Főoldal / Élményalapú, játékos ismerkedéssel segíti az iskolakezdést a Svetits

Élményalapú, játékos ismerkedéssel segíti az iskolakezdést a Svetits

Különleges foglalkozásra várja a családokat november 22-én a Svetits Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium általános iskolája. A játékos élményalapú program célja, hogy fokozatosan, szorongásmentesen vezesse be az óvodásokat az iskola világába, méghozzá A három kismalac meséjére épülő
állomásokkal, közös mondókázással, pecsétgyűjtéssel.


A Svetits idén is elindítja Iskolába hívogató programsorozatát, amely lehetőséget kínál az óvodások számára, hogy még az iskolakezdés előtt megismerkedjenek a tanítókkal, közösséggel és az iskolai mindennapokkal. A novemberi 22-i alkalom kétórás, játékos foglalkozással készíti fel a gyerekeket az iskolai életre, első lépésként a szülők jelenlétében, biztonságos és támogató közegben.
A foglalkozás A három kismalac meséjére épül: a gyerekek a történetben szereplő szalma-, fa- és téglaház motívumához kapcsolódó állomásokon haladnak végig, és oldanak meg változatos feladatokat. A program közös mondókázással és énekléssel indul, ami segít oldani a kezdeti izgalmat. A gyerekek napraforgó-pecsétgyűjtő útlevelet is kapnak, amelybe minden állomáson újabb pecséteket szerezhetnek.


A program egyik fő sajátossága, hogy a szülők végig gyermekük mellett lehetnek – a Svetits tanítóinak tapasztalata szerint így a gyerekek magabiztosabban találják meg a helyüket az új környezetben. „A mai szülők sok iskola közül választhatnak, de a legfontosabb az, hogy a gyermek szeretetteljes, biztonságos közegbe kerüljön. Ha egy gyerek érzi, hogy szeretik és figyelnek rá, könnyebben alakul ki benne a kötődés és a kapcsolódás képessége. A hívogató alkalmakon és a mindennapokban mi ezt felkészült, elhivatott pedagógusainkkal és odafigyeléssel igyekszünk megteremteni” – mondta Vasváry Zsoltné, az általános iskola
vezetője.


A januári alkalom már a tantermekben zajlik majd, így a gyerekek első kézből ismerhetik meg az iskola tereit, valamint a pedagógusokat, akikkel a tanév során találkoznak majd. A szülők számára külön tájékoztatót is tartanak, ahol részletesen megismerhetik a Svetitsben zajló pedagógiai munkát, és személyesen tehetik fel kérdéseiket.
A részvétel regisztrációhoz kötött, amely az alábbi linken elérhető űrlap kitöltésével tehető
meg:


Űrlap


Sign Up For Daily Newsletter

Stay updated with our weekly newsletter. Subscribe now to never miss an update!

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

MR3.hu

  • Dráma az űrben – orvosi evakuáció az ISS-ről

    A Nemzetközi Űrállomáson (ISS) ennél a küldetésnél nem egy műszaki hiba vagy üzemzavar történt, hanem egy emberi egészségügyi probléma alakult ki – és emiatt hozták előre a személyzet hazatérését. Ez az ISS történetében különleges lépés, hiszen a 25+ éves üzemeltetés során még soha nem volt példa arra, hogy orvosi okból idő előtt kelljen hazaküldeni egy A Dráma az űrben – orvosi evakuáció az ISS-ről bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Akor most hogy is állunk ezzel az útsózással?

    Magyarországon van konkrét szabályozás arra nézve, hol tilos és hol megengedett az útszóró só használata, és nemcsak „jó tanács” vagy helyi szokás, hanem jogi következményei is lehetnek bizonyos helyeken. Hol megengedett az útszóró só használata? Általánosságban az útszóró só használata közutakon megengedett és bevett gyakorlat a téli síkosságmentesítés során, amíg azt a közút kezelője (pl. A Akor most hogy is állunk ezzel az útsózással? bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Halált okozó testi sértés gyanúja: új szakaszba lépett a nyomozás Dudás Miklós halála ügyében

    Új fordulatot vett a nyomozás Dudás Miklós, világbajnok kajakozó halála ügyében. A sportolót január elején találták holtan budapesti otthonában, az eset körülményeit kezdetben közigazgatási eljárás keretében vizsgálta a rendőrség. A boncolást követően azonban a hatóságok büntetőeljárás megindításáról döntöttek. A rendőrség tájékoztatása szerint az igazságügyi orvosszakértői vizsgálat során olyan sérüléseket találtak a sportoló testén, amelyek keletkezésének A Halált okozó testi sértés gyanúja: új szakaszba lépett a nyomozás Dudás Miklós halála ügyében bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Kveck Péter kinevezése: folytonosság, bizalom és külpolitikai pályaív

    A közelmúltban újabb diplomáciai kinevezésről döntött a kormány: Kveck Péter új megbízatást kapott a külügyi rendszerben. A döntés önmagában nem tekinthető meglepetésnek, inkább egy hosszú, következetesen épített diplomáciai pálya újabb állomásának. Ugyanakkor jól illeszkedik abba a személyzeti logikába is, amely az elmúlt években meghatározta a magyar külpolitika működését. A kinevezés értelmében Kveck Péter váltja a A Kveck Péter kinevezése: folytonosság, bizalom és külpolitikai pályaív bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Tarr Béla – A magyar filmművészet öröksége

    Elhunyt Tarr Béla, a magyar és az egyetemes filmművészet egyik legnagyobb hatású alkotója. Filmjei nem a cselekmény gyors sodrásáról, hanem az időről, a létezés súlyáról és az emberi sorsok lassú kibomlásáról szóltak. Munkásságával világszerte újragondoltatta, mit jelent a film mint művészeti forma – és mit jelent szembenézni azzal, amiről a mozi többnyire hallgat. Tarr Béla, A Tarr Béla – A magyar filmművészet öröksége bejegyzés először MR3-én jelent meg.