Főoldal / Eger – A magyar turizmus aranykorát éli

Eger – A magyar turizmus aranykorát éli

Forrás

„A magyar turizmus aranykorát éli”, erre kiemelkedő bizonyíték Eger és környékének utóbbi években mutatott fejlődése is – hangsúlyozta kedden a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója, Guller Zoltán.

A vezérigazgató sajtótájékoztatón közölte: soha ennyi turista nem érkezett Magyarországra, és soha ennyi fejlesztés nem valósult meg, mint most.
2010 óta a turisták és a vendégéjszakák száma folyamatosan nő, az ágazattól idén is 10 százalékos növekedést vár az MTÜ – mondta arra is kitérve, hogy az előrejelzések szerint a következő években is nőni fog a turisták száma és az ő magyarországi költésük.
Beszámolt arról, hogy augusztus 31-én több mint 160 milliárd forint állt rendelkezésre a Szép-kártyákon, ami kétszer akkora összeg, mint az egy évvel ezelőtti; az idei év első nyolc hónapjában 30 százalékkal nőtt a vendéglátásból származó bevétel tavalyhoz képest.
Guller Zoltán hangsúlyozta azt is, hogy a magyar kormány kiemelt ágazatként kezeli a turizmust, a vendéglátás áfacsökkentése után, január elsejétől a szálláshelyek áfájának csökkentése tovább emeli a magyar idegenforgalom versenyképességét a turisztikai régióban.
Guller Zoltán hangsúlyozta: Egerben megvizsgálják egy rendezvényközpont, egy „a turistákat helyben orientáló” fogadóközpont építésének, valamint az egri laktanya hasznosításának lehetőségét is.
„A (magyar) turizmus és ezen belül Eger hihetetlenül emelkedő pályát fog befutni” a következő években – hangoztatta.
Habis László (Fidesz-KDNP), Eger polgármestere újságíróknak a többi között elmondta, hogy 2013 óta 65 százalékkal nőtt a városba látogató turisták száma.
A megyeszékhely belvárosának rekonstrukciója „jelentős eredményeket mutat”, megvalósult a Líceum teljes rekonstrukciója, folyamatban van az érseki palota felújítása, ahol látogatóközpont is nyílt, a várban pedig rekonstruálták a kazamatákat – sorolta az eredményeket a városvezető, aki fontosnak nevezte, hogy az egri turisztikai kínálatot a rekreációs termálturizmus területen is erősítsék.

Címlap fotó: Arold Péter

MR3.hu

  • Mi okozta az omiši tűzvészt? Több mint száz embert hallgattak meg, a gyújtogatást is vizsgálják

    Több mint három hét telt el az Omiš térségében pusztító hatalmas erdőtűz óta, de a horvát hatóságok továbbra sem tudják biztosan megmondani, mi indította el a lángokat. A nyomozás azonban jelentősen előrehaladt: a tűz keletkezési helyét már behatárolták, több mint száz embert meghallgattak, és több tucat térfigyelő kamera felvételeit elemzik. A Spliti Megyei Államügyészség hivatalos A Mi okozta az omiši tűzvészt? Több mint száz embert hallgattak meg, a gyújtogatást is vizsgálják bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Donald Tusk – Lengyelország folyamatos kapcsolatban áll a CIA vezetésével

    Donald Tusk augusztus 28-án, a Ratcliffe-látogatásról kérdezve nyilvánosan közölte, hogy Lengyelország folyamatos kapcsolatban áll a CIA vezetésével, ezért Varsót nem érte meglepetésként John Ratcliffe moszkvai missziója. Tusk ennél tovább ment: azt mondta, a rendelkezésükre álló jelek alapján Oroszország „nagyon komolyan készül” a feszültség eszkalálására, nemcsak Ukrajnában, hanem az egész térségben, és az előttünk álló ősz A Donald Tusk – Lengyelország folyamatos kapcsolatban áll a CIA vezetésével bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Hét év után kiszáll az ATV Mészáros Lőrinc reklámértékesítőjének portfóliójából

    Mészáros Lőrinc cége, az Atmedia 7 éven át volt az ATV fontos partnere, de most az RTL-re cseréli a Hit Gyülekezete vezető lelkészének csatornája. Hét év után komoly változás történik az ATV üzleti hátterében: 2027-től már nem az Atmedia értékesíti a csatorna televíziós reklámfelületeit. Az ATV és az ATV Extra hirdetései az RTL Magyarország kereskedőházához, A Hét év után kiszáll az ATV Mészáros Lőrinc reklámértékesítőjének portfóliójából bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Hogy is van ez? – 2026. szeptember 1-jétől önkéntes alapon igényelhetik az egyetemes szolgáltatásban ellátott lakossági és nem lakossági ügyfelek a dinamikus tarifát

    2026. szeptember 1-jétől önkéntes alapon igényelhetik az egyetemes szolgáltatásban ellátott lakossági és nem lakossági ügyfelek a dinamikus tarifát – olvasható az MVM közleményében. A lényeg: a kedvezményes sávhatárig marad a fix, rezsicsökkentett A1 ár, a felett viszont a mai, 70 forint körüli lakossági piaci ár helyett a tőzsdei árakat követő, változó egységár jön. A lényeg A Hogy is van ez? – 2026. szeptember 1-jétől önkéntes alapon igényelhetik az egyetemes szolgáltatásban ellátott lakossági és nem lakossági ügyfelek a dinamikus tarifát bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • A lángok után Omišban – a pusztítás nyomai megmaradtak, de az élet nem állt meg

    Komoly nyomokat hagyott maga után az Omiš térségében pusztító bozóttűz. A lángokat már megfékezték, a veszély elmúlt, a hegyoldal azonban még sokáig őrizni fogja annak nyomait, milyen erővel vonult végig rajta a tűz. Újságírónk a lángok elvonulása után kiment az érintett területre, hogy személyesen nézze meg, mi maradt a tűz után. A cikkhez készült fényképek A A lángok után Omišban – a pusztítás nyomai megmaradtak, de az élet nem állt meg bejegyzés először MR3-én jelent meg.