keretében vizsgálta a rendőrség. A boncolást követően azonban a hatóságok büntetőeljárás megindításáról döntöttek. A rendőrség tájékoztatása szerint az igazságügyi orvosszakértői vizsgálat során olyan sérüléseket találtak a sportoló testén, amelyek keletkezésének A Halált okozó testi sértés gyanúja: új szakaszba lépett a nyomozás Dudás Miklós halála ügyében bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Kveck Péter kinevezése: folytonosság, bizalom és külpolitikai pályaív

    A közelmúltban újabb diplomáciai kinevezésről döntött a kormány: Kveck Péter új megbízatást kapott a külügyi rendszerben. A döntés önmagában nem tekinthető meglepetésnek, inkább egy hosszú, következetesen épített diplomáciai pálya újabb állomásának. Ugyanakkor jól illeszkedik abba a személyzeti logikába is, amely az elmúlt években meghatározta a magyar külpolitika működését. A kinevezés értelmében Kveck Péter váltja a A Kveck Péter kinevezése: folytonosság, bizalom és külpolitikai pályaív bejegyzés először MR3-én jelent meg.