Home / A határidő lejárt, de az önkormányzat nem fizetett Gyöngyöspatán

A határidő lejárt, de az önkormányzat nem fizetett Gyöngyöspatán

Gyöngyöspata – Pénteken lejárt a határidő, de a gyöngyöspatai önkormányzat nem fizette ki a romáknak járó 100 millió forintos kártérítést.

Az érintettek végrehajtást indítanak, hogy hozzájussanak pénzükhöz, de könnyen csapdába eshetnek. Közben a kormány előállt egy olyan ötlettel, amit jogszerűen nem lehet megvalósítani.

A kormánypártok jónak és igazságosnak tartják a gyönyöspatai roma családoknak a kormány azon javaslatát, hogy az állam ne pénzben, hanem oktatással és képzéssel fizesse ki a szegregáció miatt megítélt kártérítést – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.

Hollik István aláhúzta, a baloldal idején valóban volt szegregáció a gyöngyöspatai iskolában, a „cigány gyerekek ezért valóban szenvedtek hátrányt abban az időszakban”. „A helyzet rendezése azonban úgy igazságos, ha a cigány gyermekeket kárpótolják, éppen ezért az ő felzárkózásukat kell segíteni, méghozzá oktatással, képzéssel, fejlesztéssel és nyelvoktatással” – fejtette ki.
„Arra kérjük a Soros-szervezeteket – akik első helyen felelősek azért, hogy ez az egész helyzet előállt -, hogy ha valóban fontos nekik a cigány gyermekek ügye, akkor most tegyék félre a politikát és a pénzügyi céljaikat, és ne akadályozzák ennek a jó javaslatnak a megvalósítását és elfogadását” – mondta Hollik István.
A kormánypárti politikus arra biztatta a helyi roma családokat, hogy fogadják el a kormány javaslatát és a pénz helyett válasszák gyermekeik oktatását és fejlesztését. Ez a legjobb megoldás mindenki számára – tette hozzá.

Horváth László, a térség fideszes országgyűlési képviselője két hete kezdte kommunikálni, hogy a gyöngyöspatai önkormányzatot csődbe viszi, ha ki kell fizetni a több tízmilliós kártérítést a korábban a szegregált oktatás miatt pert nyert romák számára (az önkormányzatra 80 millió, a tankerületre 20 millió esik).

Magyar Helsinki Bizottság társelnöke, Kádár András Kristóf szerint nonszensz  amit Orbán illetve a Fidesz kommunikál a szegregáció miatt kártérítésre jogosult gyöngyöspatai romák ügyében.

Az elmúlt 10 év legcinikusabb mondata volt Orbántól az, hogy a semmiért nem adunk pénzt, hiszen itt arról van szó, hogy az elkülönített diákok olyan oktatást kaptak, amivel semmi esélyük nincs boldogulni az életben.

írták  a hvg.hu oldalán

MTI/hvg.hu

Címlapfotó: Kaufmann Balázs

 

Sign Up For Daily Newsletter

Stay updated with our weekly newsletter. Subscribe now to never miss an update!

MR3.hu

  • Mi történt valójában?

    A Trump Orbán találkozó eseményei európai és az amerikai lapok kertetezésében. Egyáltalán hivatalos volt az a látogatás? Válasz: A válasz röviden: nem volt hivatalos állami találkozó, hanem politikai jellegű, de magas szintű megbeszélés.Nézzük pontosan, mit tudunk a forrásokból: 1. Nem állami látogatás volt Az amerikai kormányzati kommunikáció (White House Press Office, State Department) nem jegyzi A Mi történt valójában? bejegyzés először MR3.hu-én jelent meg.

  • Kína nem találta fel, de meghódította a technológiát

    Kína ma a világ egyik vezető technológiai hatalma. Mesterséges intelligenciában, 5G-fejlesztésekben, elektromos autókban és robotikában már nem a Nyugatot követi, hanem sok esetben megelőzi. Kína ma a világ egyik vezető technológiai hatalma. Mesterséges intelligenciában, 5G-fejlesztésekben, elektromos autókban és robotikában már nem a Nyugatot követi, hanem sok esetben megelőzi.De a történet nem most kezdődött. Kína a A Kína nem találta fel, de meghódította a technológiát bejegyzés először MR3.hu-én jelent meg.

  • Egyedi otthonhoz egyedi pergola illik – ismerd meg a SOLARE 400 bioklimatikus megoldást!

    Egy különleges otthonhoz különleges megoldás dukál. Ha a házad, teraszod vagy kerted stílusa egyedi, miért érnéd be egy átlagos árnyékolóval? A SOLARE 400 bioklimatikus pergola pontosan arra született, hogy a te ízlésedhez és környezetedhez igazodjon – formában, méretben és színvilágban egyaránt. Ez a pergola nem csupán védelmet ad az eső, a napfény és a szél A Egyedi otthonhoz egyedi pergola illik – ismerd meg a SOLARE 400 bioklimatikus megoldást! bejegyzés először MR3.hu-én jelent meg.

  • Kína távolról is leállíthatja a cégük által gyártott Yutong trolikat

    Nemrégiben Movia, Dánia legnagyobb tömegközlekedési vállalata – amely több mint 260-darabos kínai-gyártású elektromos busz-flottát üzemeltet. Az ország annak kapcsán kezdett intézkedéseket, hogy egyes járművek gyártója, a Yutong kínai cég az internetkapcsolatos vezérlőrendszereken keresztül elméletileg távolról deaktiválhatja a buszokat. The Guardian+2AP News+2 Ennél nemcsak arról van szó, hogy buszok életveszélyes vagy személyes adatokat tartalmazó rendszereket futtatnak A Kína távolról is leállíthatja a cégük által gyártott Yutong trolikat bejegyzés először MR3.hu-én jelent meg.

  • Szepes Mária-ritkaság és Márai Sándor klasszikusa karácsonyi díszkiadásban

    Márai Sándor örökérvényű gondolatait összegző Füves könyvet, valamint Szepes Mária évtizedek óta kiadatlan varázslatos ifjúsági regényét, a Gyerekcsillagot jelenteti meg díszkiadásban az idei karácsonyra a Libri. A könyvkereskedő 10 éve kínál különleges, ünnepi köteteket – az idei díszkiadások a felnőttek számára a mindennapokban és ünnepek idején is irányt mutató bölcsességeket, a kiskamaszoknak pedig kalandos történetet, valamint a szeretet, a barátság A Szepes Mária-ritkaság és Márai Sándor klasszikusa karácsonyi díszkiadásban bejegyzés először MR3.hu-én jelent meg.