Főoldal / Elkezdődött a Vásárhelyi Őszi Tárlat anyagának zsűrizése

Elkezdődött a Vásárhelyi Őszi Tárlat anyagának zsűrizése

Elkezdődött a Vásárhelyi Őszi Tárlat anyagának zsűrizése, a szakemberek több mint hétszáz alkotás közül választják ki azt a mintegy kétszázat, melyet a november 22-én nyíló kiállítás közönsége láthat.

A képzőművészeti seregszemlének helyet adó Alföldi Galériába 324 művész juttatta el 734 művét. A művészettörténészekből, az egyes képzőművészeti ágak elismert alkotóiból álló zsűri 515 festmény, 103 grafika, 80 plasztika, 3 multimédia és 33 egyéb, más kategóriába be nem sorolható mű közül válogatja ki a hazai kortárs képzőművészetet reprezentáló 67. Vásárhelyi Őszi Tárlat anyagát.
A héttagú zsűri csütörtökön a festészeti anyagot nézte végig, pénteken a szobrokat és grafikákat veszik sorra, valamint a teljes anyagot újból átnézve véglegesítik a bent maradt művek listáját, szombaton pedig határoznak az elismerésekről, így a tárlat 1,5 millió forinttal járó fődíjáról, a Tornyai-plakettről, valamint az életműdíjról is. Ez utóbbit a korábbi fődíjasok közül az idei tárlaton résztvevők egyikének ítélik oda. A húsz díjról és munkajutalomról hozott döntés azonban csak a kiállítás megnyitóján lesz nyilvános. Az elismerés között átadják a fiatal festők nívódíját is, és a Magyar Művészeti Akadémiával közösen alapított Rudnay-ösztöndíjat is.
Pogány Gábor, a zsűri elnöke az MTI-nek elmondta, több mint félezer festményt áttekintve látszik, nagyon magas színvonalú az idei anyag. A szakember örvendetesnek tartja, hogy folytatódott az a mintegy tízéves trend, hogy jelentős számban jelentkeznek fiatal, pályakezdő vagy éppen még tanulmányaikat folytató művészek, akik egymás közt kézről-kézre adják a tárlat hírét.
Ugyanakkor sokan vannak a visszatérő kiállítók is, köztük Szurcsik János, a korábbi Tornyai-plakettes művészek között a legidősebb alkotó – mondta a művészettörténész.
A Vásárhelyi Őszi Tárlat a maga nemében egyedülálló képzőművészeti seregszemle Európában, ugyanis nincs még egy olyan kiállítás, melyet több mint hat évtizede minden esztendőben megrendeznek, egyedül a kétévente sorra kerülő Velencei Biennále tekint vissza komolyabb múltra. Az első ízben 1954-ben megszervezett kiállítás mára Magyarország legjelentősebb kortárs képzőművészeti seregszemléjévé vált.

MR3.hu

  • Mi okozta az omiši tűzvészt? Több mint száz embert hallgattak meg, a gyújtogatást is vizsgálják

    Több mint három hét telt el az Omiš térségében pusztító hatalmas erdőtűz óta, de a horvát hatóságok továbbra sem tudják biztosan megmondani, mi indította el a lángokat. A nyomozás azonban jelentősen előrehaladt: a tűz keletkezési helyét már behatárolták, több mint száz embert meghallgattak, és több tucat térfigyelő kamera felvételeit elemzik. A Spliti Megyei Államügyészség hivatalos A Mi okozta az omiši tűzvészt? Több mint száz embert hallgattak meg, a gyújtogatást is vizsgálják bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Donald Tusk – Lengyelország folyamatos kapcsolatban áll a CIA vezetésével

    Donald Tusk augusztus 28-án, a Ratcliffe-látogatásról kérdezve nyilvánosan közölte, hogy Lengyelország folyamatos kapcsolatban áll a CIA vezetésével, ezért Varsót nem érte meglepetésként John Ratcliffe moszkvai missziója. Tusk ennél tovább ment: azt mondta, a rendelkezésükre álló jelek alapján Oroszország „nagyon komolyan készül” a feszültség eszkalálására, nemcsak Ukrajnában, hanem az egész térségben, és az előttünk álló ősz A Donald Tusk – Lengyelország folyamatos kapcsolatban áll a CIA vezetésével bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Hét év után kiszáll az ATV Mészáros Lőrinc reklámértékesítőjének portfóliójából

    Mészáros Lőrinc cége, az Atmedia 7 éven át volt az ATV fontos partnere, de most az RTL-re cseréli a Hit Gyülekezete vezető lelkészének csatornája. Hét év után komoly változás történik az ATV üzleti hátterében: 2027-től már nem az Atmedia értékesíti a csatorna televíziós reklámfelületeit. Az ATV és az ATV Extra hirdetései az RTL Magyarország kereskedőházához, A Hét év után kiszáll az ATV Mészáros Lőrinc reklámértékesítőjének portfóliójából bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Hogy is van ez? – 2026. szeptember 1-jétől önkéntes alapon igényelhetik az egyetemes szolgáltatásban ellátott lakossági és nem lakossági ügyfelek a dinamikus tarifát

    2026. szeptember 1-jétől önkéntes alapon igényelhetik az egyetemes szolgáltatásban ellátott lakossági és nem lakossági ügyfelek a dinamikus tarifát – olvasható az MVM közleményében. A lényeg: a kedvezményes sávhatárig marad a fix, rezsicsökkentett A1 ár, a felett viszont a mai, 70 forint körüli lakossági piaci ár helyett a tőzsdei árakat követő, változó egységár jön. A lényeg A Hogy is van ez? – 2026. szeptember 1-jétől önkéntes alapon igényelhetik az egyetemes szolgáltatásban ellátott lakossági és nem lakossági ügyfelek a dinamikus tarifát bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • A lángok után Omišban – a pusztítás nyomai megmaradtak, de az élet nem állt meg

    Komoly nyomokat hagyott maga után az Omiš térségében pusztító bozóttűz. A lángokat már megfékezték, a veszély elmúlt, a hegyoldal azonban még sokáig őrizni fogja annak nyomait, milyen erővel vonult végig rajta a tűz. Újságírónk a lángok elvonulása után kiment az érintett területre, hogy személyesen nézze meg, mi maradt a tűz után. A cikkhez készült fényképek A A lángok után Omišban – a pusztítás nyomai megmaradtak, de az élet nem állt meg bejegyzés először MR3-én jelent meg.