Főoldal / Kék Hullám Zászló Siófok strandjainak is

Kék Hullám Zászló Siófok strandjainak is

A kialakult járványügyi készültség ellenére az idei Kék Hullám Zászló Strandminősítésen a több mint 100 balatoni strandból 35 strand mérettette meg magát.

Június utolsó hetében került sor a helyszíni bejárásokra, amelyen kellő magabiztossággal vettek részt a strandjaink üzemeltetői, hiszen a tavalyi strandfejlesztéseknek köszönhetően megszépült, komfortosabb vízparti területekkel vártuk a nyaralni vágyó vendégeket és a minősítő szakembereket is.
Az értékelésben a Balatoni Szövetség vezetésével a Nők a Balatonért Egyesület, a Balatoni Turizmus Szövetség, a Balatoni Kör, a Balaton – felvidéki Nemzeti Park, valamint a Magyar Turisztikai Ügynökség munkatársai működtek közre.

A jelenlegi helyzetre való tekintettel a már meglévő szempontok mellett fontos volt a járvány elleni védekezés is, amelynek megítélésében a megyei tisztifőorvosok, a megyei kormányhivatalok Népegészségügyi Főosztályának képviselői segítettek szakértelmükkel.
Abban nem volt változás, hogy továbbra is egytől öt csillagig jutalmazták a strandokat az ítészek, amely tükrözi a fürdőhely színvonalát. Természetesen a szempontok között szerepeltek a parkolási viszonyok, a vizesblokkok állapota, tisztasága, a strandok akadálymentesítésének szintje, a környezet állapota, a játszóterek minősége, árnyékoltsága, a sportolási lehetőségek, a gyermekbarát szempontok, a strandi vendéglátóhelyek kínálata és az egyéb szolgáltatások is (mint például a WIFI).

A minősítés tükrében a fonyódi strandok az alábbi elismerésben részesültek:
Háromcsillagos minősítést kapott a Városi strand, amely egyike volt azoknak, amelyek 2019-ben megújultak településünkön.
Négycsillagos minősítést kapott a Bélatelepi strand,  mely nem is egy elismerésben részesült. Nagy megtiszteltetés ért minket, hiszen a Somogy Megyei Önkormányzat különdíját is a Bélatelepi strand kapta, erre méltán büszkék lehetünk mi, fonyódiak!
Évek óta töretlen népszerűségnek örvend a Panoráma strandunk, amelyet az idei évben is elismertek, négycsillagos minősítést kapott!

„Elégedett vagyok az eredménnyel! Fonyód elmondhatja magáról, hogy három strandja is Kék Hullám Zászló Strandminősítésben részesült, összesen 11 csillagot érdemeltünk és még a megyei különdíjat is elhoztuk. Ez egy szép eredmény, ami azt mutatja, hogy a fejlesztéseinkkel jó úton járunk!” – nyugtázta az eredményt Hidvégi József, Fonyód polgármestere.

A Kék Hullám Zászlók hamarosan ki is kerülnek az adott strandokra, hirdetve azok színvonalát!

MR3.hu

  • Elhunyt Scherer Péter

    64 éves korában elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész. Halálhírét a Nézőművészeti Kft. közölte; a hírek szerint a művész május 19-én délelőtt váratlanul hunyt el. Scherer Péter 1961. november 16-án született Ajkán. Pályája különleges utat járt be: a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen tanult, majd a színház és a film világa felé fordult. 1985-től az A Elhunyt Scherer Péter bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Elhunyt Sörös Sándor színművész

    Hosszan tartó betegség után, 74 éves korában elhunyt Sörös Sándor Őze Lajos-díjas, Fényhang-életműdíjas színművész. Halálhírét a Vígszínház közölte, amelynek 1974 és 1990 között volt tagja. Sörös Sándor 1951. október 27-én született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1974-ben végzett, Várkonyi Zoltán tanítványaként. Diplomája megszerzése után a Vígszínházhoz szerződött, ahol tizenhat éven át játszott, és közel A Elhunyt Sörös Sándor színművész bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Megszűnhet a Népszínház utcai buszvégállomás – 2027-re új közteret ígér Józsefváros

    Józsefváros 250. születésnapjára, 2027-re megszűnhet a Népszínház utcai buszvégállomás, és a kerület kezelésében lévő szakaszon új, korszerű, belvárosi léptékű közteret alakítanának ki. A bejelentés szerint a régóta vitatott végállomás helyén olyan tér jöhet létre, amely nem pusztán közlekedési csomópontként, hanem valódi városi találkozóhelyként működhet. Pikó András polgármester közlése szerint a kerület 100 millió forinttal járul A Megszűnhet a Népszínház utcai buszvégállomás – 2027-re új közteret ígér Józsefváros bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Rekreációs ötletek 50 felett – női szemmel, józanul és örömmel

    Ötven felett a rekreáció már nem divathóbort, hanem tudatos törődés önmagunkkal. Nem feltétlenül teljesítményről, fogyásról vagy látványos átalakulásról szól, hanem arról, hogy a test ne váljon ellenséggé, a lélek ne szürküljön bele a hétköznapokba, és maradjon hely az örömnek. Nőként ebben az életkorban különösen fontos megtalálni azokat a mozgásformákat, pihenési módokat és közösségi élményeket, amelyek A Rekreációs ötletek 50 felett – női szemmel, józanul és örömmel bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Kisiklott 2

    Vitézy Dávid hivatalosan is átvette a közlekedési tárca vezetését, azonban első miniszteri napját máris egy súlyos vasúti baleset árnyékolta be. A politikus Facebook-bejegyzésében közölte: éppen Lázár Jánostól vette át a minisztérium irányítását, amikor értesítették a Békés InterCity gyomai kisiklásáról. A balesetben két ember sérült meg. „A kisiklott vonaton 1 fő könnyű, 1 fő súlyos személyi A Kisiklott 2 bejegyzés először MR3-én jelent meg.