emberölési kísérlet

Vádemelés garázdaság miatt

Megosztom

A Tiszaújvárosi Járási Ügyészség nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette miatt vádat emelt egy 62 éves mezőcsáti férfival szemben.

2019. július 13-án Mezőcsáton, az egyik iskola tornatermében zenés- táncos rendezvényt tartottak, melyen este 22 órától a helyszínen megvásárolható belépőjegy ellenében bárki részt vehetett.

A vádlott miután jegyet vásárolt, a rendezvényen szeszes italt fogyasztott, majd éjjel 01 óra körül ittas állapotban odament egy, a rendezvényről videofelvételt készítő férfihoz, megragadta annak kameráját és azt maga felé fordította. A férfi felszólította a vádlottat, hogy ne zavarja a felvétel készítését, mire a vádlott egy alkalommal lábon rúgta, majd könnygázzal lefújta. A vádlott által kifújt könnygáz a tornateremben szétterjedt, ezért az ott szórakozó személyek kénytelenek voltak elhagyni a rendezvény helyszínét.

A megtámadott férfi nem sérült meg.

A vádlott kihívóan közösségellenes és erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást és riadalmat keltsen.

A járási ügyészség vádiratában a büntetlen előéletű férfival szemben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárásban, pénzbüntetés kiszabására tett indítványt a Tiszaújvárosi Járásbíróságnak.


Megosztom

Hozzászolások