Újabb ortopéd orvos letartóztatását rendeltel el Nógrád Megyei Főügyészség

A Nógrád Megyei Főügyészség indítványa alapján a nyomozási bíró egy újabb ortopéd orvos letartóztatását rendelte el.

A Nemzeti Nyomozó Iroda előtt folyamatban lévő büntetőeljárásban a főügyészség a korábbi nyolc személy után újabb gyanúsított letartóztatására tett indítványt.

Az ügy tényállásának – korábban már közölt – lényege szerint gyógyászati segédeszközök gyártásával és forgalmazásával foglalkozó cégek  képviselői anyagi vagy egyéb ellenszolgáltatásért cserébe megszerezték idősekről vagy fogyatékkal élőkről gondoskodó otthonok velük együttműködő személyzetétől az otthonok lakóinak, illetve más magánszemélyeknek a személyes és orvosi adatait.

Az így jogosulatlanul beszerzett különleges személyes adatokkal visszaélve a cégek képviselői átadták azokat a velük együttműködő – elsősorban – ortopédiai szakterületen praktizáló orvosoknak, akik az adatok felhasználásával és az orvosszakmai szabályok megszegésével, a szükséges orvosi vizsgálatok elvégzése nélkül olyan valótlan tartalmú orvosi vényeket állítottak ki, melyeket az azokon megnevezett személy egészségi állapota nem indokolt. A vények alapján a cégek legyártották a gyógyászati segédeszközökről szóló jogszabály szerinti legnagyobb társadalombiztosítási támogatással rendelkező gyógyászati segédeszközt (jellemzően gyógycipőt).

Az érintett cégek képviselői ezután a jogszabály alapján a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (NEAK) megigényelték a gyógyászati segédeszköz után járó támogatási összeget, melyet utána részükre a NEAK ki is utalt.

A gyanúsítottak hierarchikus szervezetben, összehangoltan, konspiratív módon követték el a különösen nagy illetve jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalást, több ezer rendbeli különleges adatra elkövetett személyes adattal visszaélést és hamis magánokirat felhasználását.

A Nógrád Megyei Főügyészség most egy újabb, a bűncselekményekben tevékeny részt vállaló 50 éves ortopéd orvos letartóztatására tett indítványt az illetékes nyomozási bírónak.

A korábbi indítványokban a kényszerintézkedés okaként a szökés-elrejtőzés veszélye, a bizonyítás megnehezítésének veszélye, és a bűnismétlés megakadályozása szerepelt, ez alkalommal további okként szerepel a bizonyíték tényleges eltüntetése is: A rendelkezésre álló adatok szerint ugyanis az orvos – miután az ügyben szereplő társai a nyomozó hatóság őrizetébe kerültek november elején – telefonon utasította asszisztensét, hogy a tevékenységüket dokumentáló füzetet tüntesse el.

A nyomozási bíró a gyanúsított letartóztatását az indítvánnyal egyezően elrendelte.

Hozzászolások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .