Főoldal / Időseknek apartmanház, fiataloknak szórakozóhely

Időseknek apartmanház, fiataloknak szórakozóhely

Az idős korúak számára apartmanházat, a fiataloknak szórakozásra és a közösségi életre alkalmas épületegyüttest épít az önkormányzat. Schwartz Béla polgármester elmondta, a beruházásokat igényfelmérés előzte meg.

A terveket az Ajkai Minőségi Tanács tagjai véleményezték az augusztus 14-i ülésen. Az Őszikék nyugdíjas apartmanház a Liget utcában épül meg. A három szinten összesen 30 önálló apartmannal, 24 egy szobással és 6 két szobással. Mindegyik apartmanhoz zuhanyzó, főzőfülke és terasz tartozik.

A szintekre lift visz fel, a folyosók tágasak. Minden szinten kialakítanak közösségi teret, az étterem is alkalmas lesz rendezvények lebonyolítására. A épülethez nagy park tartozik, parkolókkal, padokkal. A lakók állandó egészségügyi felügyeletét is megoldják, minden apartmanból gombnyomással tudnak segítséget kérni. A megvalósítást a város cége, az AVÉP Kft. végzi. A tanácskozáson elhangzott, hogy az apartmanokat a lakók megvásárolják, és azok örökölhetőek lesznek. A beruházás jelentős önkormányzati támogatással valósul meg, ezért ajkai időseket várnak. Az apartmanok árát a szakemberek jelenleg dolgozzák ki.

A fiatalok számára Csigaház elnevezéssel szórakoztató központot építenek. Az épület a Sport utcában a lőtér melletti területen áll majd. A hely kiválasztása mellett szólt, hogy a lakóépületektől távol fekszik, valamint könnyen megközelíthető. A koncertek rendezésére alkalmas nagy befogadóképességű terem teljes hangszigeteléssel készül, a legmodernebb hang- és fénytechikákkal. A nagy épület mellett lesz egy 30 méter magas is, ott kapnak helyet az irodák, a kiszolgáló létesítmények, a klubhelyiségek.

A legfelső szintre kávézót terveztek, ahonnan belátható lesz egész Ajka. A tanácsban a fiatalokat képviselő Polt Balázs elmondta, legalább 800-1000 főt befogadó koncertterem volna ideális, így az ajkaiakon kívül a térségi vagy a dunántúli városokban élő fiatalokat is be tudná fogadni. Sok hódolója van az e-sportnak, amely szintén tömegeket vonzó rendezvény.

ÖS-MTI

MR3.hu

  • Mi okozta az omiši tűzvészt? Több mint száz embert hallgattak meg, a gyújtogatást is vizsgálják

    Több mint három hét telt el az Omiš térségében pusztító hatalmas erdőtűz óta, de a horvát hatóságok továbbra sem tudják biztosan megmondani, mi indította el a lángokat. A nyomozás azonban jelentősen előrehaladt: a tűz keletkezési helyét már behatárolták, több mint száz embert meghallgattak, és több tucat térfigyelő kamera felvételeit elemzik. A Spliti Megyei Államügyészség hivatalos A Mi okozta az omiši tűzvészt? Több mint száz embert hallgattak meg, a gyújtogatást is vizsgálják bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Donald Tusk – Lengyelország folyamatos kapcsolatban áll a CIA vezetésével

    Donald Tusk augusztus 28-án, a Ratcliffe-látogatásról kérdezve nyilvánosan közölte, hogy Lengyelország folyamatos kapcsolatban áll a CIA vezetésével, ezért Varsót nem érte meglepetésként John Ratcliffe moszkvai missziója. Tusk ennél tovább ment: azt mondta, a rendelkezésükre álló jelek alapján Oroszország „nagyon komolyan készül” a feszültség eszkalálására, nemcsak Ukrajnában, hanem az egész térségben, és az előttünk álló ősz A Donald Tusk – Lengyelország folyamatos kapcsolatban áll a CIA vezetésével bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Hét év után kiszáll az ATV Mészáros Lőrinc reklámértékesítőjének portfóliójából

    Mészáros Lőrinc cége, az Atmedia 7 éven át volt az ATV fontos partnere, de most az RTL-re cseréli a Hit Gyülekezete vezető lelkészének csatornája. Hét év után komoly változás történik az ATV üzleti hátterében: 2027-től már nem az Atmedia értékesíti a csatorna televíziós reklámfelületeit. Az ATV és az ATV Extra hirdetései az RTL Magyarország kereskedőházához, A Hét év után kiszáll az ATV Mészáros Lőrinc reklámértékesítőjének portfóliójából bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Hogy is van ez? – 2026. szeptember 1-jétől önkéntes alapon igényelhetik az egyetemes szolgáltatásban ellátott lakossági és nem lakossági ügyfelek a dinamikus tarifát

    2026. szeptember 1-jétől önkéntes alapon igényelhetik az egyetemes szolgáltatásban ellátott lakossági és nem lakossági ügyfelek a dinamikus tarifát – olvasható az MVM közleményében. A lényeg: a kedvezményes sávhatárig marad a fix, rezsicsökkentett A1 ár, a felett viszont a mai, 70 forint körüli lakossági piaci ár helyett a tőzsdei árakat követő, változó egységár jön. A lényeg A Hogy is van ez? – 2026. szeptember 1-jétől önkéntes alapon igényelhetik az egyetemes szolgáltatásban ellátott lakossági és nem lakossági ügyfelek a dinamikus tarifát bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • A lángok után Omišban – a pusztítás nyomai megmaradtak, de az élet nem állt meg

    Komoly nyomokat hagyott maga után az Omiš térségében pusztító bozóttűz. A lángokat már megfékezték, a veszély elmúlt, a hegyoldal azonban még sokáig őrizni fogja annak nyomait, milyen erővel vonult végig rajta a tűz. Újságírónk a lángok elvonulása után kiment az érintett területre, hogy személyesen nézze meg, mi maradt a tűz után. A cikkhez készült fényképek A A lángok után Omišban – a pusztítás nyomai megmaradtak, de az élet nem állt meg bejegyzés először MR3-én jelent meg.