Főoldal / A tisztán állami támogatással készülő sportcentrum 7,1 milliárd forintba kerül

A tisztán állami támogatással készülő sportcentrum 7,1 milliárd forintba kerül

Forrás

Letették a mintegy 7,1 milliárd forintból, kormányzati támogatás segítségével megépülő új atlétikai központ alapkövét hétfőn Nyíregyházán.

Nyíregyháza polgármestere a nyírségi megyeszékhely legfontosabb sport-infrastrukturális fejlesztésének nevezte a 12 ezer négyzetméteren megvalósuló centrumot, amely többek közt egy szabadtéri atlétikai pálya és egy fedett atlétikacsarnok megépítését foglalja magában.
Felidézte, a szebb időket megélt, egykori NYVSC-pálya helyén épülő létesítmény előélete nagyjából tíz évvel ezelőtt kezdődött, ekkor szerezte meg az önkormányzat a területet, amelyen a Modern Városok Program száz százalékos támogatásával épülhet meg az atlétikai központ. A városvezető megjegyezte, a városban a tavaly megnyitott jégpálya és a hamarosan megnyíló belvárosi uszoda után ez lesz a következő jelentős sportcélú beruházás.
A polgármester szavai szerint Nyíregyházán nemcsak Magyarország, hanem Közép-Európa egyik legkülönlegesebb sportkomplexuma épül meg, amelyben egyrészt rangos nemzetközi versenyeket rendezhetnek, másrészt a – szintén megépítendő 48 férőhelyes sportszállóval – külföldi csapatok edzőtáboroztatása is megoldható lesz.

A polgármester ez év februárjában még abban bízott, hogy a beruházás a Modern Városok program keretén belül márciusban elkezdődhet, csúszott a kezdés

Ha minden jól megy, akkor márciusban kezdődhet az építkezés, ami nagyjából 600 napot ölel föl. Abban bízom és úgy tűnik, hogy Európa egyik meghatározó létesítménye lesz itt, Nyíregyházán, legközelebb talán Stuttgartban van hasonló. Sok mindenre lehet már büszke a város, s ez egy újabb olyan épület lesz, ahová Európából is jönnek majd, valamint komoly magyar bajnoki küzdelmek is lesznek a Kertvárosban.

Az eseményen Szabó Tünde sportért felelős államtitkár köszöntőjében elmondta, az atlétika alapsportág, amellyel életükben talán elsőként, iskolás korukban találkoznak a gyerekek.
„Innen világtehetségek fognak kijönni és útban a nemzetközi sikerek felé tudjuk majd őket segíteni, hiszen olyan közeg és olyan szolgáltatások fogják segíteni a felkészülésüket, amelyek világszínvonalúak” – fogalmazott az államtitkár, aki sportolói karrierje kezdetén a Nyíregyházi Vasutas SC-ben is versenyzett.
Az új, hét sportág befogadására alkalmas atlétikai centrumban megépül egy nyolcsávos, rekortán borítású, IAAF-minősítésű szabadtéri atlétikai pálya és egy élőfüves edzőpálya a hozzá tartozó fedett lelátóval. A fedett atlétikacsarnokban egy kétszáz méter hosszú futópályát, közvetítőhelyeket, hatszáz férőhelyes lelátót, számos kiszolgálóhelyiséget, illetve több, az edzések és a versenyek lebonyolítására is alkalmas edzőtermet hoznak létre.
A komplexumban kialakítanak egy orvosi és rehabilitációs részleget, a teljesen felszerelt sportszálló és csarnok körül pedig 64 parkoló szolgálja a látogatók és a sportolók kényelmét.

MR3.hu

  • Mi okozta az omiši tűzvészt? Több mint száz embert hallgattak meg, a gyújtogatást is vizsgálják

    Több mint három hét telt el az Omiš térségében pusztító hatalmas erdőtűz óta, de a horvát hatóságok továbbra sem tudják biztosan megmondani, mi indította el a lángokat. A nyomozás azonban jelentősen előrehaladt: a tűz keletkezési helyét már behatárolták, több mint száz embert meghallgattak, és több tucat térfigyelő kamera felvételeit elemzik. A Spliti Megyei Államügyészség hivatalos A Mi okozta az omiši tűzvészt? Több mint száz embert hallgattak meg, a gyújtogatást is vizsgálják bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Donald Tusk – Lengyelország folyamatos kapcsolatban áll a CIA vezetésével

    Donald Tusk augusztus 28-án, a Ratcliffe-látogatásról kérdezve nyilvánosan közölte, hogy Lengyelország folyamatos kapcsolatban áll a CIA vezetésével, ezért Varsót nem érte meglepetésként John Ratcliffe moszkvai missziója. Tusk ennél tovább ment: azt mondta, a rendelkezésükre álló jelek alapján Oroszország „nagyon komolyan készül” a feszültség eszkalálására, nemcsak Ukrajnában, hanem az egész térségben, és az előttünk álló ősz A Donald Tusk – Lengyelország folyamatos kapcsolatban áll a CIA vezetésével bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Hét év után kiszáll az ATV Mészáros Lőrinc reklámértékesítőjének portfóliójából

    Mészáros Lőrinc cége, az Atmedia 7 éven át volt az ATV fontos partnere, de most az RTL-re cseréli a Hit Gyülekezete vezető lelkészének csatornája. Hét év után komoly változás történik az ATV üzleti hátterében: 2027-től már nem az Atmedia értékesíti a csatorna televíziós reklámfelületeit. Az ATV és az ATV Extra hirdetései az RTL Magyarország kereskedőházához, A Hét év után kiszáll az ATV Mészáros Lőrinc reklámértékesítőjének portfóliójából bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Hogy is van ez? – 2026. szeptember 1-jétől önkéntes alapon igényelhetik az egyetemes szolgáltatásban ellátott lakossági és nem lakossági ügyfelek a dinamikus tarifát

    2026. szeptember 1-jétől önkéntes alapon igényelhetik az egyetemes szolgáltatásban ellátott lakossági és nem lakossági ügyfelek a dinamikus tarifát – olvasható az MVM közleményében. A lényeg: a kedvezményes sávhatárig marad a fix, rezsicsökkentett A1 ár, a felett viszont a mai, 70 forint körüli lakossági piaci ár helyett a tőzsdei árakat követő, változó egységár jön. A lényeg A Hogy is van ez? – 2026. szeptember 1-jétől önkéntes alapon igényelhetik az egyetemes szolgáltatásban ellátott lakossági és nem lakossági ügyfelek a dinamikus tarifát bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • A lángok után Omišban – a pusztítás nyomai megmaradtak, de az élet nem állt meg

    Komoly nyomokat hagyott maga után az Omiš térségében pusztító bozóttűz. A lángokat már megfékezték, a veszély elmúlt, a hegyoldal azonban még sokáig őrizni fogja annak nyomait, milyen erővel vonult végig rajta a tűz. Újságírónk a lángok elvonulása után kiment az érintett területre, hogy személyesen nézze meg, mi maradt a tűz után. A cikkhez készült fényképek A A lángok után Omišban – a pusztítás nyomai megmaradtak, de az élet nem állt meg bejegyzés először MR3-én jelent meg.