Főoldal / Orbán Tarnazsadányon

Orbán Tarnazsadányon

Elkezdődött a kampány, bár a választások még távol vannak.

Nem lesz könnyű felszámolni, de kitartóak vagyunk (…), addig fogjuk folytatni, amíg fel nem számoljuk és meg nem szabadítjuk magukat a kábítószer-hálózattól – jelentette ki hétfőn a miniszterelnök a Heves vármegyei Tarnazsadányban tartott utcafórumán, miután egyeztetett Horváth Lászlóval, a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztossal, valamint a környező, kábítószerrel súlyosan fertőzött települések vezetőivel.


Orbán Viktor Facebook-oldalán közétett videójában úgy fogalmazott: baj van, mert elszaporodtak azok a kábítószerek, amely tönkreteszik a gyermekeinket és a felnőtteket is, ezen a környéken különösképpen. Azon vagyok, hogy ezt megszüntessük – mondta a miniszterelnök.

A kormányfő úgy fogalmazott,

azért érkezett a településre, hogy a kábítószer-problémát felszámolják, de az nem lesz egyszerű munka, mert „nagyon sok pénz van benne és nagyon sok ember próbál ebből megélni úgy, hogy közben tönkreteszik a gyerekeinket”.
Orbán Viktor azt mondta, a cél, hogy az emberek normálisan tudjanak élni, úgy, ahogy a kábítószer előtti időben lehetett.

A miniszterelnök szólt az Országgyűlés elé beterjesztett törvényekről is, „amelyek az asszonyokat támogatják”.

Kijelentette, azoknak, akik dolgoznak, a gyermekek után járó adókedvezményük emelkedni fog, akiknek pedig már idősebb gyermekeik vannak és dolgoznak, azoknak életük végéig nem kell adót fizetniük.

Címkézve:

Sign Up For Daily Newsletter

Stay updated with our weekly newsletter. Subscribe now to never miss an update!

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

MR3.hu

  • Miért elengedhetetlen a panellakások elektromos hálózatának felújítása?

    A magyarországi panellakások jelentős része ma is 30–50 éves elektromos hálózattal működik. Ezeket a rendszereket egy teljesen más korszak igényeire tervezték: akkoriban nem volt klíma, indukciós főzőlap, szárítógép, több számítógép és folyamatosan töltött okoseszközök. A mai terheléshez képest a régi panelek elektromos hálózata sok esetben egyszerűen nem alkalmas a biztonságos működésre. Lakásfelújításkor az elektromos rendszer A Miért elengedhetetlen a panellakások elektromos hálózatának felújítása? bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Kisgyereket akart szexuális cselekményre kényszeríteni – fotóval – a Pest Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye

    A Pest Vármegyei Főügyészség minősített szexuális erőszak bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki egy játszótéren lévő kisfiúval erőszakoskodott. A vádirat szerint a fiatal férfi – a bűnügy vádlottja – ismerősi viszonyban állt a bűnügy tizenkettedik életévét be nem töltött sértettjével. A kisfiú 2025 márciusában egy Vác melletti település sportpályáján játszott több kisgyerekkel, A Kisgyereket akart szexuális cselekményre kényszeríteni – fotóval – a Pest Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Grönland története

    Grönland története kívülről gyakran tűnik egzotikusnak és távolinak, valójában azonban nagyon is ismerős mintázatot követ: nagyhatalmi érdekek, „jó szándékú” döntések és egy őslakos közösség, amelyet soha nem kérdeztek meg a saját sorsáról. A hatalmas szigetet az inuit – kalaallik – nép lakta évszázadokon át, saját nyelvvel, társadalmi renddel és túlélési tudással, amikor a skandináv világ A Grönland története bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Nyugdíjrendszer Magyarországon: mit örököltünk, mit alakítottunk át, és mi maradt megoldatlan?

    A nyugdíjrendszer kérdése ritkán kerül a napi politikai viták középpontjába, pedig kevés olyan terület van, amely ennyire hosszú távon határozza meg egy ország gazdasági és társadalmi stabilitását. A magyar nyugdíjrendszer az elmúlt másfél évtizedben jelentős átalakuláson ment keresztül, miközben számos alapvető probléma változatlanul velünk maradt. A kérdés nem az, hogy voltak-e döntések, hanem az, hogy A Nyugdíjrendszer Magyarországon: mit örököltünk, mit alakítottunk át, és mi maradt megoldatlan? bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • 16 év mérlege: mit hozott a Fidesz gazdaságpolitikája – és mi lett az ára?

    A magyar gazdaság 2010 óta egyetlen, hosszú kormányzati korszak alatt alakult. Ez önmagában ritka helyzet Európában: kevés példa van arra, hogy ugyanaz a politikai erő ennyi ideig, ilyen mélységben tudja formálni az adórendszert, az állam szerepét, a jegybank működését és a beruházási irányokat. A kérdés ezért nem az, hogy „jó volt-e vagy rossz”, hanem az, A 16 év mérlege: mit hozott a Fidesz gazdaságpolitikája – és mi lett az ára? bejegyzés először MR3-én jelent meg.