Főoldal / Budapest bérlet: minden marad, sőt!

Budapest bérlet: minden marad, sőt!

Az utasok számára minden eddiginél egyszerűbbé és olcsóbbá válik a közösségi közlekedés. A Budapest-bérlet eddig is érvényes konstrukciója sértetlenül megmarad, de mellette a Pest vármegyei havi bérlettel és a havi országbérlettel is lehet utazni 2024. március 1-től a BKK járatain – írja a budapest.hu

Lázár János építési és közlekedési miniszter és Karácsony Gergely Budapest főpolgármestere közös közleményben jelentették be, hogy mai találkozójukon egy teljesen új, átfogó megállapodást kötöttek a budapesti és az agglomerációs közösségi közlekedés viszonyának rendezéséről. 

Ami a utazóközönséget érinti

A megállapodás utasok százezrei számára teszi olcsóbbá és egyszerűbbé a közösségi közlekedés használatát, ugyanis a megállapodás értelmében a Budapest-bérlet változatlanul érvényes marad a főváros egész területén a BKK mellett a MÁV, a Volán és a HÉV járatain is, de újdonság, hogy a Pest vármegyére váltott havi bérletet, illetve a havi országbérletet 2024. március 1-től a BKK járatain is elfogadják.

Ami az elszámoláshoz kapcsolódik

Az eddigi költségalapú elszámolás helyett a felek abban állapodtak meg, hogy a Budapest-bérletből, a Pest vármegyei bérletből és az országbérletből származó bevételt, és az ahhoz kapcsolódó menetdíjkiegészítést – az adott érvényességi terület sajátosságaihoz igazodóan – teljesítményarányosan osztják meg. A miniszter és a főpolgármester egyetértett abban is, hogy az eddig a Fővárosi Önkormányzatot illető évi 12 milliárd forint normatív költségvetési támogatás helyett 2024-től a felek egy olyan rendszert alakítanak ki, amely egyaránt szolgálja a budapesti és az agglomerációs közösségi közlekedés bevétellel nem fedezett költségeinek megtérülését.

A minisztérium és a főváros lezárja a tavaly év végén megszűnt korábbi agglomerációs megállapodással kapcsolatos elszámolási vitákat is. Az új, átfogó megállapodás eredményeként a Fővárosi Önkormányzat agglomerációs költségtérítés 2022-2023-as elszámolásként 5,57 milliárd forintot fizet a MÁV-nak.

A megállapodás technikai részleteit a minisztérium és az önkormányzat a közlekedési vállalatok bevonásával dolgozza ki úgy, hogy az 2024. március 1-jén hatályba léphessen. Mindegyik bérletet mindkét fél árusítani fogja, minden értékesítési csatornáján.

Sign Up For Daily Newsletter

Stay updated with our weekly newsletter. Subscribe now to never miss an update!

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

MR3.hu

  • Miért drágulnak a lakásfelújítási munkák Magyarországon, és mire számíthatnak a tulajdonosok?

    Az elmúlt években egyre több lakástulajdonos szembesül azzal, hogy egy egyszerűbb felújítás is jóval többe kerül, mint korábban. Legyen szó villanyszerelésről, vízvezeték-cseréről vagy akár egy kisebb átalakításról, a költségek folyamatosan emelkednek. A jelenség mögött több, egymással összefüggő gazdasági és piaci ok áll. Munkaerőhiány és szakember-elvándorlás Az egyik legfontosabb tényező a szakemberhiány. Az építőiparban és a A Miért drágulnak a lakásfelújítási munkák Magyarországon, és mire számíthatnak a tulajdonosok? bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Dráma az űrben – orvosi evakuáció az ISS-ről

    A Nemzetközi Űrállomáson (ISS) ennél a küldetésnél nem egy műszaki hiba vagy üzemzavar történt, hanem egy emberi egészségügyi probléma alakult ki – és emiatt hozták előre a személyzet hazatérését. Ez az ISS történetében különleges lépés, hiszen a 25+ éves üzemeltetés során még soha nem volt példa arra, hogy orvosi okból idő előtt kelljen hazaküldeni egy A Dráma az űrben – orvosi evakuáció az ISS-ről bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Akor most hogy is állunk ezzel az útsózással?

    Magyarországon van konkrét szabályozás arra nézve, hol tilos és hol megengedett az útszóró só használata, és nemcsak „jó tanács” vagy helyi szokás, hanem jogi következményei is lehetnek bizonyos helyeken. Hol megengedett az útszóró só használata? Általánosságban az útszóró só használata közutakon megengedett és bevett gyakorlat a téli síkosságmentesítés során, amíg azt a közút kezelője (pl. A Akor most hogy is állunk ezzel az útsózással? bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Halált okozó testi sértés gyanúja: új szakaszba lépett a nyomozás Dudás Miklós halála ügyében

    Új fordulatot vett a nyomozás Dudás Miklós, világbajnok kajakozó halála ügyében. A sportolót január elején találták holtan budapesti otthonában, az eset körülményeit kezdetben közigazgatási eljárás keretében vizsgálta a rendőrség. A boncolást követően azonban a hatóságok büntetőeljárás megindításáról döntöttek. A rendőrség tájékoztatása szerint az igazságügyi orvosszakértői vizsgálat során olyan sérüléseket találtak a sportoló testén, amelyek keletkezésének A Halált okozó testi sértés gyanúja: új szakaszba lépett a nyomozás Dudás Miklós halála ügyében bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Kveck Péter kinevezése: folytonosság, bizalom és külpolitikai pályaív

    A közelmúltban újabb diplomáciai kinevezésről döntött a kormány: Kveck Péter új megbízatást kapott a külügyi rendszerben. A döntés önmagában nem tekinthető meglepetésnek, inkább egy hosszú, következetesen épített diplomáciai pálya újabb állomásának. Ugyanakkor jól illeszkedik abba a személyzeti logikába is, amely az elmúlt években meghatározta a magyar külpolitika működését. A kinevezés értelmében Kveck Péter váltja a A Kveck Péter kinevezése: folytonosság, bizalom és külpolitikai pályaív bejegyzés először MR3-én jelent meg.