Fegyházbüntetésre ítéltek két nőt Szekszárdon emberölési kísérlet miatt

Három és fél év fegyházbüntetésre ítélt kedden első fokon, nem jogerősen a Szekszárdi Törvényszék egy bölcskei nőt, aki a lányával együtt megpróbálta megölni volt férjét.

    A bíróság társtettesként elkövetett emberölési kísérlet miatt mondta ki bűnösnek a két vádlottat, és négy évre eltiltotta őket a közügyek gyakorlásától.


    A tényállás szerint az 50 éves nő és 21 éves lánya, illetve az 53 éves férfi között több éve megromlott a kapcsolat. A két nő 2018. szeptember 18-án elhívta magukhoz az akkor már külön élő férfit azzal, hogy szeretnének kibékülni vele, és azt mondták neki, hogy „békesütit” készítettek neki.
    

Az anya – elsőrendű vádlott – hátulról befogta a sértett szemét, a másodrendű vádlott lány pedig egy 16 centiméteres pengéjű késsel nyakon szúrta, majd darázsirtót fújt az arcába.


    A férfinek sikerült kimenekülnie a házból, eközben a felesége egy gumikalapáccsal többször fejbe ütötte. Az utcán menekülő sértettet a lánya gyalog, a felesége autóval követte, majd az asszony oldalról, 35-40 kilométeres óránkénti sebességgel, szándékosan nekihajtott. A két vádlott ezután hazament, a férfi pedig bemászott egy ház udvarába, és onnan hívott segítséget.

Hirdetés


    A bíróság szerint a kés a bal oldali artéria mellett hatolt be a férfi nyakába, és a szúrás csak a véletlennek köszönhetően nem lett halálos. A gázolás a sértettnek térdszalagszakadást és sípcsonttörést okozott.


    A bíróság szerint a két nő előre kitervelten követte el a bűncselekményt.
    Farkas László bíró kitért arra, hogy az egyébként jó intellektusú fiatal nő indokolatlan félelmet érzett apja iránt, nem bírta elviselni a jelenlétét, és emiatt a nevét is megváltoztatta. Ismertette: a vádlottak a perben nem ismerték el bűnösségüket, jogos önvédelemre hivatkoztak, a bíróság azonban nem fogadta el ezt a védekezést.

Az elsőrendű vádlott és védője eltérő tényállás és minősítés megállapításáért, valamint enyhítésért fellebbezett, az ügyész három nap gondolkodási időt tartott fenn az ítélet tudomásul vételéhez.

29030Fegyházbüntetésre ítéltek két nőt Szekszárdon emberölési kísérlet miatt