Főoldal / Ilyen már nincs is!

Ilyen már nincs is!

A CNN szerint letartóztatták azt a Sahar Tabar álnéven instagramozó teheráni nőt, aki az extrém külseje miatt lett egy időre világhírű. A félhivatalos Tasnim hírügynökség szerint az ügyészség lakossági bejelentések nyomán kezdett vizsgálódni. Az istenkáromlás mellett a vádak között szerepel még az erőszakra buzdítás, a gyűlöletszítás és az iszlám kendő meggyalázása is.

Sahar Tabar 2017-ben lett világszerte ismert, amikor jó pár lap azt írta, hogy az akkor 22 éves nő több, mint 50 plasztikai műtétet végeztetett el magán és 40 kilót fogyott, hogy minél jobban hasonmlíthasson bálványához, Angelina Jolie-hoz.

A nő az év végén az orosz Sputniknak adott interjújában tagadta ezeket, azt állítva, hogy a néha kifejezetten ijesztő önarcképeit Photoshop és trükkös make up segítségével, viccől, önkifejezésként vagy egyfajta műalkotásként csinálja és hogy a követői szerinte pontosan tudják, hogy igaziból nem is úgy néz ki.

Annyit azonban ő is elismert, hogy ha nem is ötven, de több szépészeti beavatkozást tényleg végeztek rajta, például az orrán és az ajkán. A fogyásról pedig azt állította, hogy valóban megtörtént, de nem 50, hanem 5-7 kiló ment le róla és így lett 54.

444.hu

Sign Up For Daily Newsletter

Stay updated with our weekly newsletter. Subscribe now to never miss an update!

MR3.hu

  • Eltűnt Pesty László – a rendőrség a lakosság segítségét kéri

    Eltűntként keresi a rendőrség Pesty Lászlót, az ismert dokumentumfilmes rendezőt és közéleti szereplőt. Tartózkodási helye napok óta ismeretlen, a hatóságok körözést adtak ki, és arra kérik a lakosságot, hogy aki bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen. Pesty László neve a magyar médiában évtizedek óta ismert. Dokumentumfilmesként és producerként több, nagy visszhangot kiváltó projektben vett részt, korábban meghatározó A Eltűnt Pesty László – a rendőrség a lakosság segítségét kéri bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Otthon Start program? Kiknek?

    Az Otthon Start programot a kormány azzal az ígérettel indította el, hogy megkönnyíti az első lakáshoz jutást, különösen azok számára, akik a piaci kamatok mellett esélytelenek lennének saját ingatlan vásárlására. A fix, alacsony kamatozású állami hitel első ránézésre valóban „mentőövnek” tűnt. A gyakorlat azonban gyorsan megmutatta: a rendszer logikája nem a rászorulók, hanem a tőkeerősebbek A Otthon Start program? Kiknek? bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • A 380 000 eurós csapda: Így próbáltak behálózni a „híres ügyvéd” nevében

    Az újságírói munka egyik legérdekesebb része, amikor az ember nem a híreket keresi, hanem a hír találja meg őt. Néhány napja egy olyan folyamat vette kezdetét a postaládámban, amely tankönyvbe illő példája annak, hogyan próbálják a nemzetközi kiberbűnözők gátlástalanul kihasználni a jóhiszeműséget és a szakmai kíváncsiságot. Az első felvonás: A legenda árnyékaMinden egy váratlan megkereséssel A A 380 000 eurós csapda: Így próbáltak behálózni a „híres ügyvéd” nevében bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Esélylatolgatás a Geminivel

    Mivel 2026 februárjában járunk, az ország már az áprilisi országgyűlési választások közvetlen előszobájában van. A közvélemény-kutatók adatai alapján a politikai paletta jelentősen átrendeződött a korábbi évekhez képest, és egy hárompólusúvá váló erőtér rajzolódik ki. Az általános befutó és az esélyek A mérések (pl. Medián, 21 Kutatóközpont, Publicus) alapján a verseny rendkívül szoros. A Tisza Párt A Esélylatolgatás a Geminivel bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Modern otthon, hagyományos precizitással: Így varázsolja újjá lakását a nagykanizsai Józsa Lakásfelújítás

    A lakásfelújítás sokak számára egyet jelent a stresszel, a bizonytalansággal és a végeláthatatlan takarítással. Azonban létezik egy út, ahol a szakértelem és a tisztaság kéz a kézben jár. Nagykanizsán és környékén egyre többen ismerik meg Józsa Dániel nevét, aki fiatalos lendülettel, de az édesapjától – egy elismert festő-mázoló mestertől – örökölt alapossággal végzi munkáját. A A Modern otthon, hagyományos precizitással: Így varázsolja újjá lakását a nagykanizsai Józsa Lakásfelújítás bejegyzés először MR3-én jelent meg.