Főoldal / További megfigyelés Nyíregyházán

További megfigyelés Nyíregyházán

Újabb térfigyelő kamerák elhelyezéséről is döntött a közgyűlés a novemberi ülésén.

A választásokat követő alakuló ülés utáni első közgyűlést tartották csütörtökön a városházán. A képviselők döntöttek újabb térfigyelő kamerák elhelyezéséről, a helyi önszerveződő közösségek pénzügyi támogatásáról, valamint arról is, hogy a komplexen felújított Bujtosi Városliget sétánya a néhai díszpolgár, Margócsy József nevét veszi fel. Emellett tájékoztatót hallgattak meg a tankerületi központ és a szakképzési centrum tevékenységéről, és az is kiderült: megújulhat az Arany iskola tanuszodája.


Az első napirendi pont a szokott módon a két közgyűlés között történt eseményekről szóló tájékoztató volt, melynek alapját a Nyíregyházi Televízió által készített kisfilm adta, amit dr. Kovács Ferenc polgármester friss, kedvező információkkal egészített ki.

Két pályázatot is nyert a múzeum
– Örömmel tájékoztatom a közgyűlést, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkárság tájékoztatása szerint két pályázatot nyertünk. Az egyik a 2019. évi Kubinyi Ágoston Program keretében a múzeumunk 21.943.000 Ft-ot nyert az „Egy gyűjtő világa” – a Péchy-Kovács gyűjtemény új állandó kiállításon történő bemutatására. A másik pályázat is a múzeumhoz kapcsolódik: a Járásszékhely múzeumok támogatása keretében 3.940.000 Ft érkezik, amiből a Jósa András Múzeum levegő elszívó és párásító berendezést létesítését tudja megvalósítani, valamint polcrendszer vásárlását – részletezte a polgármester.

A teljes cikket nézze meg itt

 

MR3.hu

  • Wurst lovag és SEO lovag egyesítette tudását

    Történelmi jelentőségű szakmai találkozót tartottam Tóth Tiborral, a SeoAds alapítójával. Tibort az esemény idejére SEO lovaggá neveztem ki, mert Wurstburgban komoly tárgyalásokat mégsem folytatunk mindenféle rang nélküli civilekkel. A napirenden a Google, a keresőoptimalizálás, az online marketing és a mesterséges intelligencia szerepelt. SEO lovag megpróbálta elmagyarázni nekem, hogyan lehet valakit a Google első oldalára juttatni. A Wurst lovag és SEO lovag egyesítette tudását bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Túrós csusza – ahogy én készítem

    Nincs túlbonyolítva, mert a túrós csuszának nincs is szüksége rá. A tésztát sós, lobogó vízben 11 percig főzöm. Közben a szalonnát apró kockákra vágom, és lassan kisütöm. A pörcöt félreteszem, de a kisült zsírt véletlenül sem öntöm ki – annak még fontos feladata lesz. Előkészítem a rögös túrót, és amikor a tészta elkészült, leszűröm. Jöhet A Túrós csusza – ahogy én készítem bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Az AI már megint átveszi a hatalmat. Csak még nem szóltak neki

    A mesterséges intelligencia fejlődése valóban felvet komoly biztonsági kérdéseket. Ezekről beszélni kell. De 2026-ban még mindig nem ott tartunk, hogy a gépek félúton járnak a világuralom felé. A félelmet nem érdemes összekeverni a tényekkel. A 444-en ma megjelent egy hosszú írás az AI fejlődésének veszélyeiről. Már a cím sem aprózza el: „Túl a félúton az A Az AI már megint átveszi a hatalmat. Csak még nem szóltak neki bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Elkészült Mayer Bernadett díjnyertes filmje, a Mommy Blue előzetese és plakátja

    A hétvégén a 22. Miskolci CineFesten nagy sikerrel lezajlott Mayer Bernadett Mommy Blue című filmjének első hazai vetítése. A szakma és a közönség egyaránt hatalmas szeretettel és elismeréssel fogadta a Pekingi Nemzetközi Filmfesztiválon három díjat nyert alkotást. Az NFI Inkubátor programja támogatásával készült, személyes ihletettségű alkotásfőszereplőiFür Anikó és Vilmányi Benett, de láthatjuk a vásznon Hámori A Elkészült Mayer Bernadett díjnyertes filmje, a Mommy Blue előzetese és plakátja bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Alice Weidel – amikor a politikus megtalálja a hullámot

    Van valami egészen furcsa Alice Weidel történetében. A német nacionalista jobboldal egyik legismertebb vezetője úgy beszél Németországról, bevándorlásról, családról és nemzeti értékekről, hogy a saját élete több ponton sem fér bele abba a képbe, amelyet az általa vezetett AfD politikailag kínál a választóknak. Kezdjük azzal, hogy Weidel családja Svájcban él. Ő maga korábban úgy fogalmazott, A Alice Weidel – amikor a politikus megtalálja a hullámot bejegyzés először MR3-én jelent meg.