Vádemelés a lovasíjász ellen

Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt vádat emelt az Esztergomi Járási Ügyészség egy lovasíjász ellen, aki hasba lőtt egy nézőt tavaly augusztusban egy esztergomi bemutatón – közölte a Komárom-Esztergom megyei főügyész csütörtökön az MTI-vel.
Reszl Ildikó közleménye szerint 2019. augusztus 19-én, az Esztergomi Történelmi Napok keretében tartott bemutatón az egyik lovasíjász férfi a lövéskor nem kellő gondossággal és odafigyeléssel járt el, a lövést az indokoltnál távolabbról indította el. Emiatt a nyílvessző nem a megcélzott szalmabálába fúródott, hanem annak szélén megpattant, a földön ismételten irányt változtatott, és a nézőtéren tartózkodó sértett hasfalába fúródott.
A néző nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, augusztus 20-án megműtötték, gyógyulása négy hétig tartott.
Az ügyészség a vádemelés mellett indítványozta, hogy az Esztergomi Járásbíróság tárgyalás nélkül, büntetővégzésben bocsássa próbára a férfit – olvasható a közleményben.

Hozzászolások