Addig járt a korsó…

Megosztom

Szolgálaton kívüli rendőr buktatta le a notórius ittas vezetőt, akire szabadságvesztés és végleges hatályú járművezetéstől eltiltás vár.

A vádlottat 2021. január 14-én este 8 óra előtt igazoltatták Salgótarjánban, miután egy szolgálaton kívüli rendőr felfigyelt a gépkocsit vezető férfire, akiről tudta, hogy el van tiltva a vezetéstől.

Az intézkedés során a rendőrök megállapították, hogy a 66 éves vádlott vezetői engedély nélkül, és két, vele szemben korábban kiszabott járművezetéstől eltiltás hatálya alatt vezette autóját, ráadásul ittasan: szervezetében a bűncselekményi értékhatárt lényegesen meghaladó mennyiségű alkohol volt.

A férfit eddig három ízben ítélték el ittas vezetésért, utolsó jogerős büntetése 8 hónap, végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetés és 4 év járművezetéstől eltiltás volt 2019 májusában. Ráadásul azóta első fokon, nem jogerősen kapott már 10 hónap fogházbüntetést, 8 év közúti járművezetéstől és 1 év közügyektől eltiltást egy újabb ittas vezetése miatt.

Mivel az eddigi szankciók a férfit nem tartották vissza az újabb, ugyanolyan bűncselekmény elkövetésétől, az ügyészség újra végrehajtandó szabadságvesztésre, közügyektől eltiltásra, valamint a járművezetéstől való immár végleges eltiltásra tett indítványt, és indítványozta azt is, hogy a bíróság rendelje el a korábbi felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását is.

Szponzorált tartalom

    Ez alól akkor sem mentesül, ha az ügyben tartandó bírósági előkészítő ülésen bűnösségre is kiterjedő beismerő vallomást tesz: ebben az esetben az ügyészi mértékes indítvány szerint 1 év fogházbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra számíthat. Az ügyészi indítvány szerint ugyanakkor a vádlottat ez esetben is végleges hatállyal indokolt eltiltani a járművezetéstől, és a korábbi felfüggesztett büntetését is le kell töltenie.

    Az ügyben a Salgótarjáni Járásbíróság hoz ítéletet – olvasható az Ügyészség honlapján

    Látogasson el Nógrád megye Facebook oldalára is


    Megosztom

    Hozzászolások