Augusztus 29-én lép életbe az idei menetrend 3. módosítása, amely nagy mértékű változtatásokat és jelentős kínálatbővítést hoz több térség számára.
Kétóránként fognak közlekedni a vonatok Székesfehérvár és Komárom, valamint Miskolc és Tiszaújváros között is. A fejlesztésnek köszönhetően jelentősen javul az eljutás Mór és Kisbér környékéről, mivel a vonatok Székesfehérváron csatlakoznak a Tópart IC vonatokhoz, míg Komáromban pedig Győr felé tudnak tovább utazni utasaink.
A menetrendi módosításnak köszönhetően már napi 8 pár vonattal utazhatunk Villány és Mohács között, így nem kell már vonatpótló buszokkal közlekedni, valamint javul a fővárosba jutás lehetősége Balatonfüredről, Oroszlányból, Debrecenből és Kecskemétről is, ahonnan és ahová hétvégente közvetlen vonatok közlekednek a Nyugati pályaudvarra Lajosmizsén keresztül.
- PÁRATLAN PANORÁMÁVAL, 120 MÉTERREL A DUNA FÖLÖTT NYÍLT MEG A VIRTU RESTAURANT
- Terelések, lezárások Budapesten
- Rágcsálók okozta károk
- Hadházy Ákos – Orbán Dávid és a sóder biznisz
- Angolozz.hu
Hozzászolások