Főoldal / Műholdak a fejünk felett

Műholdak a fejünk felett

Két már nem működő műhold éppen csak elkerüli egymást szerda este az Egyesült Államok felett.

A két műhold 53 ezer kilométer/órás sebességgel süvít el egymás mellett, nagy közelségben. A becslést készítő műholdfigyelő cég, a LeoLabs szerint mindössze 15-30 méter távolságban haladnak el egymás mellett helyi idő szerint 18 óra 39 perckor.
Egyikük az Infravörös Csillagászati Műhold (Infrared Astronomical Satellite – IRAS), amelyet 1983-ban indítottak útnak. Ez volt az első infravörös űrteleszkóp, amely kevesebb mint egy évig üzemelt – közölte a NASA bolygókutató intézete, a Jet Propulsion Laboratory.
A másik szonda a GGSE-4 jelet viseli (Gravity Gradient Stabilization Experiment), az amerikai légierő lőtte fel 1967-ben űrszondatervezési alapelvek tesztelésére.
Ha összeütköznének Pittsburgh felett, annyi űrszemét termelődne, amely világszerte veszélyt jelentene az űrhajókra és űrszondákra.
Nem valószínű, hogy a két szonda összeütközik – véli Dan Ceperley, a LeoLabs vezérigazgatója. De a nagyon kicsi, gyors objektumok mozgásának nagy távolságból történő precíz felbecslése nagy kihívás – idézte a LiveScience ismeretterjesztő hírportál a kutatót.
Ha összeütköznének, több ezer új törmelékdarab keringene évtizedeken át a Föld körül. Ezek az új törmelékfelhők veszélyt jelentenének bármely, az ütközés magasságában működő szondára és minden űrhajóra, amely célja felé tartva áthalad ezen repülési pályán – mondta Ceperly.

MR3.hu

  • Bach-virágcseppek és lelki egyensúly – életmód-tanácsadás nyitott gondolkodásúaknak

    Vannak időszakok, amikor az ember nem betegnek érzi magát, hanem elakadtnak. Haragot cipel, sérelmeket forgat magában, nem tud elengedni, fél a döntésektől, szégyent érez, irigységgel küzd, vagy egyszerűen csak azt érzi: nincs ereje változtatni. Ilyenkor sokan keresnek olyan kiegészítő módszert, amely segít megállni, ránézni az érzésekre, és újra megtalálni a belső irányt. A Bach-virágcseppeket sokan A Bach-virágcseppek és lelki egyensúly – életmód-tanácsadás nyitott gondolkodásúaknak bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Újabb fájdalmas veszteség érte Székesfehérvár kulturális életét: elhunyt Jászai György, a Vörösmarty Színház elhivatott színpadmestere

    Jászai György 2012 óta, közel másfél évtizeden át volt a székesfehérvári társulat kulcsfontosságú és mélyen megbecsült tagja. Munkája a háttérben a tervezéstől és a kivitelezéstől kezdve az előadások mindennapi, zökkenőmentes működéséig terjedt. Józan, megfontolt döntéseivel és műszaki precizitásával estéről estére azon dolgozott, hogy a színpadon minden a pontos helyére kerüljön. A színház hivatalos közleménye szerint A Újabb fájdalmas veszteség érte Székesfehérvár kulturális életét: elhunyt Jászai György, a Vörösmarty Színház elhivatott színpadmestere bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Elhunyt Bonnie Tyler – Családi közleményben tudatták a rocklegenda halálhírét

    Életének 75. évében elhunyt Bonnie Tyler, a pop-rock történelem egyik legkarakteresebb hangú énekesnője. A Total Eclipse of the Heart, a Holding Out for a Hero és az It’s a Heartache című világslágerek walesi sztárjának halálhírét a hivatalos weboldalán megjelent közleményben tudatta a családja. „Bonnie családja és csapata összetört szívvel jelenti be, hogy Bonnie múlt éjjel A Elhunyt Bonnie Tyler – Családi közleményben tudatták a rocklegenda halálhírét bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Nem kapott támogatást a Mi Hazánk közmédia-jelöltje: Horváth P. András lett az átmeneti vezető

    Az Országgyűlés Művelődési Bizottsága döntött a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. és az MTVA átmeneti vezetéséről. Bár a Mi Hazánk Mozgalom a több évtizedes rádiós és szakmai tapasztalattal rendelkező Virághalmy Saroltát javasolta a posztra, a testület többsége végül elutasította a jelölést, és a Tisza Párt által állított Horváth P. Andrásnak szavazott bizalmat. Leszavazták a Mi Hazánk A Nem kapott támogatást a Mi Hazánk közmédia-jelöltje: Horváth P. András lett az átmeneti vezető bejegyzés először MR3-én jelent meg.

  • Nem jött össze: érdektelenségbe fulladt az MTVA elé szervezett tiltakozás

    Nem lett tömegjelenet az MTVA Kunigunda úti székháza előtt meghirdetett tiltakozásból. A közmédia hírszolgáltatásának leállítása után ugyan próbáltak demonstrációt szervezni az épület elé, de a helyszíni képek és beszámolók alapján a megmozdulás látványosan gyenge részvétel mellett zajlott. A helyszínen nem tömeg gyűlt össze, hanem mindössze néhány ember álldogált az épület előtt. A tüntetésnek inkább volt A Nem jött össze: érdektelenségbe fulladt az MTVA elé szervezett tiltakozás bejegyzés először MR3-én jelent meg.