A lakosság kérésének eleget téve újították fel a Szent György teret

Megosztom

A lakosság kérésének eleget téve újították fel a Szent György teret. A munkálatok szeptemberben indultak, a kivitelező novemberre végzett a rekonstrukcióval. Nem csak a járdák, a padok és a növények újultak meg, hanem a szökőkút is.

Már az utolsó simításokat végzi a kivitelező a Szent György téren, a jövő héten teljesen elkészül a terület rekonstrukciója. Most – többek között – az új szökőkút rendszerének próbaüzeme zajlik.

A beruházást a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. végezte el alvállalkozók bevonásával. A munkálatok teljes költség közel nettó 70 millió forint volt.

Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester elmondta most még nem a teljes területet újították fel, csak a tér József Attila sugárút felé eső részét. A legnagyobb feladat a szökőkút felújítása volt, amely eddig csak egy ideiglenes szerkezet üzemeltetésével tudott működni nyáron. Most kiépült egy állandó vízgépészeti rendszer, és megújult a szökőkút medencéje is.

A munkálatok során megújult a tér zöldfelülete, új virágágyásokat alakítottak ki, valamint új díszburkolat került a szökőkút köré és felújították a járdákat is. Emellett új padok is kikerültek, ezeket úgy helyezték el, hogy használatuk során ne legyen belőle konfliktus a gyalogosok és a kerékpárosok között.

szeged.hu 


Megosztom

Hozzászolások