Kitiltották minden egri rendezvényről a borászatot

Három nem és tizenegy igen szavazattal a közgyűlés kitiltotta az egri rendezvényekről az aldebrői Tóth és Tóth Borászatot a Tarna-patak szivattyúzása miatt. Farkas Attila alpolgármester javasolta, hogy ne is hirdethessenek városi médiafelületeken. Bóday Pál is megszólalt.

“Végre a frontvonalak világossá váltak a Tarna ökológiai katasztrófája ügyében. Az egriek az Eger környékiek, Heves megyeiek és azt gondolom, hogy a magyar társadalom egészének, legalább 99% azoknak a civileknek a pártján áll, akik azt mondják hogy ez a dolog tűrhetetlen. Tűrhetetlen hogy valaki egy törékeny kis vizes élőhelyet, ezt a csodálatos kis patakot elpusztítja! Az is fontos hogy azok is végre fényt kaptak, megmutatkoztak az az 1% vagy 0,1% akik a másik oldalon álltak. Akik anyagi okokból tönkretették a Tarna élővilágát és azok a politikus bűnözők, akik ezt valamilyen módon nyilvánvalóan, vagy valami fajta körmönfont magyarázaton keresztül támogatják. Ők azt gondolom, hogy szégyellhetik magukat, különös tekintettel azokra az ellenzéki képviselőkre, akik egyébként rendszeresen kritizálják a kormányzatot a környezetvédelem elégtelen mivolta miatt”

Hozzászolások