Home / Jogsértő reklám miatt 21 millió forintra bírságolta a versenyhivatal a Béres Gyógyszergyárat

Jogsértő reklám miatt 21 millió forintra bírságolta a versenyhivatal a Béres Gyógyszergyárat

A Béres Gyógyszergyár Zrt. jogsértő módon, közvetlenül szólított meg a gyermeket az Actival Kid Gumivitamin egyes reklámjaiban, a jogsértő reklám miatt a hatóság 21 millió forintos bírságot szabott ki a gyógyszercégre – közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) pénteken az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a Béres Gyógyszergyár az Actival Kid Gumivitamin étrend-kiegészítő készítményt ajándék világító tollal, valamint intelligens gyurmával kínálta a televíziós- és egyéb reklámjaiban, ezzel azok megszerzésére hívta fel a gyermekeket.
A közleményben kiemelték, a szabályozás alapján tilos a gyermekkorúak közvetlen felszólítása  reklámban a hirdetett áru megvásárlására, illetve a szülők vagy más felnőttek meggyőzésére, hogy a terméket vegyék meg nekik.
A hatóság a kereskedelmi gyakorlat megítélésekor figyelembe vette többek között, hogy a reklámot gyerekcsatornákon is sugározták, a hirdetésekben használt kifejezések közvetlenül szólították meg a gyerekeket, a hirdetések jellege alkalmas volt a gyermekek figyelmének felkeltésére, a termékeket a gyártó játékokkal csomagolta össze.
Ugyanakkor a GVH bírságcsökkentő tényezőként vette figyelembe, hogy a vállalkozás már a hatósági eljárás korai fázisában felhagyott a reklámkampánnyal, valamint a cég úgy döntött, médiatervezésekor korlátozza egyes csatornák igénybevételét, a jövőbeli kommunikációjának kialakításakor figyelembe veszi a hatóság megállapításait.
A vállalkozás ugyan nem ismerte el a jogsértést, de elfogadta a versenyhivatal értékelését, és lemondott a jogorvoslati lehetőségéről, amit szintén bírságcsökkentésként vett figyelembe a hatóság – tájékoztatott a Gazdasági Versenyhivatal.

 

Sign Up For Daily Newsletter

Stay updated with our weekly newsletter. Subscribe now to never miss an update!

MR3.hu

  • Mi történt valójában?

    A Trump Orbán találkozó eseményei európai és az amerikai lapok kertetezésében. Egyáltalán hivatalos volt az a látogatás? Válasz: A válasz röviden: nem volt hivatalos állami találkozó, hanem politikai jellegű, de magas szintű megbeszélés.Nézzük pontosan, mit tudunk a forrásokból: 1. Nem állami látogatás volt Az amerikai kormányzati kommunikáció (White House Press Office, State Department) nem jegyzi A Mi történt valójában? bejegyzés először MR3.hu-én jelent meg.

  • Kína nem találta fel, de meghódította a technológiát

    Kína ma a világ egyik vezető technológiai hatalma. Mesterséges intelligenciában, 5G-fejlesztésekben, elektromos autókban és robotikában már nem a Nyugatot követi, hanem sok esetben megelőzi. Kína ma a világ egyik vezető technológiai hatalma. Mesterséges intelligenciában, 5G-fejlesztésekben, elektromos autókban és robotikában már nem a Nyugatot követi, hanem sok esetben megelőzi.De a történet nem most kezdődött. Kína a A Kína nem találta fel, de meghódította a technológiát bejegyzés először MR3.hu-én jelent meg.

  • Egyedi otthonhoz egyedi pergola illik – ismerd meg a SOLARE 400 bioklimatikus megoldást!

    Egy különleges otthonhoz különleges megoldás dukál. Ha a házad, teraszod vagy kerted stílusa egyedi, miért érnéd be egy átlagos árnyékolóval? A SOLARE 400 bioklimatikus pergola pontosan arra született, hogy a te ízlésedhez és környezetedhez igazodjon – formában, méretben és színvilágban egyaránt. Ez a pergola nem csupán védelmet ad az eső, a napfény és a szél A Egyedi otthonhoz egyedi pergola illik – ismerd meg a SOLARE 400 bioklimatikus megoldást! bejegyzés először MR3.hu-én jelent meg.

  • Kína távolról is leállíthatja a cégük által gyártott Yutong trolikat

    Nemrégiben Movia, Dánia legnagyobb tömegközlekedési vállalata – amely több mint 260-darabos kínai-gyártású elektromos busz-flottát üzemeltet. Az ország annak kapcsán kezdett intézkedéseket, hogy egyes járművek gyártója, a Yutong kínai cég az internetkapcsolatos vezérlőrendszereken keresztül elméletileg távolról deaktiválhatja a buszokat. The Guardian+2AP News+2 Ennél nemcsak arról van szó, hogy buszok életveszélyes vagy személyes adatokat tartalmazó rendszereket futtatnak A Kína távolról is leállíthatja a cégük által gyártott Yutong trolikat bejegyzés először MR3.hu-én jelent meg.

  • Szepes Mária-ritkaság és Márai Sándor klasszikusa karácsonyi díszkiadásban

    Márai Sándor örökérvényű gondolatait összegző Füves könyvet, valamint Szepes Mária évtizedek óta kiadatlan varázslatos ifjúsági regényét, a Gyerekcsillagot jelenteti meg díszkiadásban az idei karácsonyra a Libri. A könyvkereskedő 10 éve kínál különleges, ünnepi köteteket – az idei díszkiadások a felnőttek számára a mindennapokban és ünnepek idején is irányt mutató bölcsességeket, a kiskamaszoknak pedig kalandos történetet, valamint a szeretet, a barátság A Szepes Mária-ritkaság és Márai Sándor klasszikusa karácsonyi díszkiadásban bejegyzés először MR3.hu-én jelent meg.