Home / Aláírásgyűjtés Mohácson

Aláírásgyűjtés Mohácson

Arold Péter hírek Baranya megye

Egy sajnálatos haláleset miatt lehet változik a felállás Mohácson? Indíthat e a jelölés hivatalos lezárása után polgármester-jelöltet a Fidesz?

Csak az MSZP által támogatott Csorbai Ferenc neve szerepel polgármesterjelöltként a szavazólapokon.
A Fidesz mohácsi alapszervezete aláírásgyűjtésbe annak érdekében, hogy a helyiek, mint írták „tiszta, fair keretek között, az emberi méltóságot és a becsület normáit is betartva választhassanak polgármestert”

Mohácsiak ezrei keresték meg a Fidesz városi csoportjának tagjait, mert „elfogadhatatlannak tartják a kialakult helyzetet, amely szerint Csorbai Ferenc egyetlen, vagyis akár saját szavazatával is Mohács város vezetőjévé válhat”.

helyi Fidesz-szervezet  közölte, hogy a mohácsiak szerint  – ez méltatlan lenne a város történelméhez, Szekó József több évtizedes munkásságához és a település lakóihoz. Úgy gondolják, Csorbai Ferenc sem vállalhatja azt a morális terhet, amit egy „etikátlanul megszerzett” politikai pozíció jelentene.

A szervezet közölte, az „emberek akaratának kinyilvánítása és érvényesítése érdekében” kezdenek aláírásgyűjtésbe azért, hogy „a mohácsi polgárok eddig eljuttatott kérésüket, igényüket, szándékukat írásban is megerősíthessék”. Hozzátették, igyekeznek „minden mohácsi polgár véleményét megismerni ebben a kétségtelenül nehéz helyzetben”- olvasható az infostart.hu portálon.

Közben Mohácson végső búcsút vettek Szekó Józseftől, Mohács tragikus hirtelenséggel elhunyt Fidesz-KDNP-s polgármesterétől szombaton a baranyai város római katolikus temetőjében.

A gyászszertartáson, amelyet Udvardy György veszprémi érsek vezetett, részt vett Orbán Viktor miniszterelnök, több kormányzati szereplő, valamint jelenlegi és volt országgyűlési képviselők. Eljöttek Mohács hét testvérvárosának delegáltjai is, hogy a több ezer mohácsival együtt búcsúzzanak a volt városvezetőtől.
Csizmadia Csaba, a város alpolgármestere méltatásában kifejtette, Szekó József 1998-tól napjainkig, öt választási cikluson át Mohács város polgármestereként dolgozott, e „tisztség maradéktalan ellátását elsődleges feladatának tekintette, a város érdekeit tartotta mindig szem előtt”.
Az alpolgármester kiemelte: a városvezető tevékenységének köszönhetően „a depressziós hangulatú, zsugorodó gazdaságú, csökkent presztízsű településből sikerült egy pozitív jövőképű, öntudatos, fejlődő, egyre élhetőbb és megbecsült várost kialakítani”. Neki is köszönhető, hogy az emberiség szellemi kulturális örökségének listájára felkerült a mohácsi busójárás – tette hozzá.

MTI/Máthé Zoltán

Csizmadia Csaba elmondta: Szekó József munkássága alatt a város vagyona tizenötszörösére növekedett, a településen 25 milliárd forintnyi fejlesztés valósult meg. Középületek, iskolák, óvodák, a bölcsőde, a múzeum, a piac, sport- és kulturális központok, szabadidő-, lakó- és ipari parkok, a kórház, az alapellátó rendelő, a kompkikötő, kerékpár- és közúthálózat, az uszoda és termálfürdő, szociális otthonok és szociális bérlakások felújítása, fejlesztése fűződik nevéhez – sorolta.
Udvardy György veszprémi érsek beszédében úgy fogalmazott, Szekó Józsefnek „készsége volt a jóra, az igazra, a segítségre, a közösség szolgálatára, a jövőre, a betegségekkel való küzdelemre.” Építeni és fejleszteni akarta a várost halála napjáig – mondta.
A volt városvezetőt a mohácsi római katolikus temetőben helyezték örök nyugalomra.
Szekó József (Fidesz-KDNP) szeptember 27-én, életének 65. évében hunyt el tragikus körülmények között. A Mohácsot 1998 óta polgármesterként irányító, 2010 és 2014 között a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjában országgyűlési képviselőként, valamint 2007 és 2010, illetve 2014 és 2019 között a Baranya megyei közgyűlés tagjaként is dolgozó városvezetőt az önkormányzat saját halottjának tekinti.
Szekó József 1954. december 21-én született Mohácson, tanulmányai során vegyipari-gépész mérnök, műszaki tanár és közgazdasági szakokleveles menedzser képesítéseket szerzett. Feleségét, két felnőtt lányát, édesanyját hagyta hátra.
Munkája során a többi között a mohácsi farostlemezgyár művezetőjeként, a Dunántúli Regionális Vízmű vezetőjeként, később az önkormányzat saját tulajdonú gazdasági társaságainál vezető beosztásban dolgozott 1998-ig, polgármesterré választásáig.
Szekó József több más elismerés mellett 2003-ban a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkeresztje, 2014-ben Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült.
Családja a város hivatalos honlapján elhelyezett kérésében arra kérte a megemlékezőket, hogy a koszorú vagy virág vásárlására szánt összegeket ajánlják fel Szekó József „szívügyévé váló”, a mohácsi csata 500. évfordulójára a Fogadalmi templomba szánt 500 kilogrammos nagyharang elkészítésére.

infostart/MTI

 

Sign Up For Daily Newsletter

Stay updated with our weekly newsletter. Subscribe now to never miss an update!

MR3.hu

  • Sókamra – természetes gyógyír a városi élet mellékhatásaira

    A mindennapi stressz, a légszennyezés és az ülő életmód egyre több embernél okoz légúti és immunrendszeri problémákat. Nem véletlen, hogy egyre többen fedezik fel újra a sókamra jótékony hatásait. Ez az egyszerű, mégis hatékony természetes módszer nemcsak a légutak tisztítását segíti, hanem nyugtatja az idegrendszert, és erősíti a szervezet ellenálló képességét is. A sókamra működése A Sókamra – természetes gyógyír a városi élet mellékhatásaira bejegyzés először MR3.hu-én jelent meg.

  • Terézváros Airbnb – Január elsejétől élesben megy

    „A Kúria ma kimondta: Terézváros Airbnb-rendelete nem törvényellenes. A bíróság a Kormányhivatal indítványát elutasította, vagyis a rövid távú lakáskiadás tilalma jogszerű, a rendelet 2026. január 1-jén hatályba léphet” – jelentette be a Facebookon a terézvárosi polgármester. Győztünk a Kúrián. A Kúria ma kimondta: Terézváros Airbnb-rendelete nem törvényellenes. A bíróság a Kormányhivatal indítványát elutasította, vagyis a rövid távú A Terézváros Airbnb – Január elsejétől élesben megy bejegyzés először MR3.hu-én jelent meg.

  • Ez vár rád Szilveszter éjszakáján

    Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlésének 27/2025. (XI. 7.) önkormányzati rendelete a szórakoztató célra szánt pirotechnikai eszközök fővárosi felhasználásáról. Nézd meg a térképen is. [1] Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlése, felismerve a jövő nemzedék érdekeit, a környezet védelmére irányuló intézményvédelmi kötelezettségét, valamint az egészséges környezethez és pihenéshez való jogból következő felelősségét, szabályozza a szórakoztató célra szánt pirotechnikai eszközök A Ez vár rád Szilveszter éjszakáján bejegyzés először MR3.hu-én jelent meg.

  • Mi történt valójában?

    A Trump Orbán találkozó eseményei európai és az amerikai lapok kertetezésében. Egyáltalán hivatalos volt az a látogatás? Válasz: A válasz röviden: nem volt hivatalos állami találkozó, hanem politikai jellegű, de magas szintű megbeszélés.Nézzük pontosan, mit tudunk a forrásokból: 1. Nem állami látogatás volt Az amerikai kormányzati kommunikáció (White House Press Office, State Department) nem jegyzi A Mi történt valójában? bejegyzés először MR3.hu-én jelent meg.

  • Kína nem találta fel, de meghódította a technológiát

    Kína ma a világ egyik vezető technológiai hatalma. Mesterséges intelligenciában, 5G-fejlesztésekben, elektromos autókban és robotikában már nem a Nyugatot követi, hanem sok esetben megelőzi. Kína ma a világ egyik vezető technológiai hatalma. Mesterséges intelligenciában, 5G-fejlesztésekben, elektromos autókban és robotikában már nem a Nyugatot követi, hanem sok esetben megelőzi.De a történet nem most kezdődött. Kína a A Kína nem találta fel, de meghódította a technológiát bejegyzés először MR3.hu-én jelent meg.