Főoldal / Csirkegyár Vietnámnak

Csirkegyár Vietnámnak

Nagy István agrárminiszter és Nguyen Xuan Cuong Vietnám mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztere bilaterális tárgyalásokat folytatott, majd baromfifeldolgozó üzemet adott át csütörtök reggel Thanh Hoa tartományban.

A felek a megbeszélésen az agrárium további területeit és azok fejlesztésének lehetséges irányait is megvizsgálták. A tárgyaláson az éghajlatváltozás országokat érintő hatásairól a vízgazdálkodásról, illetve az oktatási, kutatási területen történő együttműködésről is egyeztetettek. Nagy István elmondta, hogy az elmúlt években dinamikusan bővült a külkereskedelmi forgalom Magyarország és a keleti és déli országok között a mezőgazdasági termékek területén. Ennek köszönhetően Vietnámba is jelentősen megnövekedett a magyar export, elsősorban az állati eredetű termékek kivitelének köszönhetően.

Ezt követően a két miniszter részt vett a Master Good Kft. Thanh Hoa tartománybeli baromfifeldolgozó üzemének átadó ünnepségén. Nagy István emlékeztetett arra, hogy tavaly tették le ennek a baromfi tenyésztéssel és keltetéssel foglalkozó magyar-vietnámi vállalatnak az alapkövét. A tárcavezető hozzátette, hogy ez az együttműködés óriási elismerés a magyar vállalatoknak, amelyek a legmodernebb agrártechnológiát, innovációt helyezik előtérbe a működésük során. A 21. századi, piacképes agrárium felépítése elképzelhetetlen a nemzetközi együttműködések nélkül- hangsúlyozta a miniszter.

Kiemelte, hogy a közös együttműködés 12 millió euró értékben jött létre, melynek nagy részét, 60 százalékát magyar gép- és technológiagyártók biztosították. A tervek szerint az első két évben 20 millió a későbbiekben pedig 40 millió baromfit nevelnek és dolgoznak fel a csütörtökön átadott üzemben, ami minőségi fordulópontot jelent majd az ország mezőgazdaságában.

MR3.hu

  • Bach-virágcseppek és lelki egyensúly – életmód-tanácsadás nyitott gondolkodásúaknak

    Vannak időszakok, amikor az ember nem betegnek érzi magát, hanem elakadtnak. Haragot cipel, sérelmeket forgat magában, nem tud elengedni, fél a döntésektől, szégyent érez, irigységgel küzd, vagy egyszerűen csak azt érzi: nincs ereje változtatni. Ilyenkor sokan keresnek olyan kiegészítő módszert, amely segít megállni, ránézni az érzésekre, és újra megtalálni a belső irányt. A Bach-virágcseppeket sokan A Bach-virágcseppek és lelki egyensúly – életmód-tanácsadás nyitott gondolkodásúaknak bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Újabb fájdalmas veszteség érte Székesfehérvár kulturális életét: elhunyt Jászai György, a Vörösmarty Színház elhivatott színpadmestere

    Jászai György 2012 óta, közel másfél évtizeden át volt a székesfehérvári társulat kulcsfontosságú és mélyen megbecsült tagja. Munkája a háttérben a tervezéstől és a kivitelezéstől kezdve az előadások mindennapi, zökkenőmentes működéséig terjedt. Józan, megfontolt döntéseivel és műszaki precizitásával estéről estére azon dolgozott, hogy a színpadon minden a pontos helyére kerüljön. A színház hivatalos közleménye szerint A Újabb fájdalmas veszteség érte Székesfehérvár kulturális életét: elhunyt Jászai György, a Vörösmarty Színház elhivatott színpadmestere bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Elhunyt Bonnie Tyler – Családi közleményben tudatták a rocklegenda halálhírét

    Életének 75. évében elhunyt Bonnie Tyler, a pop-rock történelem egyik legkarakteresebb hangú énekesnője. A Total Eclipse of the Heart, a Holding Out for a Hero és az It’s a Heartache című világslágerek walesi sztárjának halálhírét a hivatalos weboldalán megjelent közleményben tudatta a családja. „Bonnie családja és csapata összetört szívvel jelenti be, hogy Bonnie múlt éjjel A Elhunyt Bonnie Tyler – Családi közleményben tudatták a rocklegenda halálhírét bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Nem kapott támogatást a Mi Hazánk közmédia-jelöltje: Horváth P. András lett az átmeneti vezető

    Az Országgyűlés Művelődési Bizottsága döntött a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. és az MTVA átmeneti vezetéséről. Bár a Mi Hazánk Mozgalom a több évtizedes rádiós és szakmai tapasztalattal rendelkező Virághalmy Saroltát javasolta a posztra, a testület többsége végül elutasította a jelölést, és a Tisza Párt által állított Horváth P. Andrásnak szavazott bizalmat. Leszavazták a Mi Hazánk A Nem kapott támogatást a Mi Hazánk közmédia-jelöltje: Horváth P. András lett az átmeneti vezető bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Nem jött össze: érdektelenségbe fulladt az MTVA elé szervezett tiltakozás

    Nem lett tömegjelenet az MTVA Kunigunda úti székháza előtt meghirdetett tiltakozásból. A közmédia hírszolgáltatásának leállítása után ugyan próbáltak demonstrációt szervezni az épület elé, de a helyszíni képek és beszámolók alapján a megmozdulás látványosan gyenge részvétel mellett zajlott. A helyszínen nem tömeg gyűlt össze, hanem mindössze néhány ember álldogált az épület előtt. A tüntetésnek inkább volt A Nem jött össze: érdektelenségbe fulladt az MTVA elé szervezett tiltakozás bejegyzés először MR3-én jelent meg.