Home / MSZP: ki kell egészítenie egymást

MSZP: ki kell egészítenie egymást

Akkor van értelme a MÁV és a Volánbusz összevonásának, ha a két közlekedési társaság egymást kiegészítő szolgáltatásokat tud nyújtani és a dolgozók bérét is megemelik – közölte az MSZP elnökhelyettese szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Szakács László a Volánbusz Népligetnél lévő székhelye előtt azt mondta, most ötödik alkalommal „esik neki” az Orbán-kormány, hogy átalakítsa a MÁV-ot és a Volánt. Az eddigi próbálkozások „eredménye” az volt, hogy mindig rosszul jártak dolgozók és az utasok – fűzte hozzá.
Hozzátette, az összevonásnak lehetne értelme, ha azzal együtt meg tudnák oldani az évek óta húzódó problémákat, és a két tömegközlekedéssel foglalkozó állami cég többé nem lenne egymás versenytársa, hanem kiegészítenék egymást. Fejleszteni kell, át kell alakítani a cégeket és béreket kell emelni – összegezte javaslatait.
Komjáthi Imre MSZP-alelnök „káoszbrigádnak” nevezte a három nagy állami cég, a Magyar Posta, a MÁV és a Volánbusz vezetőit. Szerinte a vezetők kicsemegézik ezekből a cégekből azokat a területeket, „zsíros falatokat”, amelyeket át lehet játszani  Mészáros Lőrincnek és haverjainak.
Az alelnök a Volán problémái között említette a régi buszokat és az alacsony béreket. Közölte, Dávid Ilona elnök-vezérigazgató, aki korábban a MÁV vezetője volt, azt a tevékenységet folytatja, amit a vasúttársaságnál: halmozza a hiányt és felveszi a „zsíros fizetést”.
Szólt arról is, hogy teljesen jogosnak tartják a Volán-szakszervezetek 15 százalékos béremelésre vonatkozó követelését.
Volt kérdés arról, hogy meg tudják-e mondani, 2002 és 2010 között mekkora a béremelés volt a két társaságnál. Erre a két politikus konkrét választ nem tudott adni. Komjáthi Imre szerint tíz év kormányzás után minden eszköze megvan a kabinetnek a béremeléshez.
A sajtóban decemberben jelentek meg arról hírek, hogy a kormány hatékonysági okokból egy holdingba – az innovációs tárca felügyelete alá – vonná össze a MÁV-ot és a Volánbuszt.
A politikusokat kérdezték az LMP és a Párbeszéd esetleges egyesüléséről. Szakács László közölte, az MSZP álláspontja régóta az, hogy a lehető legszélesebb ellenzéki összefogás kell Orbán Viktor rendszerének lebontásához. Több párt csatlakozásával erősödik ez a stratégia – tette hozzá.
Komjáthi Imrét kérdezték arról, hogy az MSZP-n belül hány helyről kap fizetést. Az alelnök azt mondta, egyetlen helyről kap, ő „az MSZP alkalmazottja”, nincs tanácsadói szerződése a frakcióval. Ha az MSZP dolgozói szakszervezetet akarnának alapítani, akkor támogatná azt – közölte az alelnöke.

 

Sign Up For Daily Newsletter

Stay updated with our weekly newsletter. Subscribe now to never miss an update!

MR3.hu

  • Mi történt valójában?

    A Trump Orbán találkozó eseményei európai és az amerikai lapok kertetezésében. Egyáltalán hivatalos volt az a látogatás? Válasz: A válasz röviden: nem volt hivatalos állami találkozó, hanem politikai jellegű, de magas szintű megbeszélés.Nézzük pontosan, mit tudunk a forrásokból: 1. Nem állami látogatás volt Az amerikai kormányzati kommunikáció (White House Press Office, State Department) nem jegyzi A Mi történt valójában? bejegyzés először MR3.hu-én jelent meg.

  • Kína nem találta fel, de meghódította a technológiát

    Kína ma a világ egyik vezető technológiai hatalma. Mesterséges intelligenciában, 5G-fejlesztésekben, elektromos autókban és robotikában már nem a Nyugatot követi, hanem sok esetben megelőzi. Kína ma a világ egyik vezető technológiai hatalma. Mesterséges intelligenciában, 5G-fejlesztésekben, elektromos autókban és robotikában már nem a Nyugatot követi, hanem sok esetben megelőzi.De a történet nem most kezdődött. Kína a A Kína nem találta fel, de meghódította a technológiát bejegyzés először MR3.hu-én jelent meg.

  • Egyedi otthonhoz egyedi pergola illik – ismerd meg a SOLARE 400 bioklimatikus megoldást!

    Egy különleges otthonhoz különleges megoldás dukál. Ha a házad, teraszod vagy kerted stílusa egyedi, miért érnéd be egy átlagos árnyékolóval? A SOLARE 400 bioklimatikus pergola pontosan arra született, hogy a te ízlésedhez és környezetedhez igazodjon – formában, méretben és színvilágban egyaránt. Ez a pergola nem csupán védelmet ad az eső, a napfény és a szél A Egyedi otthonhoz egyedi pergola illik – ismerd meg a SOLARE 400 bioklimatikus megoldást! bejegyzés először MR3.hu-én jelent meg.

  • Kína távolról is leállíthatja a cégük által gyártott Yutong trolikat

    Nemrégiben Movia, Dánia legnagyobb tömegközlekedési vállalata – amely több mint 260-darabos kínai-gyártású elektromos busz-flottát üzemeltet. Az ország annak kapcsán kezdett intézkedéseket, hogy egyes járművek gyártója, a Yutong kínai cég az internetkapcsolatos vezérlőrendszereken keresztül elméletileg távolról deaktiválhatja a buszokat. The Guardian+2AP News+2 Ennél nemcsak arról van szó, hogy buszok életveszélyes vagy személyes adatokat tartalmazó rendszereket futtatnak A Kína távolról is leállíthatja a cégük által gyártott Yutong trolikat bejegyzés először MR3.hu-én jelent meg.

  • Szepes Mária-ritkaság és Márai Sándor klasszikusa karácsonyi díszkiadásban

    Márai Sándor örökérvényű gondolatait összegző Füves könyvet, valamint Szepes Mária évtizedek óta kiadatlan varázslatos ifjúsági regényét, a Gyerekcsillagot jelenteti meg díszkiadásban az idei karácsonyra a Libri. A könyvkereskedő 10 éve kínál különleges, ünnepi köteteket – az idei díszkiadások a felnőttek számára a mindennapokban és ünnepek idején is irányt mutató bölcsességeket, a kiskamaszoknak pedig kalandos történetet, valamint a szeretet, a barátság A Szepes Mária-ritkaság és Márai Sándor klasszikusa karácsonyi díszkiadásban bejegyzés először MR3.hu-én jelent meg.