Érseki áldás az új toronysisakokra

Megosztom

– Isten dicsőségére emelünk tornyokat, és ezen a napon Istennek kell hálát mondanunk – mondta a Szent Bertalan-templomban ünnepi szentmisét celebráló Dr. Ternyák Csaba egri érsek hétfő délután, mielőtt megáldotta a templom új toronysisakjait. Az érsek úgy fogalmazott: mindenkit köszönet illet, aki segítette a toronysisakok építését.

Az ünnepi szentmisén részt vett dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is, aki a Gyöngyösi TV-nek nyilatkozva emlékeztetett rá, hogy az 1917-es tűzvészben megsemmisült toronysisakok helyreállítása régi adóssága volt a városnak. Semjén Zsolt úgy fogalmazott, ezzel a beruházással mindenki megtette a magáét, hiszen a kormány uniós forrásokat biztosított, az egyházmegye erején felül vállalt részt a felújításban, de segített az önkormányzat, a hívek, a gyöngyösi polgárok, akik adományaikkal, munkájukkal tették szebbé a templomot.

A Szent Bertalan-templom toronysisakjai a „Kulturális és aktív turizmus fejlesztése Gyöngyösön” elnevezésű projekt keretében nyerték vissza eredeti pompájukat. Az 564 millió forintos beruházás – melyből 333 millió forintot tett ki a két toronysisak építése – részeként látványlift és kilátó épült a templom déli tornyában, a plébánia épületében pedig turisztikai információs pontot és kávézót alakítottak ki. A beruházás részeként újulhatott meg a Gyöngyös és Mátrafüred közötti kerékpárút, amely a városon belüli kerékpáros nyom kijelölésével a Szent Bertalan-templomot és a mátrafüredi Keresztelő Szent János-templomot köti össze.

gyongyos.hu


Megosztom

Hozzászolások