Ezt Dr. Kunetz Zsombor írta Facebook oldalán, hivatkozva a felmerült helyzetre.
Elég gyorsan igazolta az élet, hogy azonnal végre kell hajtani azokat a változtatásokat az egészségügyben, amelyeket tegnap és ma írtam meg, valamint az egészségügyi jogállási törvényt azonnal vissza kell vonni.Tegnap estétől leállt az Uzsoki Kórház sürgősségi osztálya
.Egy belső körlevélben ezzel indokolja a leállást az orvosigazgató.
„Az ESZJTV (Egészségügyi Jogállásról szóló Törvény sic!) bevezetését követően sürgősségi betegellátó osztályunkon a vállalkozó orvosok felmondásával jelentős orvoshiány alakult ki, így az SBO működését augusztus 4-én 18 órától intézményünk lemondani kényszerült.”
Tökéletes példája az agresszív, át nem gondolt, úthenger mentalitásnak ez a helyzet. Ugyanis az új jogállási törvény rendkívül nehézzé tette a vállalkozó orvosok működését, akik ezelőtt több intézményben is dolgozhattak párhuzamosan. Ennek vége, és bizony ezen az sem segített, hogy maga a törvény gyakorlatilag félig kész formában jelent meg. Sok módosítás még mindig nem készült el.
Holnap, majd amikor a sebészeten lesz ugyanez a helyzet, vagy a kardiológián, akkor azt is bezárják? Végül a kórházat is?
- Akkumulátorgyár Nyíregyháza
- Jövőre leáll az Electrolux Nyíregyházán
- Két pumakölyök született a Nyíregyházi Állatparkban
- Nagykonyhai gépek vásárlása Nyíregyházán
- Felfüggesztett járt a zaklatásért egy volt polgármester ellen